Sztárbox

Brasch Bence: Éreztem, az ütésemnek olyan ereje van, hogy attól kifekszik mindenki

Szeifert-László MónikaSzeifert-László Mónika

2023. november 7. 14:32

Brasch Bence bízott a felkészültségében vasárnap este, ezért már a ringbe lépés pillanatában nyugodt volt és érezte, hogy erősebb versenyző KKevinnél. Elmondta, miről is szólt pontosan a győzelem utáni beszéde, és azt is, miért vállalta el a felkérést a Sztárboxra.

A Sztárbox második negyeddöntőjében, a nehézsúlyúak mérkőzésén Brasch Bence csapott össze a rapsztár KKevinnel. A harmadik menetben Bence kiütötte Kevint, így ő folytathatja a versenyt az elődöntőben.  

Kevin végig azt mondta, hogy az első menetben kiüt engem, de csendben maradtam, mert azt gondoltam, majd meglátjuk. Én nem a kiütésre mentem, de a jobbegyenesem pusztít. Felütéssel kivégeztem

– mondta Brasch Bence az rtl.hu-nak.  

A nézőket meglephette, milyen kemény harcos a színészként és énekesként ismert Brasch Bence, a színész kollégái viszont már régóta tudták, hogy rengeteg munkát fektet a bokszba. Nem véletlen, hogy Árpa Attila is úgy nyilatkozott: nem szívesen kerülne vele szembe a ringben. A győzelmének titka szerinte csakis az edzője, Flóris László. Bence már a ringbe lépés pillanatában úgy érezte, fölényben van KKevinnel szemben.

Éreztem, annyira felkészült vagyok, hogy nem érhet meglepetés. Nehéz dolog, ha kiütnek valakit, biztos volt Kevinben sértettség a meccs után, de azóta beszéltem vele. Nagyon tisztelem Kevint, és köszönöm, hogy felkészült!   

 
Amit a meccs végén mondtam, nem Kevinnek szólt, hanem az egész jelenségnek. Azért mondtam ezt, mert elegem van azokból a rapperekből, akik arról rappelnek, hogy milyen órám van, milyen kocsim van, mert szerintem ez nem fontos. Én nem ebből jövök, hanem szegény családból. Az a lényeg, hogy felkészülsz-e, és ha igen, akkor megnyered!

– tette hozzá Brasch Bence.  

Bár KKevin rajongótábora hangosabb volt, mint Brasch Bencéé, a színész szerint ez egyáltalán nem számít a ringben, mert ott csak ketten vannak. Bencének több színész kollégája is a helyszínen szurkolt, többek között Kovács Patrícia, Medveczky Balázs, Molnár Áron és a Valami Amerika stábja is képviseltette magát: Herendi Gábor, Ember Márk és Trill Beatrix is a ring mellett izgult Bencéért.  

Feltöltött, hogy szurkoltak nekem, ott volt a családom, a testvérem is, ez nagyon fontos volt nekem. Bíztam az ütéseimben, éreztem azt, hogy amikor beleütök a pontkesztyűbe, akkor olyan ereje van, hogy attól kifekszik mindenki. Én ebbe a műsorba nem a pénzért mentem, hanem a dicsőségért

– jelentette ki Brasch Bence, aki már készül a Sztárbox következő fordulóira. Ha azokat is megnyeri, elképzelhető, hogy folytatja a bokszolói pályafutását, de ez egyelőre a jövő zenéje.  

#Sztárbox#rtl#brasch bence#győzelem#nehézsúly#KKevin

Címlapról ajánljuk