Domokos Gábor, a gömböc feltalálója: Tudományosan gondolkodni csak kockázatos dolgokon érdemes, de nem azt díjazza a rendszer

Mi volt 2021 legjobb és legrosszabb hozadéka az ön számára?

Elmennek az országból a tehetségek – számomra ez az egyik legnagyobb probléma. Az utóbbi időben egyértelműen erősödött ez a trend, mégis reménykedem, hogy forduló jöhet. A covidot nem szokták dicsérni, ez távol álljon tőlem is, de egy kis szerepe van abban, hogy ez a távozási kedv mintha csökkenne, különösen Anglia felé, ahol a brexit is visszafogja. Ezek a tehetségek elvándorlását visszafogó negatív tényezők, de remélem, hogy lesznek pozitívak is, például hogy a hazai egyetemek megtartó képessége javul. Ehhez az kell, hogy a 18 évesek újra hihessenek abban, hogy a magyar top egyetemek legalább egy alapdiploma erejéig tudnak meghatározó képzést adni.

Mi az, amit leginkább vár a jövő évtől, és mi az, amitől a legjobban tart 2022-ben?

Azt várom, hogy az egyetemek tesznek a tehetségek megtartásáért, de abban is nagyon bízom, hogy javulni fog az egyetemek működését meghatározó szabályozási környezet. Ahol most tart a rendszer, onnan nagyon sokat lehet javulni. Az állami egyetemek sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint az alapítványi intézmények, ezt a kettősséget nagyon nehéz megmagyarázni. Nem fenntartható állapot, hogy a magyar felsőoktatás olyan zászlóshajói legyenek kifejezetten nehéz helyzetben, mint az ELTE és a BME – ezért vagyok bizakodó, hogy talán javul a helyzet, és abból a szupertehetséges 5 százalékból csak 4 százalék megy el. Rengeteget számít az a töredéknyi kiemelkedő képességű diák, egy teljes évfolyamot képesek magukkal húzni.

Az ország egyik legnagyobb külföldről látható nyersanyagkészlete a tehetség. Ha ezt kifolyatják az országból, az szerintem nemcsak hosszú, hanem már középtávon is fékezi az ország növekedését, versenyképességét. A tehetség itthon tartását pedig azzal kell megoldani, hogy visszaállítják a hazai felsőoktatás önbecsülését és közmegbecsülését. A legjobban attól tartok, hogy ez jövőre is elmarad.

Ön szerint mi lesz a szakmája legnagyobb kihívása 2022-ben?

Nagyon elharapódzott a szcientometria (a tudományos teljesítmény számokkal való mérése), és ez a kártékony szemlélet kezdi elönteni az egész tudományt. Ebben is fordulatot remélek, mert úgy gondolom, hogy ez a rendszer önmagát fogja eltemetni. Amikor az MTA kiválósági programot hirdetett, egy jószándékú kezdeményezés keretében kategorizálták a kutatókat, és kiderült, hogy Lovász László Abel-díjas matematikus, az Akadémia volt elnöke csak a második kategóriába fér be, de azt hiszem, Karikó Katalin is csak a harmadikba – ebből jól látszott, hogy micsoda félreértésekhez vezethet ez a dolog. Egy tudományos agyat, egy „csodálatos elmét” nem lehet számokkal leírni, ez ellentétes a dolog lényegével. Ha metrikusan rangsoroljuk a tudósokat, akkor ők kénytelen-kelletlen erre optimalizálják magukat, ami a kreativitásra rendkívül rossz hatással van – és még morális problémákat is fölvethet, mert szcientometriai pontokat ma már nagyon sok módon lehet szerezni, akár pénzért is.

Megélhetési és publikációs kényszerben vannak a kutatók, így fennáll a veszély, hogy kiégnek. 

