Az AS Roma jutott be az UEFA Európa Liga fináléjába
2023. május 19. 17:00
Nem sikerült a Bayer Leverkusennek hazai pályán megfordítani a párharc állását az AS Romával szemben: a visszavágón 0-0-ás döntetlen született, így a rómaiak egy héttel ezelőtti egygólos sikere azt jelenti, hogy a tavalyi UEFA Európa Konferencia Liga győzelmük után idén az UEFA Európa Ligát is megnyerhetik.
Bayer Leverkusen – AS Roma: 0-0
Nem esett találat a Bayer Leverkusen – AS Roma UEFA Európa Liga elődöntő második mérkőzésén, így az első összecsapáson elért 1-0-ás olasz győzelemnek köszönhetően José Mourinho együttese lesz ott a budapesti fináléban.
A 12. percben nagyon közel került a vezetéshez a Leverkusen, ám Diaby erős lövése a felső lécen csattant. Szintén a németek előtt adódott lehetőség a 21. percben: Demirbay küldte kapura a tizenhatoson kívülről a labdát, de lapos próbálkozását Rui Patricio kapus elvetődve hárította. A 66. percben megismétlődött az előbbi eset: Demirbay lőtt, a hálóőr védett. És bár a Leverkusen a 81. percben is közel állt a gólszerzéshez, Azmoun lövése elkerülte a kaput.
Összességében elmondható, hogy bár a németek előtt számos lehetőség adódott, mégsem tudták áttörni a Roma védelmét, így a meccs és a párharc végén az olasz szurkolók örülhettek. A Bayer Leverkusen számára véget ért az idei nemzetközi kupaszereplés, az AS Roma pedig május 31-én a Sevillával találkozik Budapesten, a Puskás Arénában.
Az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga most egy kis időre pihenőre vonul az RTL HÁRMON és az RTL+ felületén, de ne feledjék, a következő szezonban újult erővel és számtalan élő közvetítéssel térünk majd vissza.
A képek forrása: uefa.com