Videó

Rejtélyes terem és lépcsősor került elő a Várkert Bazárnál

rtl.hurtl.hu

2024. július 11. 6:51

Nem tudni, honnan hová vezetett a Várkert Bazár rejtélyes lépcsősora, és azt sem, mikor épült – mondta az RTL Híradó stábjának az épület felújítása idején Potzner Ferenc vezető tervező. Akkor bukkantak rá arra az ismeretlen rendeltetésű, boltíves, fénykupolás teremre is, ahol jelenleg a Várkert Bazár pénztárai találhatók – minderről az RTL Híradó 11 éve ezen a napon számolt be.

A felújítási munkálatok során török és középkori kerámiákat, használati tárgyakat, ékszereket és fegyvereket tártak fel a régészek. A Várkert Bazár hivatalos honlapja szerint a Vár-hegy oldalában török hódoltság kori kőépületek maradványai, téglapadló és döngölt agyagpadló is előkerült.

Az 1875-1883 között, Ybl Miklós tervei alapján épült neoreneszánsz Várkert Bazár a Világörökség része, ugyanakkor 1996 óta a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének egyike volt. A Várkert Bazár közel harminc éven át kihasználatlanul állt. A kormány 2011. október 19-én döntött a Várkert Bazár teljes rekonstrukciójának megkezdéséről.

A megújult Várkertet 2014 tavaszán adták át. Az építkezés kilencmilliárd forintba került, a pénzt erre az Európai Unió adta. 

#Videó#ezen a napon#Várbazár#rejtélyes lelet#Várkertbazár#budapest#régészet