Veress Krisztina Veress Krisztina

Hiszem, hogy a történelem izgalmas és ismétli magát, ezért tanulni lehet belőle. Hiszem, hogy a film az egyik legfontosabb művészeti ág és ha megismerjük, nem tudnak befolyásolni minket mozgóképi tükkökkel. Hiszem, hogy meg kell ismernünk új világokat. Hiszem, hogy mindenki egyenlő és a szavazata mindenkinek ugyanannyit ér. Épp ezért  a #történelem, #film #utazás #politika iránti érdeklődésem jelent meg minden közösségi médiás posztban, no és műsorban, filmben, könyvben, ahol eddig dolgoztam. 1998 óta a következő helyeken: Szegedi Városi Televízió, Alexandra Médiairoda, TV2, RTL

2:32
HíradóAlapjogot sért a médiabojkott
2017. augusztus 27. 18:25

Alapjogot sért a médiabojkott

Egy alapvető jogot, az emberek tájékozódási jogát sértik meg azok a politikusok, akik nem válaszolnak az újságírók kérdésére. Ezt mondta az RTL Híradónak Polyák Gábor, médiajogász. Például Rogán Antal a sajtókapcsolatokért is felelős miniszter rendre nem válaszolt az Index kérdéseire azzal az indokkal, hogy annak szerinte Simicska Lajos a tulajdonosa. Az MSZP politikusai pedig az állami és a kormányközeli médiumokkal nem állnak szóba.  
2:46
HíradóGyőri megyéspüspök: „A lombikprogram bűn”
2017. augusztus 25. 18:30

Győri megyéspüspök: „A lombikprogram bűn”

A lombikbébiprogram nem járható út, sőt bűn - ezt mondta a győri megyéspüspök augusztus 20-án, majd egy interjúban meg is erősítette véleményét. A EMMI államtitkára szerint viszont nemhogy elítélni nem lehet a párokat, akik részt vesznek a programban, hanem támogatni kell őket. Így vélte az LMP politikusa is. Az RTL Híradónak pedig életében először beszélt arról egy szépségkirálynő, hogy az életét a lombikprogramnak köszönheti.
2:19
HíradóNehéz kiszűrni a mogyorót a konyháról
2017. augusztus 23. 18:15

Nehéz kiszűrni a mogyorót a konyháról

Kötelező tájékoztatni a vendégeket minden étteremben az összetevőkről, ám még legkorszerűbb, legsterilebb konyhában is előfordulhat, hogy allergén hozzávaló kerül az ételbe - ezt mondta Sárközi Ákos séf Híradónknak. 3 évvel ezelőtt egy brit tévé producere kapott allergiás sokkot attól, hogy mogyorót tartalmazó ételt evett egy budapesti étteremben. A nő azóta mozgásképtelen és beszélni sem tud.
2:13
HíradóEgyelőre nem jár kártérítés a fiataloknak
2017. augusztus 14. 18:20

Egyelőre nem jár kártérítés a fiataloknak

Nem lehet kártérítést fizetni a fiataloknak - ezt válaszolták az Nemzetgazdasági Minisztériumtól az LMP-nek, amikor arra voltak kíváncsiak, mi lesz a Vállalkozz Itthon fiatal program résztvevőivel. Ugyanis hiába fizetik hónapok óta a járulékokat az újonnan alapított vállalkozásaik után, az ígért támogatásból semmit nem kaptak. A kormány szerint viszont a pályázók felénél már eldőlt, hogy kapnak támogatást, a többit pedig most bírálják el.
2:30
HíradóTisztogatás vagy szakmai döntés az igazgatóváltás?
2017. július 20. 18:36

Tisztogatás vagy szakmai döntés az igazgatóváltás?

Hiába tiltakoztak a szülők - az a pályázó lesz a fővárosi Szabó Lőrinc Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, akit sem a tanárok, sem a szülők nem támogattak. Szeptembertől így a ferencvárosi fideszes alpolgármester tanácsadója, Tóth Mátyásné Zuggó Tünde irányíthatja egy évig a budai, kéttannyelvű intézményt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint mindig az intézmények működését szem előtt tartva, szakmai alapon döntenek - az MSZP oktatáspolitikusa szerint viszont felmerülhet, hogy politikai tisztogatás zajlik az iskolákban.
2:20
HíradóDugó a sok felújítás miatt
2017. július 6. 18:35

Dugó a sok felújítás miatt

Dugó Pesten, dugó Budán, felújítás mindenhol - egyszerre javítják a villamospályákat a fővárosban több helyen is, a lezárások és villamospótló buszok miatt így akár dupla annyi időbe telhet eljutni bárhová Budapesten. Az általunk megkérdezett tömegközlekedéssel foglalkozó szakember szerint jobban is össze lehetett volna hangolni a felújítást. A BKK szerint viszont pont úgy időzítettek, hogy az a legkevesebb torlódással járjon.
2:36
HíradóAgyhártyagyulladás miatt kellett amputálni a kisfiú lábait
2017. június 19. 18:30

