A Banán az Álarcos énekes győztese!
2020. december 6. 21:03
Az Álarcos énekes látványos Fináléjában a Banán a végső leleplezett, ő lett a második évad győztese! Az álarc pedig Miller Dávidot, színészt, a Reggeli egyik műsorvezetőjét rejtette!
Istenes Bence meghökkentően akrobatikus bevonulását követően Gáspár Laci díjazta Nyomozótársait és a műsorvezetőt is, a Finálé pedig egy hármaspárbajjal vette kezdetét.
A TOP3 rejtőzködő összecsapását követően a stúdióban ülő nézők és a Nyomozók döntése alapján a Röfi lett a Finálé első leleplezettje, ezzel ő végzett a harmadik helyen!
Leleplezése előtt a Nyomozók leadhatták végső tippjeiket. Azonnal beismerték, hogy a Röfi remekül rejtőzködött és korán sem volt egyszerű feladat a gyanúsítása. Gáspár Laci az elhangzott nyomok alapján Tóth Gabira tippelt, Hargitai Bea előző gyanúsításaihoz ragaszkodva az első évad győztesére, a Nyuszira, azaz Gallusz Nikire voksolt. Sebestyén Balázs szerint Dér Henit rejti az álarc, Csobot Adél pedig csatlakozott Nyomozótársához, Gáspár Lacihoz. A Röfi totálisan félrevezette a Nyomozókat!
Hatalmas meglepetés, óriási fordulat a Röfi leleplezése!
Arra még csak gondolni sem mert senki, hogy a nőies Röfi alatt egy férfi, történetesen az évad korábbi vendégnyomozója, Puskás Peti, a népszerű előadó van! Liptai Claudiát követően, meglepetésre Puskás Peti a Röfi! A ValóVilág10 powered by Big Brother egyik műsorvezetője ezzel azt a titkot is felfedte, hogy kinek a buliján vettek részt annak idején Istenes Bencéék Gáspár Lacival!
Felocsúdva a fordulatból, a Banán és a Zebra végső párbajával dőlt el a világ legőrültebb showműsorának Fináléja! Itt két olyan híresség harcolt a közönség és a Nyomozók kegyeiért, akik eddig egymás ellen még egyszer sem léptek fel és még eddig egy párbajukon sem veszítettek!
A Nyomozók és a stúdióban ülő nézők szavazatai alapján az Álarcos énekes második évadát a Banán nyerte meg, így a Zebra nagy pillanata következett! A Nyomozók beismerték, hogy még itt, a Fináléban sincs fogalmuk arról, hogy pontosan ki is lehet a Zebra-álarc mögött, ennek ellenére rá is leadhatták végső tippjeiket. Csobot Adél régebbi megérzésére hagyatkozott és Molnár Áronra tippelt, Hargitai Bea a "szétlövés" taktikáját követve Nagy Zsolt nevét mondta be. Ezúttal Gáspár Laci csatlakozott Csobot Adélhoz, Sebestyén Balázs pedig Lőrincz Eriket gyanúsította.
A Finálé első sikeres találata a Zebra! Két nyomozó is sikeresen tippelt, a Zebra álarc ugyanis Molnár Áron, színészt rejtette!
A győztes Banán díjátadója előtt a Nyomozók leadhatták a második évad legvégső tippjeit! Teljes összhangban, magabiztosan mondta be Gáspár Lacit követőn Hargitai Bea, Csobot Adél és Sebestyén Balázs is a tippet, Miller Dávid nevét, ezzel egy közös, sikeres gyanúsítással búcsúztak az évadtól!
A Banán leleplezésével véget ért az országos tippelés, a meglepetések showműsora, az Álarcos énekes második évada!
A Finálét követően azonnal indítható az RTL Most-on az Álarc mögött, ahol Csobot Adél és Hargitai Bea a finalistákkal, azaz Puskás Petivel, a Röfivel, Molnár Áronnal, a Zebrával és Miller Dáviddal, a Banánnal beszélget.