ValóVilág

A Villa illemtanára: Tenkely Erika

rtl.hurtl.hu

2011. február 2. 9:45

Bár nem hirdettek illemtanári állást, a tanárnő úgy gondolta, ráfér a Villalakók viselkedés- és beszédkultúrájára néhány lecke.

Tenkely Erika a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végzett (a mai Nyíregyházi Főiskola), 1986 óta tanít. Jelenleg egy újpesti iskola alsó tagozatának igazgató-helyettese, az illemtan mellett rajzot és művészettörténetet tanít. Édesanyja hívta fel a figyelmét arra, hogy tanárokat keres a ValóVilág. Tenkely Erika pedig úgy gondolta, nem árt, ha a lakók kapnak néhány illemtan leckét.

– Fontosnak tartom, hogy a fiatalok tudjanak bemutatkozni, megszólítani, telefonálni, helyesen és tisztelettudóan kommunikálni. Ettől az egy héttől azt várom, hogy az óráim után jobban odafigyeljenek egymásra a Villalakók. De remélem, hogy a kiköltözésük után is emlékeznek majd arra, amit tanítottam nekik, és a kinti életben is hasznosítják – mondta Tenkely Erika a ValóVilág.hu-nak.

A tanárnőt pozitívan fogadták az iskolapadba visszaültetett lakók, készségesnek és együttműködőnek találja őket Tenkely Erika. Különösen Évát látja aktívnak, azt mondja, szeret nyerni az órai feladatokban, Jerzyt és Gombit viszont halk szavúnak látja. A tanárnő „bekerülését” a Villába a környezete is nagy örömmel fogadta, még kritikus családtagjai is elégedettek vele, diákjai pedig autogramért ostromolják. Hogy milyen hatással lesz az illemtan a Villalakókra, kiderül a ValóVilág
Összefoglalókból mindennap 19 óra után az RTL Klubon!
#ValóVilág#tanár#illemtan#sulihét

Címlapról ajánljuk