Miért igaz, hogy a kutyák szőrös gyerekek? – Csányi Vilmossal készült az RTL+ dokumentumfilmje

A kutya ötvenezer éve él velünk, ez idő alatt 20-25 gén változott meg a genetikai felépítésében, és számos olyan tulajdonsága lett, amiben az emberre emlékeztet. Képes a szociális tanulásra, utánozza, amit csinálunk, kiválóan képes felismerni az ember legapróbb érzelmi rezdüléseit, és hasonlóan kötődik a gazdájához, mint egy kisgyerek az anyjához. 

Ezért is volt különösen izgalmas, amikor Csányi Vilmos javaslatára az etológia, vagyis állatok viselkedését tanulmányozó tudományág fő fókuszába a korábbi laboratóriumi fajok – egerek és paradicsomhalak – helyett a kutyák kerültek. A kutatócsoport 1994-ben alakult, és ők kezdték el először vizsgálni, vajon taníthatók-e a kutyák úgy, mint az emberek, hogy tudnak-e együtt dolgozni vagy együtt gondolkodni az emberrel. S bár kezdetben sok volt a szkeptikus hang, kísérleteik hamar világhírűvé tették őket.

„Az RTL hírigazgatójának, Kotroczó Róbertnek támadt az ötlete, hogy csinálni kellene egy filmet a világhírű Csányi Vilmosról, az ELTE etológia tanszékéről és persze a kutyákról. És nyilván ez így együtt lenne izgalmas” – mesélt a kezdetekről a dokumentumfilm szerkesztő-riportere, Veress Krisztina, aki korábban már forgatott Csányi Vilmossal a XXI. század című műsorba. Az elkészült anyag végül annyira tetszett a professzornak, hogy a forgatás után azt mondta, senki másnak nem akar ezentúl interjút adni. De aztán szerencsére nem így tett.

Krisztina azt mesélte, hogy amikor újra megkereste a professzort, ő viszonylag gyorsan ráállt, ami így egyszerűnek tűnik, de persze nem volt az:

Átküldtük neki a terveket, és azt írta, hogy ez nem tudományos gondolkozás. Írt ő is egy vázlatot, vele együtt dolgoztuk ki, hogy mi lenne az, ami valóban tudományos gondolkodás, ugyanakkor személyes is tud lenni. A kutyákról szól, de a kutyákon keresztül saját magunkról, az emberről is. A film címét is Csányi Vilmos adta meg.

„A kutya az ember legjobb barátja” – ez közhely ugyan, de ha megvilágítjuk a hátterét, hogy miért alakult így, miért nem a macskák vagy a bárányok a legjobb barátaink, akkor a film készítői szerint elképesztően izgalmas területre evezünk.

Még egy filmet ki lehetett volna hozni belőle

A stáb tavaly májustól – megszakításokkal – októberig forgatott. Több mint húszórányi nyersanyagból készült el az ötvenperces film, de a riporter szerint a keletkezett nyersanyagból még egy filmet lehetett volna készíteni.

Rengeteg tudományos kísérlet volt, amit ki kellett hagyni. Voltak nagyon megható pillanatok is, de azt nem lehet belerakni, hogy a riporter zokog egy öreg kutyán a Noé Állatotthonban

– árulta el Veress Krisztina. „Kezdetben ilyen butaságokat akartunk kérdezni Csányi Vilmostól, hogy hogyan éreznek a kutyák. Erre azt felelte, hogy azt sem tudjuk, hogyan érez egy másik ember, nemhogy egy kutya” – tette hozzá.

Ezért aztán átdolgozták a módszertant. Vettek egy tudományos állítást, és azt igyekeztek a gyakorlatban is bemutatni. Az például egyedülálló az állatvilágban, és szintén emberi tulajdonság, hogy a kutya átveszi az irányítást az embertől, de azt vissza is tudja adni, és erről tud döntést hozni. Ez a részleges együttműködés – így működik együtt a vakvezető kutya az emberrel.

„Nem tudtam, hogy ez hogyan működik, hogy ki irányít kit. Nem tudtam, hogy a kutya a járdát észleli vagy az úttest burkolatát.

Bevallom őszintén, amikor a vakvezetős jeleneteket forgattuk, én csuromvíz voltam, annyira izgultam. Ivett, a vakvezető labrador gazdája olyan utakon ment át a mi kedvünkért, ami jól mutatott a kamerák előtt, de ő azokat nem gyakorolta be a kutyájával. 

