Veress Krisztina Veress Krisztina

Hiszem, hogy a történelem izgalmas és ismétli magát, ezért tanulni lehet belőle. Hiszem, hogy a film az egyik legfontosabb művészeti ág és ha megismerjük, nem tudnak befolyásolni minket mozgóképi tükkökkel. Hiszem, hogy meg kell ismernünk új világokat. Hiszem, hogy mindenki egyenlő és a szavazata mindenkinek ugyanannyit ér. Épp ezért  a #történelem, #film #utazás #politika iránti érdeklődésem jelent meg minden közösségi médiás posztban, no és műsorban, filmben, könyvben, ahol eddig dolgoztam. 1998 óta a következő helyeken: Szegedi Városi Televízió, Alexandra Médiairoda, TV2, RTL

2:14
HíradóKizárnák Deutsch Tamást az Európai Néppárt frakciójából
2020. december 3. 18:30

Kizárnák Deutsch Tamást az Európai Néppárt frakciójából

Kizárnák Deutsch Tamást az Európai Néppárt frakciójából - szerinte viszont csak a szabadságért állt ki és a véleményét mondta el. A vita azután robbant ki, hogy a Fidesz EP-képviselője a gestapó és ÁVÓ érveléséhez hasonlította Manfred Weber frakcióvezető egyik megjegyzését. Deutsch Tamás szerint más ennél sokkal durvább kijelentést is tett, mégsem büntették meg. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, kivárnak.
2:20
HíradóA veszélyhelyzetben Pintér Sándor belügyminiszter veszi át a kórházrendszer irányítását
2020. november 26. 18:30

A veszélyhelyzetben Pintér Sándor belügyminiszter veszi át a kórházrendszer irányítását

A veszélyhelyeztben Pintér Sándor belügyminiszter veszi át a kórházrendszer irányítását - ez derült ki egy szerdai kormányrendeletből. Gulyás Gergely miniszter szerint így még hatékonyabb lehet a járvány elleni védekezés. A Demokratikus Koalíciónál azt mondják, ezzel a lépéssel nemcsak azt ismerte el a kormány, hogy elbukott a járvány kezelésében, hanem azt is, hogy Kásler Miklós megbukott.
2:22
HíradóWHO: a Remdesivir nem hatásos
2020. november 21. 18:12

WHO: a Remdesivir nem hatásos

Súlyos, kórházban lévő betegeknek ugyan nem ajánlják a Remdesivir nevű gyógyszert, mégis megéri folytatni a kisérleteket - ezt az Egészségügyi Világszervezet szakemberei mondták. A gyógyszert korábban ígéretesnek tartották a koronavírusos betegek kezelésében nálunk is. Az EMMI kérdésünkre azt közölte: betegség egy meghatározott szakaszában hatásosnak tűnik például a tüdőgyulladással szemben. Itthon egy másik gyógyszert, a Favi-piravirt is használják.
24:26
XXI. századKis magyar hoteltörténet a karantén idején
2020. november 17. 0:30

Kis magyar hoteltörténet a karantén idején

Ez a riport kalandos körülmények között született, ahogy elkezdtük forgatni, lezárták a határokat. Aztán amikor újrakezdtük, megint. Ez pedig igen érzékenyen érintette filmünk szereplőit – azt mondták, ez rosszabb, mint a háború. Azt is hozzátették, hogy ilyen rossz helyzetbe még nem kerültek az újkori történelem során. Nem beszéltek a levegőbe – mind tapasztalt, évtizedek óta a szállodaiparban dolgozó szakemberek, akik látták a vasfüggöny mögött terjeszkedő hotelláncokat, mulatozó elvtársakat, sztárokat és szépleányokat. És hajlandóak is voltak beszélni róluk. Persze csak a szállodásoknak kötelező diszkrécióval.
2:35
HíradóKeddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket
2020. november 7. 18:06

Keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket

Keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket és szinte minden kórházat kijelölnek koronavírusos betegek ellátására - erről döntött az Emberi Erőforrások minisztere. Ezzel Kásler Miklós azt szeretné biztosítani, hogy minden koronavírusos beteget el tudjanak látni. Szombaton újabb szomorú rekord dőlt meg: 107 koronavírussal fertőzött beteg hunyt el egy nap alatt és több, mint 5300 új fertőzöttet is találtak. A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint már most is akadnak olyan kórházak, ahol kritikus a helyzet.
2:16
HíradóNem tudják az SZFE-s hallgatók, mi lesz a félévükkel
2020. október 31. 18:36

Nem tudják az SZFE-s hallgatók, mi lesz a félévükkel

Fogalmuk sincs, mi lesz a félévükkel – ezt mondták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az RTL híradónak. Úgy tudjuk, a kuratórium szeretné, ha érvényes lenne a félév, ezért hétfőre tárgyalásra várják a diákokat és az egyetem korábbi vezetését. Előzőleg a kormány által kinevezett testület közleményében azt írta, a benn uralkodó tarthatatlan állapotok miatt felfüggeszti az oktatást a Színművészetin.
2:18
HíradóA 65 áldozatból ketten csak 34 évesek voltak
2020. október 30. 18:20

A 65 áldozatból ketten csak 34 évesek voltak

Még soha nem haltak meg ennyien Magyarországon a koronavírus-járvány megjelenése óta, mint az elmúlt napon - a 65 áldozatból ketten csak 34 évesek voltak. Több százzal ugrott meg a kórházba került betegek száma is. Orbán Viktor reggel az állami rádióban azt mondta: hamarosan Magyarországon is elérhető lesz a védőoltás, a krónikus betegek és a leginkább veszélyeztetett idősek már január környékén megkaphatják, a tömeges oltás  áprilisban kezdődhet. A Híradónknak nyilatkozó víruskutató szerint viszont ez még csúszhat.
2:17
HíradóAz SZFE ügye volt a téma a meghallgatáson
2020. október 27. 18:45

Az SZFE ügye volt a téma a meghallgatáson

Anarchikus állapotokról és baloldali politikai kampányról beszélt Vidnyánszky Attila, míg az autonómia és szabadság védelméről a Színművészeti Egyetem lemondott rektorhelyettese. Igaz, nem ültek le egy asztalhoz - az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága ma videochaten tartott meghallgatást. A színművészetis diákok és a sztrájkoló tanárok továbbra is blokád alatt tartják az egyetemet, amíg úgy nem látják, hogy az egyetem visszakapta autonómiáját.
1:51
HíradóWHO: nem hatásos a Remdesivir
2020. október 17. 18:28

WHO: nem hatásos a Remdesivir

Mégsem gyógyítja a koronavírus okozta megbetegedést a Remdesivir hatóanyagú gyógyszer - erre jutottak az Egészségügyi Világszervezet szakemberei egy felmérés után. Eddig úgy tűnt, ez az egyik leghatásosabb szer, amely csökkenti a halálozás kockázatát - itthon a Debreceni Egyetemen használták először. A magyar szakemberek szerint viszont korai feladni, meg kell várni a klinikai vizsgálatok végét. Ráadásul egyelőre nem is tudnak mást adni a betegeknek.
2:19
HíradóA kormány szerint az emberek nem akarnak további szigorításokat a járvány miatt
2020. október 10. 17:47

A kormány szerint az emberek nem akarnak további szigorításokat a járvány miatt

A kormány szerint az emberek nem akarnak további szigorításokat a járvány miatt, egy nemzetközi kutatás szerint az iskolák bezárását, de még a kijárási korlátozásokat is támogatná a magyarok körülbelül fele. Erre először a 444.hu hívta fel a figyelmet. A nemzeti konzultáció eredményei szerint pedig még nagyobb arányban várnák el a szigorítást az állampolgárok. A kormány arra a kérdésünkre nem válaszolt: várható-e újabb szigorítás.
24:44
XXI. századA fekete kincs: a magyar olaj története
2020. október 6. 0:20

