ValóVilág

VV Dani számára véget ért a ValóVilág, parázs vitától zengett a stúdió – így zajlott a VV11 hatodik Párbaja

rtl.hurtl.hu

2023. február 5. 0:00

Szombaton lezajlott VV Márió és VV Dani Párbaja. Mutatjuk, hogy mi minden történt az összecsapás előtti napon, és a Párbaj estéjén a ValóVilágban.

A Fitt Hét utolsó napján egy végső szintfelmérőn vettek részt a villalakók, majd az edző kiértékelte az egész heti teljesítményüket. Melina sírva fakadt a hallottaktól, majd összeveszett András bával, Lissza és Ákos viszont majd kiugrott a bőréből.


Lissza és Ákos lettek a Fitt Hét legjobbjai, ezért jutalomban részesültek, azonban csak az egyikük telefonálhatott haza. Ákos úgy döntött, átadja a lehetőséget Lisszának, mert ő – a lánnyal ellentétben – a Párbajon már láthatta az anyukáját.

Ne pihenj ennyit, kicsim!

– tanácsolta édesanyja Lisszának, aki sírásban tört ki.


A párbajozóknak ellenfelük nevében kellett szerelmi vallomást írniuk. Míg Melina brillírozott, miközben Danival faragták a rímeket Máriónak és Lisszának, utóbbi páros inkább viccesre vette a figurát, ami „megszégyenítő” volt Melina számára.

Nem csoda, hogy a gatyámba még az erekció is bemászott

– olvasta Dani a szerelmes ódát, amin a lány később megsértődött.


A párbajozók ismét a párjaikkal versenyeztek egymás ellen. Először egy párkapcsolati kvízben vettek részt, majd a szájukkal kellett „kártyázniuk”.

Ki kezdeményezte az első csókot?

– hangzott el a kérdés a kvíz során, a rá adott válasz miatt viszont Rico hazugnak nevezte Danit.


A Párbaj előtti estén Dani és Márió bulizhattak egy utolsót villatársaikkal. Az este során Melina ígéretet tett szerelmének: ha visszajön a Párbajról, szexel vele.


Rico ezután megúsztatta villatársai cipőjét a jakuzziban, azt azonban nem tette zsebre, amit ezért kapott. Így reagáltak a csínytevésre a pórul járt villalakók: Dani, Melina és Lissza!


A Párbaj előtti estén túlfűtött volt a hangulat a hálószobában és a nyugiszobában is, a párbajozók ugyanis összebújtak szerelmeikkel. Barna végül belerondított Márió és Lissza szerelmeskedésébe, Melina pedig úgy érezte, hogy fárasztóbb Dani kényeztetése, mint a Fitt Hét volt. Az este győztese végül Barna lett, aki ismét Renivel gabalyodott össze a takaró alatt.


Ezután kezdetét vette Márió és Dani Párbaja. Márió a búcsúbeszédében romantikusra vette a figurát, és végre feltette a nagy kérdést szerelmének, Lisszának:

Leszel igaziból a barátnőm?


Az egykori barátok ahelyett, hogy végighallgatták volna egymást, folyamatosan belevágtak párbajellenfelük mondandójába a VV11 stúdiójában, ami így a két párbajozó parázs vitájától volt hangos.


Míg Márió kortesbeszédét Lissza, Daniét Ákos mondta el, majd következett az eredményhirdetés.

A nézők szavaztak és eldöntötték, hogy melyik srác térhet vissza a villába. VV Márió vagy VV Dani? A VV11 hatodik Párbajának eredményhirdetéséért nézd meg a videót!


A nézők szavazatai alapján Daninak kellett elbúcsúzni a ValóVilágtól, Márió pedig visszatérhetett a villába a VV11 hatodik Párbajának győzteseként.

Így fogadták a srácot a villalakók:

 

A VV Dani legszebb pillanatait összefoglaló best of videót is kattintva lehet megnézni.

#ValóVilág#valóvilág11#vv11#11. évad#77. rész#párbaj#vv dani#vv márió#összefoglaló