„Apám ökléről azóta is sokszor álmodom” – így élt Pilinszky János, a bántalmazott, finom lelkű költő

Apám civilben is első világháborús katonatisztnek tűnt. Ökléről azóta is sokszor álmodom, úgy is, ahogy összetört, és úgy is, ahogy ügyetlenül megnyílva igyekezett összerakni egyetlen darabbá, olyanná, amilyenné én akkor már réges-rég nem tudtam összeállni.

– írta Pilinszky János Kossuth-díjas költő, író saját gyerekkoráról. Sejteni lehet, nem volt könnyű időszak. 

Kovács Péter művészettörténész, a költő unokaöccse is tud a gyerekkori bántalmazásokról. A XXI. századnak úgy fogalmazott: „Ha a gyerekek, akár anyám, akár János valamit elkövetett, nagyapám nagyon keményen föllépett, és megverte Jánost, akkor is, ha anyám volt a bűnös – mert lányt, nőt nem vert meg, tehát anyám helyett is János kapott ki.”

Pilinszky teljesen más ember lett, mint apja volt: finom lelkű, sosem ártott senkinek. A háború kitörésekor mégsem bujdokolt, bevonult katonának. Ahogy az orosz front nyomult előre, Németországba került, és ott a koncentrációs táborokban látottak beleégtek a lelkébe.

Szilágyi János, az ismert rádiós jó barátságban volt vele. Ő úgy emlékszik: „az embernek mindig az volt az érzése, vagy nekem legalább is, hogy jó, ha így van a kezem, hogy meg tudjam fogni, ha el akar erre vagy arra dőlni”.

Jelenits István piarista szerzetes nagyon szoros barátságban volt a költővel. Pilinszky rendszeresen felhívta, ha elkészült egy új verssel. Különösebben nem zavarta a költőt, ha ez éppen az éjszaka közepére esett. „Háromszor-négyszer ez megtörtént, akkor mondtam, hogy te, én már tanár vagyok a Piárban, óráim vannak, nehéz dolgozatokat kell javítani. Éjszaka muszáj aludni. 

Ne hívj éjszaka, hanem másnap reggel, amikor megírtad a versedet! Ettől elkeseredett, és akkor másnap reggeltől nem hívott többet.

Kerekes Borbála Pilinszkyről készült filmjét hétfőn, a késő esti Híradó után láthatják a XXI. században.