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni a kisfiú lábait

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni egy kisfiú lábait és kezének ujjait - a három éves gyermeket hiába vitték belázasodása után azonnal mentővel kórházba, keringési rendellenessége miatt muszáj volt műteni. Szülei most azt szeretnék, ha a védőoltás ingyenes lenne, hiszen csak ezzel lehet megelőzni a fertőzést. A teljes védettséget biztosító oltás azonban akár százezer forintba is kerülhet jelenleg.
2:35
HíradóKonzultáció Bözsi nénivel
2017. május 7. 18:47

Konzultáció Bözsi nénivel

Politikai vitát kavart Orbán Viktor látogatása Bözsi néninél. A Szabolcs Szatmár Bereg megyei Nagygécre a videó címe szerint a nemzeti konzultáció miatt ment a nyugdíjas asszonyhoz a miniszterelnök. A találkozóról készült felvételt egy nap alatt több, mint félmillióan nézték meg. A kormányfő azt ígérte Bözsi néninek, hogy majd ő emeli a nyugdíjat, szóba került, hogy Gyurcsány Ferenc viszont elvette a 13. havi nyugdíjat. A volt miniszterelnök azonban ezt cáfolta.
2:40
HíradóQuimby: „Varangykirály” ünnepel
2017. március 12. 18:25

Quimby: „Varangykirály” ünnepel

Beszólt-e a kormánynak a Quimby frontembere? Varangykirályról írt verset Kiss Tibi, majd idézett is a költeményből a Hír TV stúdiójában. Akkor szavalta el versét, amikor a műsorvezetővel arról beszélgettek, vannak-e aktuálpolitikával foglalkozó dalai az együttesnek. Az interneten több ezren osztották meg a részletet azzal, hogy a Quimby a kormányt támadja. Kiss Tibi azt mondta Híradónknak, hogy ez egy készülő színdarab részlete, amelyet kiragadtak eredeti mondanivalójából.
2:11
HíradóKönnyű összecserélni a bankókat
2017. március 9. 18:20

Könnyű összecserélni a bankókat

Könnyen összecserélhető az új kétezres és a húszezres. Ezt mondták az RTL Híradónak pénztárosok és vásárlók, amikor tapasztalataikról kérdeztük őket. Legtöbben a színek hasonlóságára panaszkodtak. Pedig a március elsejétől forgalomba kerülő új bankókat a Nemzeti Banknál úgy mutatták be, hogy gondosan kiválasztott színskálával dolgoztak, pont az összetéveszthetetlenség miatt. Most azt mondták: nem terveznek változtatást.
2:25
HíradóFélreérthető megjegyzést tettek
2016. december 22. 18:36

Félreérthető megjegyzést tettek

Beszóltak! Két fideszes polgármester is olyan megjegyzést tett az elmúlt napokban, amelyen sokan felháborodtak: A XVIII. kerület polgármestere egy pedagógusoknak rendezett ünnepségen azzal viccelődött, a kinn álló Mercedesről a pedagógusok béremelése jutott eszébe. Kocsis Máté pedig azt mondta, fiatal hölgyek ne szóljanak bele a munkába, mert a világ bonyolultabb annál. Az LMP képviselője szerint a VIII. kerületi polgármester szexista válasza felháborító. Kocsis Máté viszont azt mondta: senkit nem akart megbántani.
2:10
HíradóFél évig nem dolgozhat orvosként
2016. december 21. 18:37

Fél évig nem dolgozhat orvosként

Felfüggesztették a kamarai tagságát annak a nőgyógyásznak, aki pácienseit zaklatta szexuálisan. Az orvos zaklatásáról először a Házon kívülnek beszéltek az áldozatok, több, mint két éve. Az Orvosi Kamara elnöke azt mondta, a felfüggesztés azt jelenti, hogy fél évig nem dolgozhat orvosként. Amikor azonban álnéven bejelentkeztünk rendelésére, kiderült: még januárra is lehet időpontot kérni hozzá.
24:05
XXI. századA XX. század eltűnt vidéke
2016. november 22. 23:15

A XX. század eltűnt vidéke

Kincset érő amatőr felvételek a hetvenes-nyolcvanas évek nagyközségi életéről. Sosem látott film az ÁFÉSZ-boltok, falusi sportpályák és brigád-színjátszókörök világáról, épülő utcákról, a közelben dübörgő gyárakról. Biztonságot és jólétet hozott a vidék iparosítása - hogy aztán egy pillanat alatt omoljon össze a kiszámítható élet a rendszerváltáskor. De ki, és miért hagyta, hogy így legyen?
2:04
HíradóSzexuális zaklató a nőgyógyász
2016. november 9. 18:31

