ValóVilág

VV Melina és VV Henrik csapnak össze a ValóVilág11 első Párbaján

rtl.hurtl.hu

2022. december 1. 0:30

Mutatjuk, hogy mi minden történt a VV11 szerda esti részében!

A szerda esti Összefoglalóban láthattuk a ValóVilág villa legutóbbi buliját, ahol VV Lissza megkörnyékezte VV Sajtit.

Jól esik ennyi idősen, hogy még mindig a kis tini ribiknek jövök be

– mondta a srác a lánynak, majd videóüzenetet küldött a rá kint váró párjának.


VV Reni és VV Piros a nyugiszobában beszélték ki VV Barnát és VV Anitát. Míg a srácot naivnak és butának titulálták, a lányt lelakott nőnek nevezték.

Nagy úr a p*na

– jelentette ki VV Reni, aki szerint Barnának csak ez számít.


VV Melina és VV Dani kapcsolata egyre szorosabbra fonódik, a buli után együtt is zuhanyoztak, majd egy ágyban hajtották álomra a fejüket.

El tudom képzelni, hogy több is lehet köztünk Melinával

– mondta a srác.


A másnap reggelt VV Barna és VV Piros egy fogadással indította.

Alszok pucéran... sőt még be is verem

– mondták, amikor a fogadás tárgyáról egyezkedtek, végül mégis a mosogatásban maradtak.

Az alábbi videóból kiderül, hogy ki nyert:


VV Melina napközben az udvaron osztotta meg a kihívással és a párbajjal kapcsolatos félelmeit VV Danival.

Ha most rosszul döntök, nem maradhatok itt tovább

– mondta aggódva a kiválasztott lány.


Ákos, Piros, Reni és Melina a szaunában állapították meg, hogy már értik, miért nincs Bibinek a villán kívül egyetlen barátja sem, majd nem túl kedves jelzőkkel illették a lányt.

Bunkó, primitív, házsártos vénasszony

– vajon miért vált VV Bibi közellenséggé?


Úgy tűnik, VV Melina meghozta VV Dani hangját, aki egyre jobban megnyílik a lány előtt, és aki egy váratlan kijelentést is tett:

Bele akarok harapni a popidba!

– mondta a srác, majd egy barackhoz hasonlította a lány fenekét.


Az influenszer hét jelenleg is tart a villában. A legutóbbi állás szerint VV Lissza szerezte egy nap alatt a legkevesebb követőt, ezért félrevonult VV Márióval, hogy egyezséget kössenek. Amint a srác elárulta a lánynak, hogy a beköltözése előtt közel 39 ezer követője volt, Lissza azonnal szövetségre lépett vele.

Ha a feszültség nem jön hozzánk, mi megyünk a feszültséghez

– vázolta taktikájukat a lány.


Szerda este megtartották az első Kihívást a villában, és VV Melina megnevezte párbajellenfelét, így eldőlt, hogy VV Henrikkel fog összecsapni a VV11 első Párbaján.

Íme a Kihívás pillanata, amikor VV Melina átadta a kék kendőt kihívottjának:


Kattints ide, és szavazz, hogy ki maradjon a villában!

#ValóVilág#valóvilág11#vv11#11. évad#11. rész#összefoglaló#kihívás#vv melina