Tudomány-Tech

Mi van azzal az autóval, amit Elon Musk pont négy éve lőtt ki a világűrbe?

Mohos MátéMohos Máté

2022. február 9. 14:30

Közepes állapotú piros Tesla 234 millió kilométerrel.

Négy éve ezen a héten lőtte ki tűzpiros Tesláját a világűrbe Elon Musk. A milliárdos a SpaceX nevű cége Falcon Heavy rakétáját tesztelte, ami a világ eddigi legerősebb ilyen eszköze. Ennek muszáj volt valamiféle súlyt is szállítania, Musk pedig „a lehető leghülyébb dolog” mellett döntött.

Így került ki az űrbe a piros Tesla, amiben egy Starman névre keresztelt próbababa ült, és aminek a hangszórójából David Bowie zenélt. Az autó azóta a naprendszerben kerint, néha a Marshoz, néha a Földhöz közelebb.

Szerdán az autó 234 millió mérföldre volt bolygónktól a whereisroadster.com szerint, ami a NASA adatai alapján, élőben követi az autót.

A CNN pedig azt írja, hogy az autó jó eséllyel még mindig egyben van, habár apróbb meteorokkal ütközhetett már. Az elmúlt négy év során összesen 2,6 kört tett meg a Nap körül. A tudósok nem számítanak arra, hogy a kocsi 2035-ig közel kerülne bármelyik bolygóhoz.

Azt csak megbecsülni lehet, hogy a jövőben be fog-e valahova csapódni. Annak, hogy a Tesla a Földnek ütközik a következő 15 millió év során, 22 százalék esélye van, annak hogy a Vénusznak vagy a Napnak pedig 12 százalék.

A Falcon Heavy és az autó kilövését alább lehet újraélni:

Nyitókép: SpaceX / YouTube

#Tudomány-Tech#tesla#autó#elon musk#világűr#kilövés