Leverkusen vs. Atalanta – a negyeddöntő a tét!
2022. március 16. 10:39
Csütörtökön eldől, kik jutnak be az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga negyeddöntőibe. Az RTL+-on 18:30-tól élőben nézhetik meg, hogy az Atalanta idegenben meg tudja-e őrizni az első találkozón elért egygólos előnyét vagy a Bayer Leverkusen jut be a legjobb nyolc csapat közé az EL-ben. 21 órától pedig szintén élőben közvetítjük az AS Roma–Vitesse Konferencia Liga mérkőzést. Emellett az RTL Most+-on további nyolc meccset is figyelemmel kísérhetnek, valamint az összecsapások utáni összefoglalónkban a játéknap legszebb és legérdekesebb pillanatait is felidézhetik. Tartsanak velünk!
A csütörtökön 18:45-kor kezdődő meccsek közül az alábbiakkal várjuk önöket az RTL+-on és az RTL Most+ felületén:
Bayer Leverkusen - Atalanta: március 17. csütörtök, 18:30; RTL+
Ha az első mérkőzésből indulunk ki, izgalmakból és gólokból nem lesz hiány a két csapat csütörtöki visszavágóján sem. Az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjének második összecsapását - amelyet 18:30-tól élőben közvetít az RTL+ - az Atalanta várhatja némileg kedvezőbb helyzetből, hiszen március 10-én hazai pályán 3-2-es győzelmet aratott német ellenfele ellen.
Az ötgólos találkozón még a Leverkusen vezetett Aranguiz 11. perces találatával, ám a bergamói együttes még az első félidőben fordított Malinovsky és Muriel révén. A fordulás után Muriel megszerezte második gólját is, míg vendégoldalon Diaby 63. perces találata állította be a végeredményt.
A Leverkusen egygólos hátránya egyáltalán nem ledolgozhatatlan, főleg, hogy ezúttal ők játszanak hazai pályán. Amennyiben a rendes játékidőben nem születik döntés, hosszabbításra, majd tizenegyesekre kerül sor, mivel az idegenben lőtt több gól szabályt eltörölték.
A németeknél Frimpong és Lunev bokasérülés miatt biztosan nem lép pályára, valamint Wirtz sincs hadra fogható állapotban. Az olaszok Cabezast és Zapatát kénytelenek nélkülözni, előbbinek a térde sérült, utóbbinak izomsérülése van.
Az összecsapást a leverkuseni 30 000 fős BayArenában rendezik, a meccsen a francia François Letexier játékvezető bíráskodik, akinek segítői honfitársai, Cyril Mugnier és Mehdi Rahmouni lesznek.
Csütörtökön 18:45-től az RTL Most+ felületén ismét négy mérkőzést közvetítünk élőben az UEFA Európa Ligából és az UEFA Európa Konferencia Ligából.
Monaco - Braga: március 17. csütörtök, 18:45; RTL Most+
A Braga a múlt heti odavágón Ruiz és Oliveira találatainak köszönhetően kétgólos győzelmet aratott az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjében, így 2-0-ával utazhatnak a Monaco otthonába. A meccset svéd játékvezetők irányítják.
Stade Rennais FC - Leicester City FC: március 17. csütörtök, 18:45; RTL Most+
Szintén 2-0-ra győzött hazai pályán a Leicester az UEFA Európa Konferencia Liga legjobb 16 csapata között, így viszonylag megnyugtatónak mondható előnnyel várhatja a csütörtöki visszavágót. Az összecsapáson görög bírók fújják a sípot.
Crvena zvezda – Glasgow Rangers: március 17. csütörtök, 18:45; RTL Most+
Komoly előnyt szerzett a Rangers a Crvena zvezda ellen az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A skót együttes házigazdaként nyert 3-0-ra Tavernier, Morelos és Balogun góljaival, amivel jelentősen megnehezítik a szerbek dolgát a visszavágón.
A meccsen román játékvezetők működnek közre.
FC Basel - Olympique de Marseille: március 17. csütörtök, 18:45; RTL Most+
Még minden kérdés nyitott a svájci-francia párharcban. Az UEFA Európa Konferencia Liga legjobb 16 csapata között az első találkozón a hazai pályán játszó Marseille 2-1-re győzött, ám ez az egy gól egyáltalán nem ledolgozhatatlan hátrány. Portugál bírók vezetik az összecsapást.
Bayer Leverkusen-Atalanta és AS Roma-Vitesse – a nyolcaddöntők visszavágói csütörtökön 18:30-tól és 21 órától élőben az RTL+-on! Az összecsapások után a forduló legszebb és legizgalmasabb jeleneteit is megnézhetik összefoglalónkban. Emellett további 8 találkozót élőben követhetnek az RTL Most+ felületén is. Szurkoljanak velünk!
A képek forrása: uefa.com