A fekete kincs: a magyar olaj története

Forgatásunk során olaj- és gázkutakról beszélgettünk, melyek megváltoztatták ezrek életét. Itt Magyarországon is. Két falu olajosaival beszélgettünk. Felrobbanó házakról. Berobbanó kutakról. A parasztfiúk életét megváltoztató munkáról. Abszurd filmeket idéző koncepciós perekről. No és arról, vajon miért nem lett azokból az olajos falvakból egyikből sem Dallas… legalább egy kicsit.
2:23
Híradó10 éve történt a vörösiszap-katasztrófa
2020. október 4. 17:00

10 éve történt a vörösiszap-katasztrófa

Harangozással és koszorúzással emlékeztek a vörösiszap katasztrófára, amelyben tízen meghaltak, és több mint kétszázan megsérültek. Éppen vasárnap 10 éve, hogy több mint egymillió köbméter maró vörösiszap öntötte el a környező településeket. A felelős MAL Zrt. cég több korábbi vezetőjét elítélték, de még mindig vannak olyan sérültek, akik nem kaptak kárpótlást. Egy friss kutatás szerint ráadásul megugrott a környéken a krónikus betegek száma.
2:26
HíradóA rektorhelyettes miatt lemondott a filmakadémia vezetése
2020. október 2. 18:09

A rektorhelyettes miatt lemondott a filmakadémia vezetése

Legfontosabb, hogy elkezdjék működésüket és fejlődhessen a Színművészeti - ezt mondta Híradónknak az intézmény nemrég kinevezett kancellárja. Szarka Gábor tárgyalással és nem erőszakkal vetne véget a blokádnak és szeretné, ha véget érne a sztrájk. Az egyetemnek pedig sosem látott fejlődést ígér. Közben a két napja, szenátusi hozzájárulás nélkül kinevezett rektorhelyettes miatt lemondott a filmakadémia vezetése.
2:23
HíradóBlokád alá vették az intézmény másik épületét is a diákok és elkezdődött az oktatók kétnapos sztrájkja
2020. október 1. 18:32

Blokád alá vették az intézmény másik épületét is a diákok és elkezdődött az oktatók kétnapos sztrájkja

Duplájára emeli a Színház- és Filmművészeti Egyetem támogatását a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elkezdődött közben az oktatók kétnapos sztrájkja. Az egyetem új vezetése 15%-os béremelést ígért, de csak akkor, ha a dolgozók nem sztrájkolnak tovább. Kinevezték az új rektorhelyetteseket is. A diákok elfoglalták az egyetem másik épületét, a távozó vezetőket pedig fáklyás felvonulással és virrasztással búcsúztatták szerdán este.
2:09
HíradóAz Európai Bizottság alelnökének lemondását követelik
2020. szeptember 29. 18:40

Az Európai Bizottság alelnökének lemondását követelik

Egy szójátékban betegnek nevezte Orbán Viktor demokráciáját az Európai Bizottság alelnöke - Vera Jourová, a magyar miniszterelnök által sokszor hangoztatott illiberális demokráciát. Varga Judit igazságügyi miniszter szerint ez nem csak sértés, de nyílt támadás is Magyarország ellen, így az alelnöknek le kell mondania. A miniszterelnök pedig levélben kérte Vera Jourová leváltását az Európai Bizottság elnökétől. Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint ez nem más, mint hiszti és elterelés.
2:20
HíradóA fiát verték meg, mégis őt küldenék börtönbe, nem a bántalmazóját
2020. szeptember 28. 16:04

