Saját magát emészti a Liverpool edzője a Man City elleni miatt
2025. november 10. 13:43
Arne Slot, a Liverpool menedzsere, nyíltan elismerte, hogy az általa választott taktika vezetett csapata súlyos, 3-0-s vereségéhez a Manchester City otthonában.
A mérkőzés krónikája
A Liverpool múlt héten legyőzte a Real Madridot, ám a bajnoki forma továbbra is ingadozó. Az Etihad Stadionban a címvédő Manchester City Erling Haaland, Nico Gonzalez és Jeremy Doku góljaival sima, 3-0-s győzelmet aratott.
A vereség azt jelenti, hogy a Liverpool 11 mérkőzés után mindössze a nyolcadik helyen áll a Premier League tabelláján, és csalódottan vonulhat a novemberi válogatott szünetre.
Slot önkritikája
Annak ellenére, hogy Arne Slot vezetőedző ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, amely legyőzte az Aston Villát és a Real Madridot is (az összes BL-eredmény, összefoglalókkal együtt elérhető ide kattintva), elismerte, hogy ez a City ellen végzetes hibának bizonyult.
„Könnyű a játékosoknak megnyerni a párharcokat, ha a meccsterv és a taktika működik” – kezdte Slot a mérkőzés utáni értékelését. „Amit a Villa és a Madrid ellen csináltunk, azzal most küszködtünk, mert [a City] rengeteg játékost hozott a pálya közepére.”
A menedzser kifejtette, hogy a taktikai felállás megnehezítette saját játékosai döntéshozatalát.
„Nem arról volt szó, hogy a játékosaim nem akartak párharcokat vívni. Rengeteget kellett futniuk, mert [a City] sokkal jobb volt nálunk labdával. A játékosaink ezért néha elkéstek” – mondta Slot.
„Egyáltalán nem hibáztatom a játékosaimat”
A holland szakember egyértelművé tette, hogy a felelősség az övé. „Elsősorban a saját és az ő meccstervüket nézném, és egyáltalán nem hibáztatnám a játékosaimat.”
Slot hozzátette, hogy a második félidőben látott javulást, amikor csapata több labdát szerzett és szerinte „egyértelműen megérdemelt volna egy gólt”.
„Természetesen mindenki csalódott. Jól indult a hét a Villa és a Real Madrid elleni győzelmekkel, de ha már két erős ellenféllel találkoztál, és utána jön a Man City az Etihadban, az mindig nehéz.
Az első félidőben messze ők voltak a jobbak, a futball minden területén.
Nyitókép: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images