ValóVilág

Meglepetés a Mikulástól, balhé egy virsli miatt és romantikus csók a VV11 villában

rtl.hurtl.hu

2022. december 7. 23:30

Mutatjuk, hogy mi minden történt a ValóVilág11 szerda esti Összefoglalójában.

Amíg a villalakók aludtak, a Mikulás és Krampusz segédje beosontak a villába, hogy kiosszák az ajándékokat és a virgácsokat a játékosoknak.

Az alábbi videóból kiderül, hogy ki mit kapott a Télapótól:


A nézők döntése alapján Anita lett a villamester, aki előre kijelentette, hogy nem lesz könyörületes. A lány reggel leosztotta a teendőket társai között: míg a hozzá közel állókat megkímélte, Melináék és Piros szívatós feladatot kapott.

Megérkezett a boss bitch!

– mondta a villamester.


A Páros hét egyik feladata ezúttal egy kvíz volt, amiből kiderült, hogy mennyire ismerik egymást a villa párosai. Voltak, akiknek egy rugóra járt az agyuk, de olyanok is akadtak, akiknek lesz miről beszélgetniük a jövőben. A kvízjáték meglepő eredménnyel zárult.


A kvízjátékban Bibi először Lissza nevét írta a táblára, amikor azt kérdezték tőle, hogy ki a legbefolyásolhatóbb villalakó. A szőke lányt ez annyira rosszul érintette, hogy megfogadta, ezután másképp fog Bibihez állni, mert már nem tud megbízni benne.

Nem ezt érdemlem tőle

– mondta Lissza, aki nagyot csalódott villatársában.


Ki gondolta volna, hogy a VV11 egyik legnagyobb balhéját egy virsli fogja okozni? Ákos és Reni ugyanis képesek voltak összebalhézni egy pulykából készült húsrudacskán, miután félrecsúszott a kommunikáció közöttük.

Lehetne még több ilyen semmilyen balhé

– összegezték a többiek kettejük nézeteltérését.


A párok egy levélből értesültek róla, hogy egy időre összebilincselve kell élniük a mindennapjaikat a villában. Anita totálisan ledobta az ékszíjat, amikor kiderült, hogy mostantól össze lesz kötözve Ricóval.

Végre nem kakilok egyedül

– mondta Bibi, aki örült, hogy még a vécére is elkíséri őt Sajti.


Ezután Melina és Dani egy romantikus csillaglesen vehettek részt, miután őket szavazták meg a legösszeillőbb párosnak. A randi a nyugiszobában végződött, ahol a paplan alól hangos cuppogások hallatszódtak.

Kicsit elvesztem a szemeidben

– mondta Dani a lánynak, aki először ellenállt a kísértésnek, később azonban mégis belement a csókba.


Ha kíváncsi vagy a folytatásra, nézd csütörtökön is a ValóVilág11 Összefoglalóját 21:45-től az RTL KETTŐ-n!

#ValóVilág#valóvilág11#vv11#11. évad#18. rész#összefoglaló#balhé#vita#virsli#mikulás#csók

Címlapról ajánljuk