Hatot lőtt a Liverpool Linzben, Barcola mesterhármasig jutott

rtl.hu

2026. október 14. 23:00

Szoboszlai Dominik el sem utazott Ausztriába, Kerkez Milos a cserepadról nézte végig, ahogy a Liverpool magabiztosan győz a Linz vendégeként. A sokat kritizált új szerzemény, Bradley Barcola három gólt szerzett, a LASK 1-6 után tudott kozmetikázni az eredményen, a vége 6-3-as vendégsiker.

Szoboszlai Dominik nem utazott el Ausztriába, Kerkez Milos pedig nem került be a linzi kezdőcsapatba, ott volt viszont a két méregdrága és sokat kritizált sztár, Wirtz és Barcola. Noha az első percek némi hazai fölénnyel teltek, a Liverpool átvette az irányítást, és főként az említett német és francia játékosnak köszönhetően több helyzetet is kidolgozott. Az első gólt mégis egy görög és egy uruguayi hozta össze: Cimikasz szöglete után Araujo fejelt az osztrákok kapujába a 22. percben. Két perc sem telt el, és jött a következő, Koumas visszagurítására Barcola érkezett, és első gólját szerezte új klubjában. A 37. percben már hárommal ment a Pool, Barcola ezúttal Wirtz szép passza után lőtt a bal alsó sarokba. Az 51. percben a nem túl magas növésű Frimpong fejjel szerezte a negyediket, Cimikasz a második gólpasszát jegyezte. A 63. percben szépített a LASK, a csereként beállt Ljubicic első labdaérintésével talált be Alisson kapujába. Percekkel később visszaállt a közte négy, Barcola harmadszor volt eredményes, a gólpasszt ezúttal Frimpongtól kapta. A 72. percben Koumas - két lesgól után - érvényes találatot szerzett, ezzel már 1-6 volt az állás. Tudtak válaszolni erre a hazaiak, kétszer is, Flecker néhány percen belül kétszer is eredményes volt. 

undefined
Kattints és streameld az 2026/2027-es UEFA Bajnokok Ligája, Európa Liga és Konferencia Liga szezon mérkőzéseit szeptembertől az RTL+ Premiumon!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!