ValóVilág

Zsuzsi költözött be a Villába!

rtl.hurtl.hu

2010. december 8. 14:06

Kata botrányos perceket, Adrienn erotikát ígért, de a nézők úgy döntöttek, hogy Zsuzsit akarják látni.

19 óra 5 perc: A Szépfiúk beszavazása nagyobb port kavart, mint amire a lakók számítottak. A legkevésbé szimpatikus Gombi érkezett meg a Villába, Szandika azonnal hátat fordított neki, és fájt a szíve Jerzy miatt. De a kékszemű szépfiú nem felejtődött el, egy nappal Gombi után megérkezett a Villába, a Plasztik cica annyira örült, hogy Jerzy nyakába ugrott és el sem akarta engedni.

A lakók nem tudnak mit kezdeni Gombival, aki minden edzéshez alkalmasnak látszó eszközzel súlyzózik, mellet csinál magának narancsokkal, és fekvőtámaszozik a kanapé segítségével. A lányok „barátnőjüknek” tartják a vetkőzős fiút, Olivér pedig azonnal megcélozta egy átveréssel. Azt mondta neki, hogy kapott egy feladatot, miszerint pelenkában kell táncolnia a lányoknak. Gombi el is hitte, hogy számára ez egy küldetés, gondolkodás nélkül végrehajtotta a feladatot, de nem aratott túl nagy sikert vele. Később Gombi a fejére húzta a pelenkát és vonatozni kezdett Szandika és Éva közreműködésével. Olivér a sikeres szivatás után összepacsizott a többiekkel a kertben. Szandika szerint a „külcsíny” alapján négyes alát ér nála Gombi, a belbecs viszont csak egyes alá.

A Villalakók túl sok csúnya szót ejtenek ki egy nap alatt, ezért azt a feladatot kapták, hogy káromkodásmentes napot kell tartaniuk. A feladatot Szandika felügyelte, aki megszegte a szabályt, büntetést kapott. Leonidasznak a száját fűszeres krémmel kellett bekenni, Szandika wasabit evett, mert a „hülye” szó miatt is büntetés járt. Gigi, Éva és Laci sem kerülhette el a sorsát. Gombi száját vörös rúzzsal festették be a lányok. Szandika rosszabbul járt, neki chiliszósszal kellett bevonnia plasztikajkait.

A lakók között nő a feszültség, de nem mindenki mondja egyenesen a másik szemébe, amit gondol, ezért leveleket kellett írniuk egymásnak név nélkül. Egyedül Alekosz írta alá Zsófinak címzett véleményét, ami nem volt éppen hízelgő. Színésznőnek tartja Zsófit, a szőke lány ki is borult azon a vádon, hogy egy őszinte megnyilvánulása sem volt még eddig a Villában. A kanapén folytatódott kettejük beszélgetése, a Naiva elsírta magát, de az Okostojás a könnyeket is színészkedésnek vélte, majd bevallotta, hogy le akart feküdni Zsófival, de már nem így érez.

Kedd este a lakók megtudták, hogy érkezik hozzájuk egy újabb beköltöző, aminek Olivér nem annyira örült, pedig még nem is tudta, ki érkezik. Jerzyt Szandika szinte összeroppantotta, miután belépett a Villába, de amint kiszabadult a Plasztik cica karmai közül, Jerzy felszólította Gombit, hogy mostantól két lépés távolságot fog tartani tőle. Végül Olivér is kinyilvánította pozitív véleményét az új lakó felé. Stohl András és Balázs élőben kérdezte meg a két Szépfiút, hogy megoldódott-e már a kettejük közti feszültség. Gombi nyitott lenne a beszélgetésre, Jerzy azonban egyelőre elutasító.

Megérkeztek a stúdióba a Bombanők, Kata, Zsuzsi és Adrienn.

