Tudomány-Tech

Meghalt a férfi, akinek egy disznó szívét ültették be

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. március 9. 15:30

Két hónappal az orvostörténeti jelentőségű szervátültetés után meghalt David Bennett. Egyelőre nem tudni, hogy a génkezelt sertésszívvel volt-e gond.

 

Kedden, 57 éves korában meghalt David Bennett, aki januárban sertésszívet kapott saját szíve helyett, írja az USA Today. A Marylandi Egyetem Orvosi Központja szerint egyelőre nem világos, hogy pontosan mi okozta Bennett halálát. A férfi január 7-én kapta meg az új szívet, azóta lábadozott. Az elmúlt napokban kezdett rosszabbodni az állapota, a kórház szerdán jelentette be a halálát.

Bennett volt az első ember a világon, aki olyan állati szervet kapott, amelyet genetikailag módosítottak, hogy ezzel megakadályozzák a kilökődést.


Deborah Kotz, a kórház szóvivője, elmondta, hogy egyelőre nem tudják mi okozta Bennett halálát. A kutatók azt tervezik, hogy alaposan megvizsgálják a végzetes szívleállás körülményeit, és az eredményeket egy szakmailag lektorált folyóiratban közzéteszik.

Bennett úr elvesztése lesújtó számunkra. Bátor és nemes betegnek bizonyult, aki a végsőkig küzdött. Őszinte részvétünket fejezzük ki a családjának

– közölte Bartley Griffith, a sebész, aki Bennett szívtranszplantációját vezette. „Bennett urat emberek milliói ismerték meg világszerte bátorságáról és rendíthetetlen élni akarásáról.”

A forradalmi műtét, bár csak két hónappal hosszabbította meg Bennett életét, nagyon ígéretessé tette a xenotranszplantáció területét, amelytől az orvosok azt remélik, hogy segíthet megoldani az emberi szervhiányt.

Felbecsülhetetlen értékű ismeretekre tettünk szert, amikor megtudtuk, hogy a genetikailag módosított sertésszív jól működik az emberi szervezetben, ha közben az immunrendszert megfelelően elnyomják

– mondta Muhammad Mohiuddin, a fajok közötti transzplantációk szakértője, aki részt vett Bennett ellátásában.

A Bennett mellkasába ültetett sertésszív – Fotó: University of Maryland Medical Center

Az orvostudomány története tele van olyan kísérleti eljárások példáival, amelyek az első néhány betegnél nem hoztak érdemi változást, de végül átalakították az orvostudományt, emlékeztet az USA Today cikke. Maga a szervátültetés az 1950-es évektől az 1980-as évek közepéig nagyrészt kísérleti jellegű maradt, ma pedig csak az Egyesült Államokban évente mintegy 40 000 szervátültetést végeznek.

Bennett szívátültetése egyébként etikai aggályokat vetett fel az állatvédők körében, akik szerint az állatokat nem szabadna feláldozni az ember javára. Egyesek azt is ellenezték, hogy Bennett, aki börtönben ült, mert késsel támadt egy emberre, élethosszabbító beavatkozásban részesüljön.

Nyitókép: a műtét – University of Maryland Medical Center

#Tudomány-Tech#szervátültetés#szívátültetés#david bennett#disznószív

Címlapról ajánljuk