A Konyhafőnök

„Élveztem, amikor borsot törhettem valaki orra alá” – interjú A Konyhafőnök győztesével, Varga Patrikkal

Borda TamásBorda Tamás

2022. június 18. 13:03

Az idei év Konyhafőnöke korábban konyhai kisegítőként dolgozott, és csak viccből jelentkezett a műsorba, eleinte nem is vette komolyan az egészet, a végén pedig az aranykonfettinek örült a legjobban. Bár sokan beképzeltnek tartják, Varga Patrik szerint ő csak magabiztos, így az is lepergett róla, amikor a kommentelők nőgyűlölőnek nevezték, vagy fenyegetéseket kapott. A rivalizálást azonban nem tudta félvállról venni, és a nyeremény mellett a Fináléban az is ugyanúgy fűtötte, hogy legyőzze Vajda Lucát. Az rtl.hu-nak adott interjújában a Sárközi Ákossal való kapcsolatáról, az Éjjel-Nappal Budapest-rajongásáról és a terveiről is mesélt. 

A műsorban gyakran hallottuk tőled, hogy „kihűltél”. Olyankor mondtad ezt, amikor megdöbbentél valamin. Mennyire hűltél ki, amikor megtudtad, hogy te lettél A Konyhafőnök?

Teljesen! Igazából úgy lesokkolódtam, hogy csak másnap reggel fogtam fel, hogy tényleg sikerült. A legjobban az aranykonfettinek örültem, arra mindig is nagyon vágytam. Felfoghatatlan volt, teljesen hihetetlen. A stúdióban Zé kinyitotta a pezsgőt, ott már elkezdtem vedelni, utána egyből jöttünk is haza Győrbe bulizni. Szépen berúgtam.  

Úgy hallottam, hogy csak poénból jelentkeztél a versenybe. Az elején mit gondoltál, meddig menetelsz majd?

Így van, csak viccből jelentkeztem a műsorba, először egyáltalán nem is vettem komolyan az egészet. Az volt bennem, hogy csak ne először essek ki, mert az nagyon égő. Valójában mindössze ennyi elvárásom volt magam felé a castingon. Londonban éltem, ahol dolgoztam egy-két étteremben konyhai kisegítőként, de sosem tanultam főzni, és szakácsvégzettségem sincs.

A családod mit szólt, amikor közölted, hogy az extrém sportok és a videózás mellett egy főzős tévéműsorba is jelentkeztél?

Kifejezetten örültek neki. Boldogok voltak, hogy végre valami olyasmit csinálok, ami talán a hasznomra is válik. Sokkal pozitívabban fogadták, mint ahogy azt elvártam tőlük.

Az elejétől kezdve sokszor elhangzott a zsűritől, hogy nem várták volna tőled, hogy ennyire ráérzel a főzésre. Mi történt? Hol kattant ez át?

Szerintem ez már a válogató legelső feladatánál megtörtént bennem. Az a kajám nem sikerült valami fényesen, nem is vagyok büszke rá, de valami hirtelen átalakult. Utána elkezdtem fejben jobban belerázódni ebbe az egészbe.


Mik voltak a kulcsmomentumok a konyhafőnökös menetelésedben?

Az nagyon bennem van, amikor az olasz feladatban kivittem a baglyos tányért a zsűri elé. Ákosnak nagyon tetszett a tálalásom, még le is fotózta. Ezt tutira sosem fogom elfelejteni. A szimultánfőzéseket imádtam a séfekkel, és a desszertes feladat is az egyik kedvencem volt Enzsöl Balázzsal. Ezeket a típusú kihívásokat élveztem leginkább.

Valahogy mindig úgy tűnt, hogy hiába sokkolt egy-egy feladat, hiába akadtál ki az elrontott elemeken, mindig sikerült megoldanod. Mi volt a titkod?

Szerintem az egyik legnagyobb előnyöm, hogy sosem parázom túl a dolgokat. A Konyhafőnökben is mindig le voltam chillelve, végig higgadt tudtam maradni.

Az életben is ilyen vagy?

Abszolút! Sosem stresszelem túl a dolgokat. Nem is szabad.

Végig nagyon nyíltan taktikáztál, és mindig kimondtad, hogy kit akarsz kiejteni egy-egy hátráltatással. Ezek valóban taktikai lépések voltak, vagy előfordult, hogy személyes okok motiváltak?

Ezek teljes mértékben taktikai lépések voltak, és nem személyesek. Azért sem, mert egyik versenyzővel sem volt rossz a kapcsolatom. Előfordult olyan is, hogy azért hátráltattam valakit, mert gyengének éreztem, és reménykedtem benne, hogy kiesik. Ez egy nagyon kiélezett verseny, szóval mindenki a saját érdekeit nézi. 

Nem hazudok, kicsit élveztem, amikor borsot törhettem valaki orra alá. Mindig volt bennem egy kis káröröm, ezért próbáltam úgy csinálni a hátráltatást, hogy az rendesen betaláljon.


Kaptál emiatt negatív kommenteket?

Persze, de nem igazán vettem zokon őket. Megkaptam, hogy fasiszta vagyok, megkaptam, hogy nőgyűlölő vagyok, mert éppen egy lány versenyzőt hátráltattam. Fenyegető üzeneteket is kaptam különböző férfiaktól, de ezeken csak nevettem egy jót. Szerencsére ezek teljesen leperegnek rólam.

Luca ki is mondta, hogy túl nagy rajtad a kabát, beképzelt vagy, ezért megérdemled a hátráltatásait. Tényleg nagyképű lennél?