A fiát verték meg, mégis őt küldenék börtönbe, nem a bántalmazóját

A fiát verték meg, mégis a gyermeket szidalmazzák és őt küldenék börtönbe, nem a bántalmazóját - először a Balázsék című műsorban beszélt arról a pécsi édesanya, hogy miután egy iskolai takarító megverte a fiát, az internetes kommentelők nagy része ellenük fordult. Híradónknak azt mondta, nem tagadja, problémás a gyermeke, de szeretné felhívni a szülők figyelmét arra, az ő gyerekük is megváltozhat kamaszkora alatt. És arra is, milyen jelekre figyeljenek, hogy elkerüljék az összetűzéseket.
2:15
HíradóA külföldi szurkolók negatív teszttel léphettek be a Puskás Arénába
2020. szeptember 25. 18:50

A külföldi szurkolók negatív teszttel léphettek be a Puskás Arénába

Hőkapun át, maszkkal, a külföldi szurkolók pedig negatív teszttel léphettek be a Puskás Arénába, hogy láthassák a Sevilla és Bayern München Szuperkupa-döntő összecsapását. Korábban külföldön is több bírálat érte a szervezőket amiatt, hogy a járványveszély miatt miért nem zártkapus a meccs. Az operatív törzs ma azt mondta: a résztvevők minden szabályt betartottak. A mérkőzést hosszabbításban a Bayern nyerte 2-1-re.
2:52
HíradóMinden tizedik levett minta pozitív
2020. szeptember 22. 18:10

Minden tizedik levett minta pozitív

Meghalt 8 koronavírusos beteg az elmúlt egy napban, a regisztrált fertőzöttek száma 633-mal nőtt. Ez kevesebb, mint az elmúlt napokban, viszont jóval kevesebb tesztet is végeztek, miközben már minden 10-dik levett minta pozitív. A 444.hu szerint eddig 10 szolgáltató jelezte, hogy a hatósági ár miatt nem végzik el a lakossági PCR tesztet. Azt egyébként az országos tisztifőorvos szerint továbbra is bárkinél kérhetik a háziorvosok, ha felmerül a fertőzés gyanúja.
2:17
HíradóTrianon 100: a "mindent vissza" revíziós gondolat időnként még mindig felbukkan
2020. szeptember 20. 18:59

Trianon 100: a "mindent vissza" revíziós gondolat időnként még mindig felbukkan

Iskolai segédanyagként is használják több helyen Trianon100 sorozatunkat, amely most az utolsó részéhez érkezett. A rendszerváltás eufórikus hangulatában összeborultak magyarok és nem magyarok a szomszédos országokban, a nemzetiségi ellentétek azonban hamar kiütköztek. Az alapszerződések rendezték a szomszédokkal való kapcsolatokat, de a "mindent vissza" revíziós gondolata időnként még mindig felbukkan.
0:29
HíradóSosem látott védőintézkedések a színházakban!
2020. szeptember 20. 15:34

Sosem látott védőintézkedések a színházakban!

Van, ahol orvosi fertőtlenítő kapuval is készülnek a nézők fogadására. A Madách Színházban például, ahol március óta először tartottak előadást a nagyszínpadon, nem csak a maszk kötelező. A nézőteret színekre osztották és már a bejáratnál eszerint léphetnek be a nézők. De a büfét, vagy ruhatárat is ez alapján használhatja a közönség. Ezzel is azt akarják elérni, hogy ne tömörüljenek a nézők és biztonságban érezzék magukat!
2:17
HíradóTiltakoznak a magyarországi bábszínházak
2020. szeptember 19. 18:30

Tiltakoznak a magyarországi bábszínházak

Tiltakoznak a magyarországi bábszínházak. Ennek oka, hogy a bábművész Galántai Csaba belterjes közösségnek nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajkló bábművész-oktatást. Szerinte aki nem a „ballibberális körből való”, az nem kerülhet be. A Magyar Bábművészek Szövetsége petícióban tiltakozik, szerintük nincs bal- és jobboldali művészet, csak művészet van. Galántai Csaba Híradónknak azt mondta, fenntartja az álláspontját.
2:10
HíradóNevelt lánya molesztálásával gyanúsított meg a rendőrség egy volt fideszes politikust
2020. szeptember 11. 18:27

