Salah már nem érinthetetlen – Slot döntése megosztja a Liverpool-tábort
2025. október 25. 17:30
Nyolc év után először kérdés, hogy a klub legendája egyáltalán befér-e a kezdőbe. Arne Slot új rendszere működik – csak épp nélküle. Megváltozott a Liverpool, és lehet, hogy most először Salahnak is alkalmazkodnia kell.
Eljött a pillanat, amikor a Liverpool legendáját ki lehet hagyni a kezdőből?
A jelenet Frankfurtban mindent elárult. A lefújás után Mohamed Salah röviden megtapsolta a Liverpool szurkolóit,
majd – miközben csapattársai önfeledten ünnepeltek – lehajtott fejjel a játékoskijáró felé indult.
A testbeszéde beszédesebb volt bármilyen interjúnál. A Liverpool 5–1-re kiütötte az Eintracht Frankfurtot a Bajnokok Ligájában, ezzel megtörve a négy meccses vereségsorozatot, de az este hősei között Salah neve nem szerepelt. A csapat legnagyobb ikonja ezúttal a kispadról nézte, ahogy Arne Slot együttese talán a szezon legjobb teljesítményét nyújtja – éppen nélküle.
A legenda, akit hirtelen nélkülözni tudnak
A 33 éves egyiptomi támadó számára ez az időszak egyértelműen a legnehezebb nyolc év liverpooli pályafutása alatt. Három gólja van eddig a szezonban (amelyből az egyik tizenegyes), és mindent elmond, hogy soha korábban nem maradt ilyen sokáig gól nélkül. Amikor Frankfurtban végül pályára lépett a 74. percben, már 4–1-re vezetett a Liverpool. Két nagy helyzete is volt – de mindkettőt kihagyta. Egyik pillanatban, amikor Florian Wirtz előtt nyílt üres kapu, Salah önző módon inkább szögből próbált lőni – eredménytelenül. Az arcára kiült a frusztráció. Egy olyan játékos, akit évekig a precizitása és hidegvére tett legendává, most bizonytalannak és idegesnek tűnt.
A számok mögött: elvesztett kapcsolatok és új realitások
A nyáron Arne Slot érkezésével a Liverpool teljesen új korszakot kezdett. Salah két legfontosabb partnere, Luis Díaz és Trent Alexander-Arnold, már nincs mellette – előbbi a Bayern Münchenhez, utóbbi a Real Madridhoz távozott. A helyükön új játékosok és új játékrendszer érkezett, de az összhang egyelőre nem működik. A statisztikák szerint Salah idén jóval kevesebbszer kerül helyzetbe, mint korábban. Leggyakrabban Cody Gakpo szolgálja ki, de a kapcsolatuk még nem érett meg. Ez éles kontraszt ahhoz képest, hogy alig pár hónapja még egészen parádés idényt zárt, 34 góllal és 23 gólpasszal összesen 57 gólban vállalt szerepet. Akkor joggal kapta meg a heti 400 ezer fontos szerződéshosszabbítást.
Ma viszont egyre többen kérdezik: még mindig ő a Liverpool legjobb tizenegyének tagja?
Az emberi tényező – Jota halála mindent megváltoztatott
A nyári tragédia, Diogo Jota váratlan halála mélyen megrázta a klubot – és különösen Szalah-t. Az egyiptomi nemcsak csapattársát, hanem közeli barátját is elvesztette. Az augusztusi Bournemouth elleni meccsen könnyeivel küzdött, amikor a Jürgen Klopp Jota nevét skandálta. A fájdalom és gyász nyilvánvalóan hatással volt a játékára. Slot is tisztában van ezzel, és igyekszik türelmet mutatni, de a Premier League könyörtelen: a helyekért folyamatos a verseny, és a teljesítmény számít.
Az új rendszer, ami Salah nélkül működik
A Frankfurt elleni meccsen Slot egy új formációt próbált ki: 4–4–2, ami labdával 2–4–4-re váltott. A rendszer váratlanul hatékonyan működött. A Liverpool először nyert több mint két góllal április óta, és először tűnt igazán felszabadultnak.