Egyáltalán nem tartom annak magam. Nekem egyszerűen csak ilyen a személyiségem. Szerintem inkább magabiztos vagyok, ami miatt az emberek sokszor beképzeltnek tarthatnak. 

Teljesen őszinte ember vagyok: ami a szívemen, az a számon. Nem csipázom a köntörfalazást sem, ha valami nem tetszik, vagy valaki nem szimpatikus, nem beszélek mellé, és egyből megmondom a szemébe.

Lucával igazi háborúba kezdtetek a verseny alatt. Milyen volt vele ott állni a Fináléban?  

Mindig éreztem, hogy Luca nagyon erős ellenfél. A vége felé már nagyon kiélesedett a küzdelem közöttünk, keményen rivalizáltunk egymással, és éreztem, hogy már egy olyan szintre léptünk, ahol nem szabad szórakozni. Ez olyan, mint a sport: ha úgy érzed, hogy valaki jobb nálad, biztosan megpróbálod lenyomni. Ennek pont így kellett lennie, hogy ketten maradjunk a legvégén. Pontot tudtunk tenni a rivalizálás végére. 

A Fináléban már szászszázalékosan úgy éreztem, hogy nemcsak a győzelem és a 10 millió forint a tét, hanem az is, hogy legyőzzem Lucát.

Miben volt erősebb nálad?  

A tálalásokban biztosan, és neki is elég nagy a szája, nagyon határozott személyiség. Ez pedig abszolút fontos A Konyhafőnökben.


A képernyőn keresztül úgy tűnt, hogy Ákossal nagyon szoros mentor-tanítvány viszony alakult ki köztetek. Milyen volt vele együtt dolgozni?  

Nagyon hálás vagyok, hogy ő lett a séfem. Teljesen gördülékenyen dolgoztunk együtt, jobb mentort nem is kívánhattam volna. Teljes mértékben felnéztem rá, és bármikor számíthattam a támogatására.  

Miket tanultál tőle?  

Elsősorban a főzéshez való alázatot emelném ki. Ezen kívül rengeteg dolgot, felsorolni sem tudom. Mindenféle technikát: a prádok és a sűrítőporok használatát, a tökéletes tálalás titkát és a különböző formavilágok mesterségét. Brutálisan sokat fejlődtem mellette, és olyan dolgokat is megtanultam, amiknek a létezéséről A Konyhafőnök előtt nem is hallottam.  

Tartjátok még a kapcsolatot?  

Egyszer-kétszer szoktunk dumálni, Instagramon is ráírunk egymásra. Úgy érzem, elég közeli kapcsolat alakult ki közöttünk a verseny alatt.


A Finálé után kibukott belőled, hogy mekkora Éjjel-Nappal Budapest-rajongó vagy. Ez mennyire jött ki, amikor Horváth Gerivel főztetek?  

Fú, az nagyon menő volt! Amikor megláttam, nem is akartam elhinni. Olyan volt, mint valami filmsztár. Gerivel tök jóban is lettünk, jó fej srác, nagyon csípem. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Egy csomó dolgot kérdeztem tőle az Éjjel-Nappal Budapestről, amit a mai napig folyamatosan nézek, elég nagy fan vagyok. Tök nagy dolog, hogy a sorozat egyik főszereplőjével összehaverkodhattam.

Bevállalnál egy szerepet az Éjjel-Nappal Budapestben?  

Ez vicces, mert Geri is kérdezte már tőlem. De nem hiszem. Én inkább csak nézni szeretem ezt a sorozatot, ez a fajta szereplés nem igazán áll közel hozzám.  

Azért akadt még itt sok legenda ebben az évadban. Ráadásul Thomas Andersnek is főztetek. Ki volt rád a legnagyobb hatással közülük?    

Sajnos ők nem az én korosztályom legendái, ezért nem igazán mozgattak meg, kivéve Cseh Lacit. Ő az ország egyik legjobb sportolója, hatalmas élmény volt élőben találkozni vele, ráadásul abban a feladatban én lettem az első. Király Petit is láthattam, elég nagy flash volt. Nemcsak azért, mert ő ÉNB Gábor, hanem ugye ő anno meg is nyerte A Konyhafőnök VIP-t. Sajnos nem beszéltünk személyesen, de baromi menő volt látni őt is élőben.


Merre visz az utad ezután? Kitaláltad már, mi lesz a sorsa a 10 millió forintnak?  

A főnyereményből mindenképpen emlékeket szeretnék gyűjteni. 

Minél többet szeretnék utazni: jókat kajálni külföldön, és mindenféle extrém dolgot kipróbálni. A pénz másik részét a videózásra fordítanám, mert A Konyhafőnök után szeretnénk főzős videókat is forgatni az internetre. Az egyik legjobb barátomé a csatorna, havi egy-két videót tervezünk majd feltölteni a saját stílusunkban.  

A saját stílusotokban? Ez mit jelent pontosan?  

Valami poént mindenképpen bele szeretnénk csempészni. Lehetne például versenyfőzést rendezni, amibe belevinnénk a saját humorunkat. Elég vicces lenne az egész.  

Van már konkrét terved a nyárra?  

Nemrég jöttünk haza Szlovéniából, ahol raftingoltunk, és persze a sziklaugrást sem hagyhattuk ki. A múlt héten pedig Horvátországban voltunk motorcsónakozni, de tervben van még Portugália és Spanyolország is. Eléggé be van már táblázva a nyár, alig várom.

#A Konyhafőnök#rtl#RTL Klub#gasztroreality#varga patrik#interjú#győzelem#finálé#vajda luca#rivalizálás#magabiztos#komment#fenyegetés#Éjjel-Nappal Budapest#rajongás#mentor#ma

Címlapról ajánljuk