Robbanó patkányok, amitől rettegtek a nácik és az akusztikus macska – állatok a harctéren

Támadnak a delfinek! Egy Oroszországnak kémkedő belugát, azaz fehér delfint fedeztek fel a svéd hatóságok az ország partjainál úszkálva. Az állat már ismerős a környéken: ugyanezt a delfint 2019-ben is észrevették már, amikor Norvégia közelében kóricált, és akkor terjedt el róla, hogy kém lehet. 

A delfinen ugyanis négy éve egy szíjat is találtak, amelyre egy kamerát is lehetett rögzíteni. A szerkezet műanyag fogóján az a felirat állt: „Felszerelés, Szentpétervár”. A norvégok becenevet is adtak az állatnak, amely láthatóan hozzá volt szokva az emberek közelségéhez. A Hvaldimir név egy szóvicc: a Vlagyimirt és a norvég „hval” szót gyúrták össze, amely bálnát jelent. Az oroszok azóta sem ismerték el, hogy nekik kémkedett volna az állat.

A kémbeluga esetéről itt írtunk, korábban pedig a Fókusz készített riportot az állatról.

Nem ez az első eset, hogy szokatlannak tűnő állatot használnak országok kémkedésre, vagy hadviselésre. A történelemben számtalan ilyen példát feljegyeztek: a harci elefántoktól elkezdve a kémgalambokon keresztül, a rádiós macskákon át egészen a bombázó csirkékig mindennel megpróbálkoztak a kreatív hadurak. Cikkünkben összeszedtük a legérdekesebb, leghajmeresztőbb példáit az állati hadviselésnek, tekintet nélkül arra, hogy egy-egy próbálkozás mekkora sikerrel járt.

Elefánthergelő kocák

A harci disznókban rejlő elképesztő lehetőségekre már az ókori Görögországban is rájöttek. Amikor II. Antigonosz makedón király megtámadta Megara városát Krisztus előtt 266-ban, a védőknek komoly problémával kellett szembenézniük: az ellenség harci elefántjaival. A furfangos várvédőknek azonban volt erre egy egészen költséghatékony, ám állatvédelmi szempontból cseppet sem helyeselhető megoldása.

A disznók hátára kátrányt, nyers olajat, illetve gyantát kentek, majd szépen felgyújtották, és az ellenség felé zavarták őket. A makedón elefántok halálra rémültek a feléjük tartó, lángoló kocák láttám, amitől teljesen megvadultak: gyakran saját katonáik tucatjait taposták halálra, mire sikerült lenyugtatni őket. Ezek az akciók nem csak óriási veszteségeket okoztak az ostromlóknak, de a disznók által okozott káosz képes volt egész támadásokat meghiúsítani.

II. Antigonosz később úgy próbált védekezni a lángoló malacos módszer ellen, hogy ő maga is elkezdett disznókat tartan az elefántok mellett, hogy azok hozzászokjanak az állatok jelenlétéhez. 

Ennek a gyakorlatnak egy későbbi római pénzérme is emléket állított, amelynek egyik oldalán egy elefánt, másikon egy disznó szerepelt (igaz, ez lehet, hogy annak a legendának állít emléket, mely szerint az Itáliát elefántokkal támadó Pürrhosz király elefántjait a disznók röfögése ijesztette el).

A CIA állítólagos kémbálnája, ami még Tarr Bélát is megihlette

Máig megerősítetlen városi legenda, hogy a hatvanas években Magyarországra hozott, cirkuszi látványosságként mutogatott Góliát bálna valójában a CIA kiváló ügynöke volt. Ahogy arról korábban az RTL Híradó is beszámolt, a 22 méteresre és 68 tonnásra nőtt emlős preparált teteme egy nyugati rendszámú, 22 kerekes hosszú nehézkamion érkezett, melynek paraméterei hasonlítottak az akkori ballisztikus rakétaszállítóéra, és külön útvonalengedélyt is kapott. A hidak és utak teherbírása azonban titkos információnak számított, viszont az amerikaiak ezzel a trükkös módszerrel tesztelhették, hogy egy ilyen nehéz járművel merre lehet haladni közúton.

Az MTI egyik munkatársa később arról beszélt: „Már itt dolgoztam, amikor újságíró berkekben beszéltek arról, hogy ez a CIA-nak volt az egyik akciója. Állítólag ezzel mérték fel, hogy a magyar utak bírják-e a rakétahordozó járműveket. Ez volt a trükk”. A veterán híradós viszont nem hitt a CIA-s legendában, szerinte esetleg a kísérők között lehetett olyan, aki jelentést írt, csak éppen nem az amerikaiaknak, hanem a magyar elhárításnak.

Akármi is az igazság Góliátról, az állat a Kossuth-díjas magyar filmrendezőt és forgatókönyvírót, Tarr Bélát is megihlette. A Werckmeister Harmóniák című filmben ugyanis látható egy halott bálna, igaz, ez az alkotásban nem volt kém.

