Tudomány-Tech

Ez a texasi tyúk úgy döntött, hogy mostantól ő kakas lesz

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. szeptember 6. 16:39

Az állatvilágban senki nem kerít nagy feneket egy kis spontán nemváltoztatásnak. Egy texasi farmon élő hatéves brabanti tyúk például ledobta háziasszony gönceit és szép fényes kakastollakat növesztett, sőt, még szeretőt is szerzett magának tojótársai közül. 

Az állatvilágban előfordul spontán, természetes úton történő nemváltoztatás – legismertebb példa talán erre a bohóchal, ami mindig hímként kezdi életét és később, a populáció igényeinek megfelelően lesz belőle nőstény. A madarak közt is vannak erről ismert fajok, például a mandarin kacsák vagy egyes tyúkfélék képesek elhagyni nőstény nemi jellegzetességeiket és csatlakozni a baromfiudvar hímjeihez.

Ez utóbbira hoz példát a Twitteren a Mellifex Farm, egy kis texasi gazdaság posztja, ami lassan félmillió megtekintésnél jár. A Mellifex gazdái ritka, eltűnőben lévő baromfifajták tenyésztésével foglalkoznak, emellett kecskéket is tartanak és kézműves termékeket, például szappant állítanak elő.

A farmon egyebek mellett élnek brabanti tyúkok is, és közülük az egyik, egy hatéves tojó a főszereplője a posztnak. Mint írják, a tyúk pár évvel ezelőtt felhagyott a tojásrakással. Ezután jött a radikális változás:

úgy döntött, hogy megszabadul az összes tyúktollától és helyette kakastollazatot növeszt.

A poszthoz csatolt előtte-utána képpár tanúsága szerint a tyúk valóban szép fényes kakastollakat növesztett, csupán a brabanti kakasokra jellemző kicsi, kétfelé ágazó húsos taréj hiánya árulkodik előző életéről.


A poszt folytatásában az is kiderül, hogy a kiugrott tojó viselkedése is megváltozott, teljesen maszkulin lett: rendszeresen harcol a farm többi kakasával. „Igen, azt csinál, amihez kedve van.”

És ha mindez nem lenne elég, az extojó még szeretőt is szerzett magának tojótársai közül:

#Tudomány-Tech#tudomány#nemváltás#tyúk#texas