Új sztárt adott a világfutballnak az európai Szuperkupa?
2026. augusztus 13. 20:00
A 17 éves Brian Madjo uralta a PSG–Aston Villa Szuperkupa-mérkőzést; aki látta a találkozót, megjegyezte magának a srácot!
Új csillag született szerda este? A világfutball egyik legjobb belső védőpárosát alaposan megdolgozta egy 17 éves fiatal, aki az Aston Villa színeiben ezen a mérkőzésen mutatkozott be tétmeccsen. Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy Brian Madjo egymaga négy vagy akár öt gólt is szerezhetett volna csak az első félidőben. John McGinn két beadása után a tinédzser csatár – teljesen üresen maradva – először még mindkétszer mellé fejelt.
A klubon belül csak „fizikai szörnyetegként” emlegetett Madjo azonban nem állt meg. Semmi nem zökkentette ki – sem a tét nagysága, sem a kihagyott helyzetek. Marco Bizot kapus első hosszú kirúgásánál Madjo eredetileg az alacsonyabb belső védőre, Marquinhosra mozdult rá, így hamarosan Willian Pachót bízták meg a 193 centiméteres csatár őrzésével.
Madjo még Pacho jóval nagyobb fizikai erejével is megbirkózott. Magabiztosan tartotta meg a labdát, de arra is képes volt, hogy elzárja a védőt a labdától. Egészen látványos módon tört be a tizenhatoson belülre, félrelökte Pachót, a földre vitte őt, majd a kapufa külső élét találta el.
Az angol utánpótlás-válogatott támadó mindig is túlfejlett volt a korához képest, de az, ahogyan az első félidőben ennyire magától értetődő természetességgel harcolt, és uralta a közvetlen emberfogóját, elképesztő látvány volt.
Mindössze 17 évesen és 212 naposan ő lett a legfiatalabb játékos, aki valaha pályára lépett egy Szuperkupa-döntőben.
Ötödik próbálkozásra végül jött a gól. McGinn harmadik hajszálpontos beadása a hosszú oldalon találta meg Madjót. Ezúttal – bár Pacho folyamatosan fogta – Madjo az embere mögé került, és kapásból a háló tetejébe bombázott. A Villa egyenlített, az a játékos pedig, akinek a megszerzéséért olyan sokat küzdöttek, hihetetlen pillanatot szerzett nekik.
Nézd meg az európai Szuperkupa összefoglalóját, benne Madjo nagy pillanataival:
(A The Athletic cikke nyomán.)
A nyitóképen Brian Madjo gólhelyzetben. Fotó: Sebastian Widmann - UEFA/UEFA via Getty Images