Mielőtt Olivér nekiesett Évának, faggatni kezdte Jerzyt, hogy látszik-e az adásból, mennyire szerelmes az asszonykájába. A Szépfiú azonban elzárkózott, mert megszegné a szabályokat, Éva pedig egyenesen felkapta a vizet ezen a vallatáson. Így indult a szócsata kettejük között, Olivér durva szavakkal illette a Törtető lányt, aki először inkább nevetett azokon a mondatokon, mint a „te egy lárva vagy, b…d meg” és a „megbánod, hogy megszülettél”. Még Alekosz is kiábrándult a barátjából, Olivérből, olyan agresszíven bánt Évával. Béci csitította a Vagányt, és arra kérte, hogy gondolja meg kétszer, mit mond, mert ez nagyon súlyos volt.

A stúdióban ismét a Bombanőké a főszerep, először Kata mutatkozott be, aki saját bevallása szerint nem jön ki a hetero fiúkkal. Zsuzsi sztriptíztáncosnő és modell, aki imádja, ha bámulják, de nem tartja magát cicababának, hanem laza, „jófej” csajnak. Adrienn sem áll messze az erotikától, két szexmagazint is szerkeszt, és szívesen pózol a fotósok előtt. Számára nagyon fontos a szex, ezért aggódik, hogy mi lesz vele, ha a Villában nem tudja kielégíteni a vágyait. Sokat foglalkozik a külsejével, ezért háromnaponta jár fodrászhoz, és rákattant a plasztikai sebészetre is.

22 óra 45 perc: Visszatértek a stúdióba a Bombanők, valamint a műsorvezetők, Stohl András és Sebestyén Balázs.A kortesbeszédek alatt Kata botrányos percekkel kecsegtette a nézőket, Zsuzsi apokaliptikus pillanatokat ígért a nézőknek, annak ellenére, hogy nagyon küzdött a hosszú szó kimondásával. Adrienn viszont nem kertelt, azt mondta, becsempész egy kis erotikát a Villába, ha rá szavaznak a nézők.

Zsuzsi költözhet be a ValóVillába! Szandika azt ígérte, hogy egy vödör vízzel várja a beköltöző Bombanőt, Zsuzsit. Gombi viszont csillogó vasutas egyenruhában fogadta a fekete szupercsajt. De hogy hogyan sikerül a chippendale bemutató, az csak holnap derül ki, a csütörtök esti összefoglalóból!



Nono - Stone

A fiatal festőnő és a 15 évvel idősebb énekes kapcsolatát életfelfogásuk viszi előre, de sokszor kapnak össze.

Így lehet szavazni rájuk:
Az SMS szám 1780 – ide az NONO-STONE nevet kell küldeni SMS-ben (az SMS díja 95 Ft ÁFA-val).
A hívható szám 06-91-33-13-63, itt az 1-es kódot kell megadni (a hívás díja 95 Ft ÁFA-val).
(Ügyfélszolgálat: 06-1-3714820)


Si-Sy – Roberto

A fiatal házaspár szerelme saját elmondásuk szerint mesébe illő, teljesen harmonikus.

Így lehet szavazni rájuk:
Az SMS szám 1780 – ide a SI-SY-ROBERTO nevet kell küldeni SMS-ben (az SMS díja 95 Ft ÁFA-val).
A hívható szám 06-91-33-13-63, itt a 2-es kódot kell megadni (a hívás díja 95 Ft ÁFA-val).
(Ügyfélszolgálat: 06-1-3714820)


Gina – Kristóf

A 29 éves Gina és Kristóf egy hatalmas buli részese szeretne lenni a Villában.

Így lehet szavazni rájuk:
Az SMS szám 1780 – ide a GINA-KRISTÓF nevet kell küldeni SMS-ben (az SMS díja 95 Ft ÁFA-val).
A hívható szám 06-91-33-13-63, itt a 3-as kódot kell megadni (a hívás díja 95 Ft ÁFA-val).
(Ügyfélszolgálat: 06-1-3714820)
#ValóVilág#eva#jerzy#szandika#gombi

Címlapról ajánljuk