Tudomány-Tech

Előbújtak rejtekeikből a beregi erdők meztelen szépségei

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. május 16. 7:29

Az akár 20 centisre is megnövő, feltűnő színű, csupasz jószágok védettek.

Különleges fotókat tett közzé hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) a Facebookon. A képek tanúsága szerint május közepén megjelentek a kék meztelencsigák (Bielzia coerulans) a beregi erdőkben.

Ezek a nedvességkedvelő puhatestűek jellegzetes színükről ismertek, a HNPI tájékoztatása szerint akár 20 centiméteresre is megnőhetnek. A Wikipedia azt írja, hogy a fiatal csigák még mézsárga színűek, a kifejlett egyedek többnyire kékek (szürkéskék, azúrkék vagy sötétkék színűek, esetleg lilák), de előfordulhatnak zöld, sárga vagy halványrózsaszín árnyalatban is.


Ezekben a nedves, párás, hűvös napokban leginkább a zárt idős erdőállományok kidőlt, korhadt fái közelében lehet velük találkozni, ahol főként gombákkal, zuzmófélékkel táplálkoznak. Áprilistól augusztusig párzanak, egyszerre nagyjából száz petét raknak le az avarba, amelyek három hét múlva kelnek ki.

A kék meztelencsiga védett faj, természetvédelmi értéke 5000 forint. Nem összekeverendő a spanyol csupaszcsigával, ami hazánkban nem őshonos, kártevő invazív faj.

Nyitókép: Habarics Béla / HNPI Természetvédelmi Őrszolgálat

#Tudomány-Tech#hortobágyi nemzeti park#meztelencsiga#kék meztelencsiga#Bereg#erdő#tudomány#puhatestűek

Címlapról ajánljuk