Miért inog Ancelotti széke? Ez a 3 döntés mindent elmond

rtl.hurtl.hu

2025. április 8. 6:21

A Real Madrid szombaton elszenvedte ötödik vereségét ebben a szezonban a La Ligában. A Valencia az utolsó pillanatokban nyerte meg a meccset 2-1-re. Úgy, hogy a Valenciából hiányzott mindkét kezdőszélsőhátvéd, valamint a kulcsszélső, Luis Rioja is. Nagyobb baj, hogy előtte is voltak gondok: a Real Sociedad ellen továbbjutott a Spanyol Kupában az Ancelotti-csapat, de négy gólt kapott, előtte pedig a Leganés ellen is két gólt beszedve sikerült nyerni. Ezek után egyre többen írnak arról: kevéssé valószínű, hogy a következő idényben is Carlo Ancelottinak fogják hívni a Királyi Gárda vezetőedzőjét.

Három fő vádpont

A Diario AS értesülései szerint Carlo Ancelotti vezetőedző kezdi elveszíteni az irányítást a csapat felett; ilyen szempontból három kritikus terület is van.

  1. Az összeállítás. Zavart okozott a gépezetben, hogy Raúl Asencio kárára Aurélien Tchouaméni került be a védelem közepébe; ahogy az sem szül jó vért, hogy továbbra is Lucas Vázquez a jobbhátvéd, miközben nemegyszer megkavarják őt az ellenfelek. Eduardo Camavinga folyamatos játszatása balbekként, valamint Endrick mellőzése szintén kérdőjeleket vet fel Carlo Ancelottival kapcsolatban.
  2. Ancelotti változtatásai. A klubnál van egy olyan törekvés, hogy Kylian Mbappé eljusson 40 gólig a szezonban (a gólkirályi címért a barcás Robert Lewandowski lehet a nagy vetélytárs), és ezzel az olasz edző is tisztában van. Ezért is volt furcsa, hogy Vinícius Júnior rúghatta a büntetőt a Valencia ellen, ráadásul kihagyta; igaz, a hírek szerint most már Ancelotti is eldöntötte, hogy ez innentől fogva Mbappé reszortja lesz.
  3. A fiatal játékosok „felhasználása”. Raúl Asencio az idei év sikertörténete, de Arda Güler kezelése, valamint a jobbhátvéd, a Dani Carvajal sérülése után az első csapathoz felkerülő Jesús Fortea sem kap túl sok bizalmat, és ez felvet némi kérdést. Igaz, most hét fiatal is a Reallal tarthat az Arsenal elleni idegenbeli meccsre, ám közülük csak Asencio érezheti magát igazán az A-csapat tagjának.

Joaquin Maroto, a Diario AS újságírója arról cikkezett, hogy egy trófea megszerzése sem biztos, hogy elég lenne ahhoz, hogy Ancelotti maradhasson a következő idényre.

Demoralizáló volt a Valencia elleni vereség

A Marca szerint „az öltözőnek fájt” a Valencia elleni vereség. Vasárnap délelőtt a morál mélypontra került, és Ancelottinak emlékeztetnie kellett csapatát, hogy még semmi sem veszett el, és a Real Madrid továbbra is a három nagy címre vadászik. 

Áll a BL-ben; az Arsenal elleni negyeddöntő-odavágót kizárólag az RTL+ Premiumon láthatod élőben Magyarországon, kedden 20:30-kor kezdődik a stúdiós felvezetés. Áll a Király-kupában, ami pedig a spanyol bajnokságot illeti, nyolc fordulóval a vége előtt csak négy pont a hátránya a listavezető Barcelonával szemben, és még találkozik egymással a két ősi rivális.

Az UEFA Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának összes mérkőzése látható lesz magyar kommentárral az RTL+ Premiumon.

Nyitókép: UEFA