És annyira aggódtam, hogy nehogy baj legyen. De hát miért is lenne baj, hát őket összeszoktatták. Számomra meglepő dolgok derültek ki összhangról, együttműködésről. De az is roppant izgalmas volt, amikor a rendőrkutyák kiképzéséről forgattunk” – sorolta Krisztina a film számára legemlékezetesebb jeleneteit.

A filmet Kőrösi Máté rendezte, aki korábban a Dívák című alkotásával több díjat is nyert. Krisztina és Máté mindent együtt találtak ki, de a stáb összes tagja kivette a részét a munkából, és közösen szerveztek mindent.

Forgattak például a Fővárosi Nagycirkuszban Gyertyán Balázs bűvésszel és kutyájával, Lupinnal, rendőrkutya-kiképző központban, kutyaiskolában, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiképzőjével, valamint a Noé Állatotthonban. A film egyik legmeghatóbb jelenete is az állatmenhelyhez kapcsolódik. Veress Krisztina elérzékenyülve idézte fel: „Szerettünk volna egy örökbefogadást felvenni, de mondták, hogy sajnos ezt nem lehet előre kiszámítani. 

Amikor már épp végeztünk a forgatással, megjelent egy hölgy, hogy szeretne örökbe fogadni. Ráadásul egy ilyen esélytelen kiskutyát, aki rövid szőrű és fekete volt. És ahogy beszélt hozzá, hogy »látod, sikerülhet neked is«, annyira szép volt.

A film meglepő állításokat tesz a kutya és ember viszonyáról és a kutya gondolkodásmódjáról. Választ kapunk arra is, hogy miért tartanak ma többen kutyát, mint ahányan gyereket nevelnek, és hogy hogyan változtatta meg a kutyákat a városi környezet:

Az a kép, hogy a városi kutya egy elkényeztetett, ruhába öltöztetett, kozmetikushoz járó állat, aki pihenget a selyempárnáján, egyáltalán nem állja meg a helyét. Sőt! Pont az ellenkezője ennek. Rengeteget mindent kellett megtanulnia, és emiatt változott is.

A kutyák szőrös gyerekek

Csányi Vilmos kutatócsoportja mutatta ki, hogy a kutya ugyanolyan módon kötődik az emberhez, ahogy egy gyerek kötődik a mamájához. És ha az állat elveszíti a szeretett személyt, stresszállapotba kerül, és teljesen kétségbe esik.

Amikor kitesznek egy kutyát az utcára, és elveszíti a gazdáit, az pontosan olyan, mintha egy gyereket kitennének

– hangzik el a filmben az egyik legmegrázóbb mondat. Az etológus professzor arról beszélt, hogy amikor a kutyák bekerülnek egy menhelyre, kezdetben vidáman ugrándoznak, de ahogy telik az idő, és nem viszi el őket senki, egyre depressziósabbá válnak.

Csányi Vilmos szerint ahogy a kutyával bánunk, megmutatja azt, ahogy magunkat szeretjük, és ahogy magunkkal bánunk. 

Hogy hogyan jutunk idáig, ezt vezeti végig a film. Lehet, hogy arról szól a film, hogy hogyan tanulnak a kutyák, de másodrészt arról is szól, hogy mi emberek hogyan tanulunk. Ezért izgalmas az etológia. De aztán mindenkinek más jut róla eszébe” – fogalmazott Veress Krisztina.

Az alkotók sok emberrel megnézették a filmet, köztük nem kutyásokkal is, és a reakciók nagyon hasonlóak voltak:

Sokan mondták, hogy elsírták magukat a végén. És sokan mondták, hogy a film felétől csak az járt a fejükben, hogy ők is akarnak egy kutyát.

A filmben szó lesz még sok minden másról is, például arról, 

• hogy miért volt sokkal eredményesebb a kutya más fajoknál az emberi viselkedés leutánzásában,
• hogy miért alakult ki, és mi a szerepe a kutya szemén kialakult fehér résznek,
• hogy hogyan képzik a vakvezetőket és a rendőrkutyákat,
• és hogy miért tartanak ma egyre többen kutyát, és mindez hogy függ össze a gyerekneveléssel.

A Miért a kutya a legjobb barátunk? című dokumentumfilmet február 27-től láthatják az RTL+-on.