ValóVilág

Ágica: Reálisan látom a helyzetem!

rtl.hurtl.hu

2010. október 28. 10:54

Ágica 136 napot töltött a Való Világban. És bár a műsor évekkel ezelőtt véget ért, az egykori villalakóról még most is hallunk.


Ágica nyílt és szókimondó lány, aki már a villában sem rejtette véka alá érzéseit. Románca Leóval szintén a nézők előtt zajlott, a se veled–se nélküled kapcsolatról még azután is cikkeztek az újságok, hogy a villát már le is bontották.

- Mi motivált, amikor jelentkeztél a játékba? A hírnév vagy a nyeremény vonzott?

- Nagyon régen volt már, de soha nem fogom elfelejteni, hogy történt. Nekem soha nem jutott volna eszembe. Van egy tündéri anyukám, aki mindig is szeretett volna tolni előre vagy szeretett volna egy kicsit többet kihozni belőlem. Sok helyre benevezett, szépségversenyekre is, amelyekre nem mentem el. Ez rossz kislányos dolog, de mindig kitaláltam valami kifogást. Akkor Tenerifén dolgoztam, felszolgáltam, és arra jöttem haza, hogy ment a második rész, de nem foglalkoztam vele. Anyukám közölte velem Miskolcon, hogy benevezett, nem vettem komolyan. Az első válogatásra, ahol millió ember volt, azért mentem el, mert területi vezető voltam Borsodban, és minden hétfőn Pesten volt egy meeting. Nincsenek véletlenek egyébként, az első komoly válogatás akkor volt, mikor épp Pesten voltam. Poénból elmentem, és már ott szembesültem vele, mennyien szeretnének bekerülni. Végigvittem az egész válogatást, úgy hogy egy percig sem hittem benne, hogy bekerülök. Mindegyikünk hazudik, aki letagadja, hogy valami motiválta, akár a győzelem, mert bennünk van. Rólam tudni kell, hogy soha nem voltam visszahúzódó lány, őszinte, nagyszájú, központi ember vagyok. Arra nem is gondoltam, hogy megnyerjem, de a média kicsit vonzott. Kívülállóként azt látjuk, hogy szuper ez a világ, a csillogás, pompa, szerintem nagyon kevés olyan ember van, akit ez nem vonz, nem kíváncsi rá, hogy milyen a tévézés belülről, ez érdekelt volna. De arra, hogy megnyerjem, soha nem gondoltam.

- Mit éreztél, amikor rádöbbentél, mekkora népszerűségre tettetek szert?

- Nem tudtam feldolgozni, szinte egyáltalán. Az első megdöbbenésemre emlékszem a legjobban. Rendezett az RTL Klub egy nyílt napot. Nem tudtuk, mi van a külvilágban: ismernek minket, szeretnek vagy utálnak? Estélyi ruhát kaptak a lányok, szmokingot a fiúk, egy gulyás party volt egyébként. Soha nem fogom elfelejteni, egyszerű készülődés volt, gondoltuk, hogy lesz majd kint egy pár ember. De több ezren voltak a villa előtt, sikítozták a neved, egy zsák kabalát hoztak. Sírógörcsöt kaptam, nem túlzok, sokkos állapotban kerültem. Tommyboy-jal mentem ki, első párként ráadásul, és amikor visszamentem a házba, nem tudtam megszólalni, öt percig sírtam. Egyszerű vidéki lányként bemész egy játékba és ez lesz belőle. Volt egy szlogenem: „Úristen, nem hiszem el!”Ez tényleg így volt. Bekerülsz egy ilyen helyre, protekció nélkül, pár napot eltöltesz egy ilyen helyen, utána kimész és több ezer ember kiabálja a neved. Ezt nem tudtam feldolgozni. Sajnos érzékeny nő vagyok, a kiszavazó show-mat végigsírtam. Mikor kijöttem, furcsa volt szembesülni azzal, hogy napokig velem sírtak, főleg a nők, átérezték a helyzetemet. Azt hiszem, sokáig nem lehetett feldolgozni ezt a hihetetlen népszerűséget, amit kaptunk. Nehéz volt nagyon.

- Mit gondolsz, minek köszönhettétek, köszönhetitek ezt a rajongást?

- A realitás talaján állok, tisztában vagyok azzal, hogy nem a tehetségünkkel kerültünk be ebbe a játékba. Ez nem arról szólt, mint egy tehetségkutató, hanem különböző emberek összeválogatása volt a cél. Szerintem ez egy pszichológiai játék volt, sokat számított, hogy egymástól teljesen különböző karakterek kerültek be. Főműsoridőben hihetetlen nézettséget hozott a játék, mindenki az életed nézte, olyanok voltunk, mint egy akváriumban a halak. Én majdnem egy szappanopera hősének érzetem magam, mert jött egy olyan szerelem, amire nem számítottam. És egy szerelmes nő másképp működik, mint egy normális nő, és szerintem másképp alakult volna sok minden, ha nincsenek komoly érzéseim. Milliók azért néztek, és azért lettünk még ismertebbek, mint néhányan a többiek közül, mert egy love story zajlott a villa falain belül. Rengetegen szurkoltak és biztos rengetegen utáltak minket. Még jobban megmaradtunk az emberekben. Nem tudom letagadni, hogy a mai napig sokan felismernek, odajönnek, de attól, hogy ismerik az arcomat, még nem leszek sztár.

- Mit gondolsz a villa utáni életről?

- Sokan elveszítették a fejüket, azt gondolom. Én talán reálisan látom a helyzetem, tudom, hogy egy valóságshow-hős voltam, és nem kérek százezreket egy fellépésért, interjúért. Nem szabad soha kifordulni magunkból. A családom azt mondja, ugyanaz az Ági vagyok, aki a játék előtt, de ez nem így van, teljesen megváltozott az életem.

- Miben változott? Más lett a viszonyod a barátokkal, rokonokkal?

- Az elmúlt hat évem egy hullámvasút. Vagy nagyon fent vagyok vagy nagyon lent. Az egyetlen gyerekkori barátnőm még mindig mellettem van, semmit nem változott a kapcsolatunkban. Két barátnőm maradt meg otthonról, de tudni kell, hogy a távolság nagyon nagy úr, sokat számít, hogy nem tudod úgy ápolni a kapcsolatokat, ahogy szeretnéd. Ha ritkán hazamegyek, akkor a szüleim a legfontosabbak. Rengeteg álbarátot kaptam az elmúlt időben és sok pofont is. Bár nem tanítják, én emberségtannak hívom, amit a villában és utána átéltem. Nagyon naív voltam, ma már kevésbé. Voltak, akik leperegtek, mert rájöttem, hogy az ő világukban nem érzem jól magam. Itt szeretném megcáfolni azt, hogy az ismert emberek közti barátságok felszínesek. Nem igaz. Baby Gabi vagy Fresh Andi mindig mellettem állnak például. Párkapcsolatom volt a villa előtt, a kedvesem támogatott, végig a válogatások során. Majd a finisben közölte, hogy ő nem szeretné, ha beköltöznék, válasszak. Ha ezt korábban mondja, elgondolkodtam volna. De így beköltöztem és egy hét éves kapcsolat ért véget.
#ValóVilág#család#Karrier#ágica#interjú#való világ

Címlapról ajánljuk