a mi kis falunk

„Nem baj, ha megfogom a melled?” – A mi kis bakijaink a sorozat 3. évadában

rtl.hurtl.hu

2022. július 16. 8:00

Pajkaszeg lakói egy rövid pihenőre mentek, de amíg várunk a nagy visszatérésre, elevenítsük fel együtt a harmadik évad legviccesebb elszólásait, beszólásait és bakijait!

3. évad 1. rész

A harmadik évad forgatásán sem maradhattak ki a bakik! Az első részben például egy muslica szállt Lengyel Tamás szájába, aki hiába próbálta megzabolázni az apró állatot, végül alul maradt a küzdelemben.

3. évad 2. rész

A Gyuri karakterét alakító Lengyel Tamás ebben a részben sem szerénykedett, ha bakizásról volt szó. „Bármint mondhatok, ez egy fikciós sorozat” – próbálta megmagyarázni rontását.

3. évad 3. rész

Tessék! Tessék? Néha Csuja Imre sem tudta eldönteni, hogy mikor kezdheti a szövegét. Szabó Győző pedig természetesen ebből is viccet csinált.

3. évad 4. rész

A negyedik rész bakiösszeállításából kiderült, hogy Debreczeny Csaba szavak nélkül is bármikor mosolyt csal a nézők arcára.

3. évad 5. rész

Szabó Győző végtelen türelmét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy perceken keresztül szerepben maradt, miközben a biciklije egyszerűen nem akart megállni a helyén. Vigyázat: a jelenet után még Győző is hangos nevetésre fakadt!

3. évad 6. rész

A hatodik rész forgatása alatt Lovas Rozi véletlenül arcon csapta Bata Évát, amit Lengyel Tamás sem hagyhatott szó nélkül.

3. évad 7. rész

Ennyi közös munka után a színészek már nem jönnek zavarba egymástól, pláne, ha a jeleneteik nagy részét együtt forgatják. Így esett, hogy Lengyel Tamás viccből letapizta Lovas Rozit, persze csak azután, hogy engedélyt kért kolléganőjétől: „Nem baj, ha megfogom a melledet, ugye?”

3. évad 8. rész

Schmied Zoltán és Pokorny Lia majdnem egy mikrofon áldozatai lettek, miután a puli formájú eszköz a derült égből rájuk esett forgatás közben.

3. évad 9. rész

Molnár Áron egy félrebeszéléssel is meg tudta nevettetni a kocsmában tartózkodókat, főleg Bata Évát, aki elsőként esett ki a szerepéből a baki után.

3. évad 10. rész

Szabó Győző csak fogta a fejét Reviczky Gábor bakija után és nem bírta abbahagyni a nevetést.  Vajon mit rontott el a színész, amitől Győző röhögőgörcsöt kapott?

3. évad 11. rész

Lovas Rozi és Lengyel Tamás színészi játéka lenyűgöző a kamerák előtt, főleg akkor, ha még bele is bakiznak a jelenetbe. Ha kíváncsi vagy, hogy a Teca kocsmájában felszolgált felesekbe milyen italt töltenek a kellékesek, akkor kattints a videóra!

3. évad 12. rész

A tizenkettedik epizód forgatása alatt Lengyel Tamás annyira benne maradt a szerepében, hogy még a gatyáját is majdnem letolta.

3. évad 13. rész

Szabó Győző akkorát bakizott a polgármesteri hivatalban, hogy a színészek percekig csak szakadtak a nevetéstől. A végén Csuja Imre szólt rájuk, hogy még mindig forognak a kamerák.

3. évad 14. rész

„Ezt most tényleg belemondtad a kamerába?” A harmadik évad bakijait elnézve, egy dologban biztosak lehetünk: Lengyel Tamás akkor is imád a kamerába beszélni, amikor nem kéne.

3. évad 15. rész

Schmied Zoltán bármeddig kibírta volna nevetés nélkül, amikor viszont Bata Éva kimondta a misszionárius szót, nem bírta tovább tartani magát és egyből röhögőgörcsöt kapott.

3. évad 16. rész

A harmadik évad egyik legemlékezetesebb epizódja sem telhetett el bakik nélkül. Zömbikné tyúketetős jelenetét például többször is fel kellett vennie a stábnak, mert valaki sosem bírta ki nevetés nélkül...

3. évad 17. rész

A bakiátok az évad utolsó jelenetei alatt is utolérte a színészeket. Ha kíváncsi vagy Törőcsik Franciska és Fehér Tibor első bakijaira, akkor kattints a videóra!

Ha szeretnéd visszanézni A mi kis falunk eddigi epizódjait, látogass el az RTL Most-ra!

#a mi kis falunk#pajkaszeg#rtl klub#összeállítás#humoros#csuja imre#gyuri#erika#best of

Címlapról ajánljuk