Választás 2022

Szombatig még reménykedhet az ellenzék, hogy néhány további körzetben is nyerni tud

rtl.hurtl.hu

2022. április 5. 12:53

Az Egységben Magyarországért látszólag jól teljesített Budapesten, de az ellenzéki jelöltek valójában a fővárosi körzetek jelentős részében is csak szoros különbséggel tudtak győzni. A végső mandátumeloszlás még mindkét irányba változhat.

Tizenegy olyan egyéni körzet volt a vasárnapi választáson, ahol kétezer szavazatnál is kevesebb voks döntött a mandátum sorsáról. Ezek közül hat olyan fővárosi választókerület, ahol az ellenzék győzött, azaz 

az Egységben Magyarországért budapesti fölénye korántsem volt annyira magabiztos, mint elsőre tűnik.

Jelen állás szerint a 18 fővárosi választókerületből 16-ot megnyert az ellenzék, ám ez az arány még mindkét irányba változhat.

A verseny azért nem lefutott még, mert a vasárnapi urnazárás után nem számolják meg az összes voksot, hanem csak a szavazólapok 98-99 százalékát. Minden választókerületben meghagynak ugyanis egy-egy szavazókört, ahová azok a szavazatok érkeznek be, amelyeket az átjelentkezők, valamint a külképviseleten szavazók adtak le. Ők ugyanis a szavazóhelyüknek megfelelő egyéni jelöltekre szavazhatnak, tehát el kell szállítani a szavazólapjaikat a megfelelő választókerületbe. (Fontos, hogy ebben az esetben a külföldről érkező voksok nem a kettős állampolgársággal rendelkező határon túli magyaroktól származnak, hanem azoktól, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel, ilyen például a külföldön dolgozók egy része. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező határon túliak – például kettős állampolgárok Erdélyben vagy Szlovákiában – levélben szavazhatnak.)

Az érintett szavazókörökben leragasztották az urnák nyílását, a dobozokat a helyi választási irodába szállították, ahol biztonságos helyen őrzik azokat. 

Az egyéni választókerületek vasárnap megállapított eredménye tehát kiegészül még körzetenként nagyjából 1-3 ezer vokssal (összesen 293 ezer szavazattal), amely

  • a nyitva tartott szavazókör voksaiból,
  • az átjelentkezők szavazataiból,
  • valamint a külképviseleteken leadott voksokból áll.

Ha a jelöltek között szoros volt a verseny, akkor ez a pár ezer szavazat arra is elég lehet, hogy megváltoztassa az eddig ismert eredményt. 

Fordíthat például a jelenlegi második helyezett az ország legnagyobb csatáját hozó választókerületében, a XVI. kerületben, ahol a fideszes Szatmáry Kristóf mindössze 38 szavazattal kapott többet, mint a szocialista frakciót választó Vajda Zoltán. Ebben a körzetben még 2911 voksot számolnak majd meg szombaton, azaz bőven van esély arra, hogy változzon az eredmény. (Az eddigi adatok szerint a magyarországi lakcímmel rendelkező külföldön szavazók többnyire az ellenzéket támogatták, de a nyitva hagyott szavazókörben leadott voksok feltehetően az adott körzet arányait tükrözi majd.)

A második legszorosabb választókerület a párbeszédes Mellár Tamásé, aki Pécsen 255 szavazattal vezet a fideszes Kővári János előtt, ám 3439 szavazatot még csak ezután számolnak majd meg.

A szoros eredmény miatt izgulhat még:

  • a szocialista Kunhalmi Ágnes a XVIII. kerületben (előnye 449 szavazat, de szombaton 2792 voksot számolnak még meg),
  • a fideszes Dunai Mónika a XVII. kerületben (előnye 761 szavazat, de kimaradt 2325 voks),
  • a DK-s Barkóczi Balázs a XV. kerületben (előnye 1000 szavazat, nem megszámolt voksok száma: 2639),
  • valamint a fideszes Kiss János Miskolcon (előnye 1030 szavazat, miközben még megszámolnak 2369-et).

Szintén az ellenzék fővárosi teljesítményét árnyalja, hogy a legszorosabb eredmények közé tartozik még a X. kerület (Arató Gergely 1215 szavazattal kapott többet ellenfelénél), valamint a XX. kerület is (Hiller István 1507 szavazattal vezet). Ezekben a körzetekben ugyanakkor a fideszes ellenfeleiknek a maradék voksok nagyjából kétharmadát kellene megszerezniük ahhoz, hogy fordítani tudjanak. 

Csak matematikai esélye van a jobbikos Kálló Gergelynek is, aki 1549 szavazatos lemaradásban van, miközben szombaton 2039 voksot számolnak még meg.

A választás eredményeit itt böngészheti részletesen. 

Nyitókép: Szigetváry Zsolt / MTI

#Választás 2022#szoros eredmény#választókerület#választási eredmény#ma

Címlapról ajánljuk