2025. november 2. 7:00
Van Basten bokája, Brolin lába, Varane térde – mind más, de a történet ugyanaz: a test nem bírta, amikor a szív még játszani akart. Hét futballsors, hét tragikus történet arról, hogy olykor a legnagyobb győzteseknek is fel kell adniuk.
Marco van Basten – a csodacsatár, akinek nem bírta a bokája
Az AC Milan történetének egyik legnagyobb alakja, háromszoros Aranylabdás (1988, 1989, 1992), kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligája elődjét, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (1989, 1990). Marco van Basten a tökéletes csatár megtestesítője volt: technika, intelligencia, hatékonyság.
A nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján a Milan és Hollandia sikereinek kulcsa volt, de pályafutása mindössze tíz évig tartott. Van Basten bokája 1992-től kezdve gyorsan romlott, míg végül teljesen alkalmatlanná vált a profi futballra. Több műtétet követően is visszatért volna, de minden próbálkozás fájdalommal végződött. 1993-ban játszotta utolsó tétmeccsét, 28 évesen pedig kénytelen volt bejelenteni visszavonulását.
A testem már nem engedelmeskedik, pedig az agyam még mindig futballista
– mondta könnyeivel küszködve. Bár karrierje rövid volt, öröksége megkérdőjelezhetetlen, minden idők legjobb csatárai között tartják számon.
Gary Shaw – az Aston Villa hőse, az angol futball egyik legnagyobb tehetsége
1982-ben az Aston Villa szenzációs menetelésétől volt hangos a futballvilág: az angol együttes megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A tündérmese egyik kulcsfigurája a fiatal, mindössze 21 éves Gary Shaw volt, akit Anglia legnagyobb tehetségeként ünnepeltek. A gyors, technikás támadó karrierje azonban hamar megtört.
Egy súlyos térdsérülés 1983-ban hosszú hónapokra partvonalra tette, és soha többé nem tért vissza korábbi formájához.
Az orvosi ellátás akkoriban nem volt olyan fejlett, mint ma, a rekonstrukciós műtétek nem tudták teljesen helyrehozni a károsodást. Shaw még évekig próbálkozott, de a fájdalom és az állandó visszaesések megtörték. 27 évesen végleg visszavonult, miközben karrierje elején Aranylabda-jelöltségről álmodoztak róla. Utólag sokan úgy emlegetik, mint „a brit futball egyik legnagyobb elpazarolt tehetségét” – egy csodát, akinek sosem adatott meg a hosszú dicsőség.
Bár az 1982-es világbajnokságra készülő angol válogatott bő keretében ott volt a neve, végül nem válogatták be, és a felnőtt nemzeti csapatban soha nem léphetett pályára. 2024. szeptember 16-án, 63 évesen tragikus körülmények között hunyt el, miután birminghami otthonában elesett, és súlyos fejsérülést szenvedett.
Willy Sagnol – a Bayern München francia motorja
A francia jobbhátvéd a Bayern München aranykorszakának meghatározó alakja volt. 2001-ben Bajnokok Ligája-győztes lett, a válogatottal pedig 2006-ban világbajnoki ezüstérmet szerzett. Fegyelmezett, taktikus játékos volt, aki mindig a csapatért dolgozott.
2007-ben azonban Sagnol Achilles-ín-sérülést szenvedett, ami folyamatos fájdalmat okozott.
Hiába a rehabilitációk és a remény, 2009-ben, 31 évesen be kellett látnia: nem bírja tovább.
„A szívem még futballista, de a testem már nem engedelmeskedik”
– mondta búcsúzóul.
A szurkolók szívében mindörökre az a harcos maradt, aki sosem adta fel – ezt végül a teste tette meg. Visszavonulása után edzőként próbált szerencsét, ma a grúz válogatott szövetségi kapitánya.
Jari Litmanen – Finnország „királya”
1995-ben az Ajax minden idők egyik legfiatalabb és leglátványosabb focit játszó csapatával megnyerte a Bajnokok Ligáját. A csapat motorja Jari Litmanen volt, akit Európa-szerte csodáltak játékintelligenciájáért és finom technikájáért. Hazájában a „Kuningas”, azaz „Király” becenevet kapta.