A tehetséges embernek egy utasítást lehet adni: csináld, amit akarsz, de ahhoz, hogy ma ezt valaki megtehesse, előbb nagyon sok pontot kell gyűjtenie. Jelenleg nincs benne a rendszerben, hogy valaki a fizetéséért három évig csak gondolkozzon, és esetleg sose jöjjön rá a megoldásra. Tudományosan gondolkodni csak a kockázatos dolgokon érdemes, közben viszont azért jár a legtöbb pont, ha kockázatmentes dolgokkal foglalkozom. Miközben a társadalomnak az az érdeke, hogy a nagyon okos emberek kockáztassanak, ezt nem díjazza a rendszer. Remélem, hogy ez a trend, ami Magyarországon egy kissé túlhabzott, a jövőben csökken. Nem tudom, hogy mit mondjak a fiataloknak: gyűjts pontokat, vagy gondolkozz, menj kavicsos tengerpartokra, sétálj sokat, mint Arisztotelész, és próbálj meg gondolkodni a világ folyásán.

Mi az, amiről ma még keveset beszélünk, mégis jelentős hatással lehet akár a világ sorsára a közeljövőben?

A világ sorsába nem mennék bele, de akikről keveset beszélünk, azok a fiatal tehetségek. Én már tudom, hogy kik ők, és látom, hogy csodákra képesek, akik azt választják, hogy itt maradnak. Szeretném, ha a jövő év róluk szólna, mert zseniálisan alkotnak. Az egyikük az idén Gábor Dénes-díjjal kitüntetett Regős Krisztina, aki szerintem több kollégát is képes lendületben tartani intuíciójával, sugalmazásaival.

Hogyan látja Magyarország következő tíz évét?

Nagyon optimistán látom, mert különben nem lennék itt. Abban a kiteljesedésben szeretném látni Magyarország következő éveit, hogy a most kifelé vezető áramlás kétirányúvá válik, és külföldi tehetségek is jönnek ide. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nem elsősorban pénzre lenne szükség, hanem arra, hogy ne változzon olyan gyakran a szabályozási környezet.

Mit szeretne még megvalósítani jövőre a saját életében?

A gömböcről két nagy elme is gondolkodott: Vlagyimir Arnold orosz matematikus (akinek az elméletét bizonyítja is a tárgy) és a 2020-ban covidban elhunyt John Horton Conway brit matematikus. Három kollégámmal – egyikük a SZTAKI-nál, a másik az Észak-karolinai Egyetemen kutat, a harmadik pedig a már említett, 23 éves kolléganőm – egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy Conway álma megvalósuljon, és a gömböc diszkrét elmélete is megszülessen. Nagyon várom, hogy eltörjük a gerincét egy-két problémának, és azt hiszem, hogy több év szenvedés után ez most karnyújtásnyira van. Hatvanéves sejtéseket kezdünk átlátni, és ha ez bekövetkezik, akkor azt gondolom, mélyebben megértjük ezeknek a monostatikus testeknek a lélektanát. Ami nemcsak azért érdekes, mert megoldódik egy geometriai probléma, hanem mert úgy gondoljuk, hogy erre a természet viselkedésének a megértéséhez is szükség van.

Ha szabadon utazhatna az időben, melyik korba menne, és miért éppen oda?

Erre nagyon egyszerű a válasz: ott sétálgatnék az ókori görög tengerparton, ahol semmilyen publikáción nem kell gondolkodni, süt a nap, és az ember talpát nyomják a kavicsok. Abban az időszakban ez megvalósult, és a mai napig élvezzük a gyümölcseit: olyan gondolati vulkán tört ki az ókori görögöknél, ami a mai napig meghatározza a gondolkodásunkat. Nem volt szcientometria, Platónt nem hasonlították össze Arisztotelésszel, voltak nagyon komoly vitáik, de nem volt idézettségük. Oda visszamennék, és nem akarnék semmi konkrét célt elérni, csak sétálgatnék, és figyelném, mi történik.

Nyitókép: PHILIP/jphilip@mail.bme.hu