A Tanár

Vedd fel velünk a fonalat: ez történt a Tanár 3. évadában

rtl.hurtl.hu

2022. január 7. 10:50

Január 8-án 20:00-kor debütál az RTL Klub képernyőjén a Tanár 4. évada, mielőtt azonban belevágnál az új epizódba, segítünk feleleveníteni a 3. évad legemlékezetesebb pillanatait.

Ez történt a 3. évadban:

Vasvári Szilárd (Nagy Ervin), aki öntörvényű és bátor kiállásával vált példaképpé, az előző évadban is hatalmas elszántsággal harcolt, de már nemcsak diákjaiért, hanem az igazgatóhelyettes, Kovács Lilla (Trokán Nóra) elismeréséért és szívéért is. Az érzelmes küzdelem mellett egy új matektanárnő (Liptai Claudia) borzolta fel a kedélyeket, mindenek előtt Szeverin tanár úr (Elek Ferenc) lelkiállapotát. Természetesen az iskolaigazgató, Rácz Ernő (Anger Zsolt) is fontos szerepet kapott mindannyiuk életének terelgetésében, bár a sajátjával nehezebben boldogult, ebben pedig nem várt módon, éppen Szilárd sietett a segítségére.

Most pedig nézzük meg a legemlékezetesebb pillanatokat:

Az évad elején új tanárral gazdagodott a Kőrösi Csoma szakiskola oktatógárdája, hiszen Lilla rögtön az első epizódban bemutatta kollégáinak Lantos Barbarát. Azt azonban sem az igazgatóhelyettes, sem Vasvári tanár úr nem sejtette, hogy lesz a szobában olyan is, aki már jól ismeri az új matektanárnőt. Döbbenetükre Barbi és Szeverin különleges bejelentéssel lepték meg őket.


Az ikonikus pillanatok egyike Szilárd és Lilla szenvedélyes tangója is, amivel óriási meglepetést okoztak a diákoknak. A fiatalok nem sejtették, hogy osztályfőnökük ilyen titkokat rejteget előlük.


Az előző évadban sem volt hiány veszekedésekből: emlékeztek még, amikor Szilárd nekiesett főnökének, az igazgató eltitkolt lánya miatt? Vasvári tanár úr úgy érezte, segítenie kell Ernőnek, hogy helyrehozhassa múltbéli hibáját, de elsőre nem járt sikerrel, sőt.


Bár Vasvári Szilárdnak kijárt a civakodásokból, nem minden alkalommal végződött rosszul egy-egy vita. Ilyen volt például a kínos duplarandi, ahol Lilla és Szilárd is más partner oldalán „élvezte” a közös vacsorát, csakhogy nem sokáig. A frissen szakított pár nem tudott uralkodni magán és hamar egymásnak esett az asztalnál, ezt a feszültséget pedig percekkel később az étterem mosdójában vezették le, természetesen egymás társaságában.


Na de, hogyan is ért véget a sorozat 3. évada? Lilla új pasija – aki egyben Szilárd régi cimborája – dühösen kérdőre vonta egykori jóbarátját, mikor tudomást szerzett az igazgatóhelyettes és Vasvári tanár úr afférjáról. A férfit csak még jobban felbőszítette, hogy Szilárd nem bánta meg, hogy kavart Lillával, ráadásul kijelentette: 

Ő az egyetlen nő, akivel le tudnám élni az életem. 

A kakaskodás odáig fajult, hogy a két hősszerelmes az iskola udvarán esett egymásnak.

 

Ne felejtsétek el: január 8-án 20:00-kor új résszel folytatódik az ország kedvenc tanárának története az RTL Klubon!

#A Tanár#rtl#RTL Klub#ezt történt eddig#3. évad#s03#recap#összefoglaló#best of#top5