Noha a világ egyetlen olyan labdarúgójáról van szó, aki négy évtizedben is pályára lépett a válogatott színeiben (1989-től 2010-ig játszott a finn nemzeti csapatban), Litmanen sosem volt igazán egészséges. Csuklótörés, combhúzódások, Achilles- és térdproblémák – sérülések sora keserítette meg karrierjét.
„Sosem az ellenfél, mindig a saját testem volt a legnagyobb kihívás”
– nyilatkozta később.
Bár nem tudott hosszú távon a legmagasabb szinten maradni, Finnország történetének legnagyobb futballistája lett, és neve örökre egyet jelent a „törékeny zsenialitással”.
Tomas Brolin – a svéd reménység
Tomas Brolin 1993-ban megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját a Parmával, és az 1994-es világbajnokságon Svédország hőse lett. Minden adott volt, hogy a kilencvenes évek egyik legjobb támadó középpályása legyen. Egészen 1994. november 16-ig, amikor is a válogatott tagjaként, a Magyarország ellen 2-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőn előbb vezetést szerzett a svédeknek, majd a 70. percben egy beadás közben – ez volt a gólpassz a második találatnál – súlyos sérülést szenvedett, lábát törte.
Ezután már sosem lett a régi. Elveszítette a robbanékonyságát, az önbizalmát, és a sérülés maradandó károsodást okozott a lábában. Angliában, a Leeds Unitednél próbálkozott, de már nem tudta megmutatni, mire képes. 28 évesen bejelentette visszavonulását. Egykori edzője a Parmában, Nevio Scala később így fogalmazott:
Tomas volt az egyik legnagyobb tehetség, akit valaha láttam. A futball világa kevesebbet kapott az ő történetéből, mint amennyit érdemelt volna.
Raphaël Varane – a modern futball egyik legfiatalabb visszavonulója
A Real Madrid legendás aranykorszakának alappillére volt: négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, világbajnok, és hosszú ideig a francia válogatott védelmének oszlopa. Raphaël Varane mindent elért, amit futballista csak elérhet. A pályafutása mégis korán véget ért. A térd- és combizomsérülések évek óta kísérték, 2024-ben pedig – 31 évesen – bejelentette visszavonulását .
„A testem már nem bírja a tempót, amit a szívem diktálna”
– mondta. A modern futball őrült ritmusában Varane története figyelmeztetés: a sportág ma már annyira intenzív, hogy még a legjobbak teste is feladhatja, mielőtt az elméjük készen állna a búcsúra.
Owen Hargreaves – a Manchester United elveszett középpályása
2008-ban még Bajnokok Ligája-győztes volt a Manchester Uniteddel, és Anglia egyik legtehetségesebb középpályásának tartották. A Chelsea elleni emlékezetes döntőt tizenegyesekkel döntötték el, ő a magáét a jobb felső sarokba vágta, és a végén ünnepelhetett is Sir Alex Ferguson csapata a trófeával. Owen Hargreaves sokoldalú, energikus, taktikus játékos volt – egy igazán modern futballista a maga idejében. De térd- és ínszalagsérülései miatt szinte folyamatosan orvosi kezelésekre járt.
2009-től, 28 éves korától már alig játszott, majd teljesen eltűnt a profi futballból.
A saját maga második BL-sikere utáni évtől már csak perceket tudott a legmagasabb szinten futballozni, mielőtt újra és újra megsérült.
Hargreaves első felnőtt idényében a Bayern Münchenben (ahova tizenhat évesen került) BL-győztes csapat tagja volt, nem is akárhogyan: tizennyolcévesen kezdőként végigjátszotta a Valencia elleni drámai, tizenegyespárbajban megnyert finálét. A következő években valóban kulcsjátékosa volt Európa akkori egyik legjobb csapatának. A fáradhatatlan középpályás ereje teljében igazolt Manchesterbe…
A testem elromlott, miközben az agyam még mindig a meccseket játszotta újra és újra
– mondta keserűen. A United szurkolói ugyanakkor sosem felejtik el azt az egyetlen idényt, amikor még minden működött. A sors fintora, hogy Sir Alex az önéletrajzi könyvében úgy ír róla, mint a valaha volt legrosszabb igazolása…
Nyitókép: Marco Van Basten az 1988-as Európa-bajnokság döntőjében (2-0) a hollandok második, emlékezetes gólját szerzi a szovjetek ellen. Fotó: Bongarts/Getty Images