Szexuális zaklató a nőgyógyász

Tagadott, perelt, de már a bíróság is kimondta: igaza volt mindazoknak, akik azt állították, szexuálisan zaklatta őket saját nőgyógyászuk. A Házon kívül forgatott két éve egy orvosról, aki szexuális szolgáltatásokat kért volna műtétért vagy vizsgálatokért cserébe. Mivel az Orvosi Kamara szerint jelenleg is tart egy etikai vizsgálat ellene, így nem lehet tudni, hol és meddig dolgozhat orvosként tovább. Megrázó történet következik!
2:30
HíradóTerror Háza: Ez provokáció
2016. október 28. 18:37

Terror Háza: Ez provokáció

Hiányolták Nagy Imrét, így kiegészítették a Terror Háza Múzeum előtti kiállítást. Az Eleven emlékmű csoport olyan táblákat rakott ki, melyen a volt miniszterelnök mellett Bibó István, vagy Déry Tibor is szerepel a forradalom hősei között. A Terror Háza ezt aktuálpolitikai provokációnak minősítette, igazgatója pedig, aki az 56-os emlékév kormánybiztosa, azt nyilatkozta a Heti válasznak: Nagy Imre nem hős.
22:18
XXI. századSimándy József - autószerelőből lett operaénekes
2016. szeptember 7. 0:05

Simándy József - autószerelőből lett operaénekes

Ha Bánk bán, akkor Hazám, hazám. Ha Hazám, hazám, akkor Simándy József. Szívküldiben, kívánságkosárban, iskolai énekórán és videómegosztón is. Szentségtörés, ha csak el meri énekelni más is az áriát. Rocksztárnak kijáró rajongás, kultusz az övé - és még a feleségére is rászólt egy újságíró, ha azt merte mondani egykori férjére, hogy.. Na de ezt nem áruljuk el előre. Családtagokkal idéztük fel, milyen volt az autószerelőből lett énekes. És kollegáival, az új énekes-generáció tagjaival beszéltünk arról, vajon milyen érzés utána énekelni Bánk bánt úgy, hogy tudják, sokaknak nemcsak a Hazám, hazám, de Simándy is a mindenük.
3:05
HíradóMagyar iskolákat záratna be a török elnök
2016. augusztus 5. 18:30

Magyar iskolákat záratna be a török elnök

Magyar iskolákat is bezáratna a török elnök - Erdogan ugyanis - ahogy erről először az Index írt - terrorizmussal vádol több alapítványi iskolát, köztük egy budapestit. Méghozzá azért, mert szerinte ezek az intézmények a száműzetésben élő politikai ellenfelét támogatják, akit a júliusi puccs megszervezésével vádolnak. A külügyminisztérium közölte: vizsgálja a törökök kérését. Az iskola igazgatóhelyettese szerint pedig, ez csak egy rossz vicc lehet.
3:36
HíradóMagyar áldozata is van a vérengzésnek
2016. július 23. 18:05

Magyar áldozata is van a vérengzésnek

Egy fiatal magyar férfi is a müncheni áldozatok között van. Ő kettős állampolgár, de egyelőre csak ennyit lehet tudni róla. A főkonzulátus kapcsolatban áll az érintett családdal. Münchenben több mint 10 ezer magyar él, közülük többen is ott voltak a támadás helyszínén. Volt, aki egy vasajtó mögé bújt egy raktárban, más pedig arról beszélt az RTL Híradónak, hogy a férje mellett lőttek le egy férfit.
2:30
HíradóNÉBIH: "Csak gratulálni lehet a bejelentőnek"
2016. május 18. 18:10

NÉBIH: "Csak gratulálni lehet a bejelentőnek"

Csak gratulálni lehet annak, aki bejelentést tett a gödöllői cukrászda körülményeiről - ezt mondta az Élelmiszerbiztonsági Hivatal osztályvezetője Híradónknak.  A tulajdonos azután zárta be cukrászdáját, hogy a Hivatal is bezáratta volna, ha nem újítja fel elavult, rozsdás eszközeit, berendezéseit. Mivel állítása szerint nincs erre pénze, országos adakozás indult az idős cukrász megsegítésére. Hogy miért nem tűntek fel a szigorú szabályok ellenére évekig a hatóságoknak a cukrászda körülményei, arra ma senki nem válaszolt.
24:30
XXI. századMilyen életet éltek a külföldi tudósítók?
2016. április 5. 23:55

Milyen életet éltek a külföldi tudósítók?

Egy külföldi tudósító élete csupa móka és kacagás - gondolják a kívülállók -, hiszen külföldön van! De mennyi ebből a móka és mennyi a rettegés? Közel kerülhet egy politikushoz? Vagy küzdött, és nem tudott meg semmi mást, csak pletykákat? Mindig jót evett a diplomatákkal? Netán jelentenie kellett? És egyáltalán, mire jó ez az egész, hiszen a külföldi újságok megírják az eseményeket?!