Tankelhárító kutyák

A második világháborúban kezdett divatként terjedni, hogy kutyákat alkalmazzanak tankelhárításra: először az oroszok és a németek képeztek ki állatokat erre a feladatra, aztán 1943-ban az amerikaiak is próbálkoztak vele – sikertelenül. A kutyákat arra tanították be, hogy keressék meg a tankokat a csatamezőn. Élesben ezt már a hátukra kötözött bombákkal kellett megtenniük: mivel túl bonyolult lett volna arra oktatni őket, hogy hagyják ott a robbanóanyagot, aztán szaladjanak vissza, számos kutya vesztette életét ilyen gyilkos akcióban.

A szovjet hadsereg emellett számos más célra is használt kutyákat: főként német juhászokat alkalmaztak arra, hogy elsősegélyt szállítsanak, a kommunikációban segítsenek, vagy a sebesült katonák hordágyait vontassák. A kiképzésükben rendőrök, vadászok, tudósok, de még cirkuszi trénerek is részt vettek.

A CIA beteg ötlete: húszmillió dolláros rádiós macska

„Akusztikus cicus” volt annak a programnak a neve, amelyet a CIA a hatvanas években dolgozott ki arra, hogy macskák segítségével kémkedjen a Kremlben, illetve a szovjet nagykövetségeken, szerte a világon. A kegyetlen kísérlet módszere a következő volt: egy nagyjából egyórás műtét során egy állatorvos mikorfont épített a macska fülébe, rádió adó-vevőt a koponyoájába, és egy vékony zsinórt a bundájába. Ezzel a macska elvileg képes lett volna felvenni és közvetíteni a körülötte lévő hangokat.

Az első átalakított macskának az volt a feladata, hogy két ember beszélgetését halgassa le a washingtoni szovjet nagykövetség előtt. Miután útjára engedték a macskát, szinte azonnal halálra gázolta egy autó. Ezután még több tesztet hajtottak végre, de sehogy sem tudták rávenni a makacs állatokat arra, hogy odamenjenek, és azt csinálják, amit az ügynökség szeretett volna. Végül 1967-ben zárták le a projektet, miután teljesen feleslegesen elköltöttek rá húszmillió dollárt az adófizetők pénzéből.

A híres-neves robbanó patkány, amitől reszkettek a nácik

Robbanó patkány, vagy patkánybomba: a hadi furfang eme jellegzetesen elborult vadhajtását a britek fejlesztették ki a II. világháborúban. A logika a következő volt: robbanóanyagokat tömködnek döglött patkányok bőre alá, majd azokat a német kazánházak körül hagyják. A britek arra számítottak, hogy a döglött állatokat a katonák majd a tűzbe dobják, és ezzel sikerülhet magukat a létesítményeket is felrobbantani.

A hadművelet végül sikeres lett, de nem úgy, ahogy a britek szerették volna. Az első, frontra küldött patkányszállítmányt ugyanis elkapták a németek, akik így rá is jöttek, mi volt az angolok terve. Azonban ezután a németek pánikba estek: annyi időt, energiát és forrást fordítottak a többi robbanó patkány keresésére a fronton, hogy a hivatalos brit jelentés szerint „több bajt okozott nekik, mintha valóban használtuk volna a patkányokat”. A németek annyira berezeltek a robbanó állatok rémétől, hogy az eltulajdonított patkánybombákat elit katonai iskolákban is mutogatták a növendékeknek.

Háborúgalambok

A galamb hagyományosan a béke szimbóluma, ám ez nem gátolta meg az Egyesült Államok haditengerészetét abban, hogy ezeket az állatokat megpróbálják bevonni a bombázásokba. A Galamb Projekttel a második világháborútól kezdve egészen az ötvenes évekig próbálkoztak az amerikaiak, de végül kudarcot vallottak.

A vad kísérletben arra próbálták használni a galambokat, hogy „pilótaként” irányítsanak bombákat, és kognitív képességeikkel azonosítsák a célpontot. A projektre a honvédelem mindössze 25 ezer dollárt adott, később pedig az azt tervező B. F. Skinner arról beszélt, hogy csupán azért vallott kudarcot, mert senki sem vette őt komolyan. A galambos bombákkal való kísérletezésnek végül az vetett véget, hogy bebizonyosodott: a lézeres célzás sokkal egyszerűbb és biztonságosabb, mint mindenféle állatot kiképzeni arra, hogy egy bombában ülve azonosítson célpontokat.

Még két háborús állat

• Egyes források szerint az első ezredforduló környékén Kínában olajban fürdettek meg majmokat, majd felgyújtották őket, és ráereszetették őket az ellenség táborára. A pánikba esett, lángoló majmok fel-alá rohangáltak, felgyújtották a sátrakat, és káoszba taszították az ellenséget.
• Az első világháborúban szintén használtak kutyákat, ekkor a lövészárkokban maradt sebesültek felkutatása volt a feladatuk. A biológiai hadviselés betörése miatt egyes esetekben még gázmaszkkal is felszerelték az ebeket.