A jobbszélen Florian Wirtz kapott szerepet – és parádésan játszott: két gólpassz, folyamatos veszély. A fiatal német technikája, energiája és taktikai fegyelme mindent megtestesített, amit Slot szeretne látni.
Nehéz elképzelni, hogy Salah visszavegye tőle a helyét, főleg hogy nem hajlandó annyit visszazárni védekezésben, mint amit a rendszer megkövetel.
Salah helyett Chiesa?
Az előző hetekben Federico Chiesa is előrébb lépett a hierarchiában.
A Chelsea és a Manchester United ellen is csereként kapott szerepet, de Slot bizalmát fokozatosan elnyerte.
Alexander Isak továbbra sem teljes értékű, így a Brentford elleni meccsen jó eséllyel ismét Chiesa vagy Szalah kaphat lehetőséget a kezdőben. És jelenleg Chiesa a jobb formában lévő játékos.
A középpálya már újra összeállt
A Liverpool Frankfurtban végre megtalálta a ritmusát. Curtis Jones elképesztő 122 pontos passzmutatóval zárt – ez klubrekord a Bajnokok Ligájában. Mellette Szoboszlai Dominik mélyebben játszott, de így is betalált egy hatalmas bombával, ami 5–1-re alakította az állást, gólpasszt adott és neki is volt 105 pontos átadása. A Kerkez Milos posztjára visszatérő Andy Robertson szintén remekelt: ő adta a meccs legszebb passzát Ekitike egyenlítő góljához. Az újonnan érkezett Hugo Ekitike pedig hirtelen a Liverpool új támadócsillagává vált. A 22 éves francia nemcsak gólt szerzett, hanem példás alázattal is játszott – és nem ünnepelt korábbi klubja, Frankfurt ellen.
Hálás vagyok nekik, nélkülük nem lennék itt. De imádom a Liverpoolt, fantasztikus csapattársaim és edzőim vannak. Csak teszem a dolgom.
– mondta a meccs után. Slot arcán ott volt a megkönnyebbülés: végre valami építhető, végre új energia. És ez az energia most nem Salah-ból árad.
A változás szele az Anfielden
Salah pozíciója nyolc éve szinte megkérdőjelezhetetlen volt. Klubrekordok, gólkirályi címek, Bajnokok Ligája-trófea – mindenki rá építette a Liverpoolt. De a futballban nincs örök státusz. A csapat most Slot filozófiáját követi, amely gyorsabb, rugalmasabb, kollektívabb. Ebben a rendszerben egyéni sztárok helyett működő egységekre van szükség. Salah mindent megtestesít, ami a Liverpool dicsőséges múltját jelképezi – de kérdés, hogy illik-e a jövőjébe.
Új korszak küszöbén
Ekitike, Wirtz, Szoboszlai – három név, akikre Slot bátran épít. Salah pedig most először kerül szembe azzal a lehetőséggel, hogy nem automatikus választás a kezdőcsapatba. Nem arról van szó, hogy a Liverpool elfordult tőle, hanem arról, hogy a csapat fejlődik.
A kérdés már nem az, hogy Salah képes-e még világklasszis szinten játszani – hanem az, hogy hajlandó-e alkalmazkodni.
A válasz meghatározhatja, milyen lesz a Liverpool következő fejezete. Lehet, hogy Szalah még egyszer bizonyít, és újra az Aranycipőért küzd. De az is lehet, hogy a Frankfurt elleni meccs volt az első jele egy korszak végének. Az Anfield közönsége már sok nagy legendát látott távozni. De kevés esetben volt ennyire fájdalmas a felismerés: Mohamed Salah többé nem érinthetetlen.
A The Athletic cikke alapján
Nyitókép: Mohamed Szalah a kispadon a Frankfurt-Liverpool Bajnokok Ligája mérkőzésen 2025 október 22-én (kép: Rene Nijhuis/MB Media/Getty Images)
A szurkolás új korszaka! Streameld az UEFA Bajnokok Ligája 2025/2026-os szezonját az RTL+ Premiumon!