Nevelt lánya molesztálásával gyanúsított meg a rendőrség egy volt fideszes politikust

Nevelt lánya molesztálásával és pedofil felvételek birtoklásával gyanúsított meg a rendőrség egy volt fideszes politikust. A lap újságírója azt mondja, a politikus ellen nem csak Magyarországon, hanem Horvátországban is indult eljárás. A DK szerint a Fidesz próbálta eltitkolni az újabb pedofilbotrányt. A Fidesz viszont azt közölte: a gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekmények minden formáját elítélik.
2:01
HíradóKudarcba fulladt az egyeztetés
2020. szeptember 9. 18:42

Kudarcba fulladt az egyeztetés

Sem a Színművészeti múlt héten lemondott rektor-helyettese, sem Vidnyánszky Attila, sem a diákok nem mentek el arra az egyeztetésre, melyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Magyar Rektori Konferencia szervezett. A cél az lett volna, hogy elsimítsák az ellentéteket és zökkenőmentes legyen a diákok oktatása. A HÖOK elnöke szerint mégis hasznos volt a találkozó. A Színművészeti hallgatói hetek óta tiltakoznak az új kuratórium ellen.
2:23
HíradóLélegeztetőgépek helyett gyógyszerekkel próbálnak javítani a betegek állapotán
2020. szeptember 6. 18:05

Lélegeztetőgépek helyett gyógyszerekkel próbálnak javítani a betegek állapotán

Már nem feltétlenül kell lélegeztetőgépre kötni, akinek életveszélyes az állapota a koronavírus miatt. Ezt a Semmelweis Egyetem rektora mondta az RTL Híradónak. Merkely Béla szerint a tavaszihoz képest most gépek helyett inkább gyógyszerekkel próbálnak javítani a betegek állapotán. Továbbra is nagyon sok az új fertőzött, egy nap alatt majdnem 500-at találtak Magyarországon.
2:14
HíradóSzigorítások a koronavírus miatt – újra lezárják a határokat
2020. augusztus 28. 18:30

Szigorítások a koronavírus miatt – újra lezárják a határokat

Szigorítások a koronavírus miatt! Szinte teljes határzár várható szeptember elsejétől, vagyis jövő keddtől - a hazatérőkre két hetes karantén, vagy két teszt vár, külföldi állampolgár pedig csak indokolt esetben léphet be Magyarországra. Ezt jelentette be a pénteki kormányinfón Gulyás Gergely. Az iskolakezdés a tervek szerint kezdődhet. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, azt szeretnék, ha rendes keretek között zajlana az oktatás az új tanévben.
2:29
HíradóMindenüket elvesztették a 10 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófában
2020. augusztus 27. 18:30

Mindenüket elvesztették a 10 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófában

Mindenüket elvesztették a 10 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófában, tönkrement az egészségük is, ám évek óta hiába küzdenek kártérítésért. Erről panaszkodott két asszony az RTL Híradónak. Egyikük a katasztrófa következtében elveszítette lábát, másikuk menni is alig tud. Úgy érzik, senki nem hajlandó meghallgatni panaszukat. A Veszprémi törvényszék megkeresésünkre azt közölte, lenne az ügyükben megoldás.
2:25
HíradóÉles reakciók a szivárványszínű zászlók miatt
2020. augusztus 23. 18:40

Éles reakciók a szivárványszínű zászlók miatt

Éles politikai reakciókat váltott ki az elmúlt napokban, hogy több önkormányzat kitűzte épületére a szivárványszínű zászlót. Ez a meleg kisebbség jogaiért zajló küzdelem szimbóluma, és az elfogadást hirdeti. Több helyen letépték, az I. kerület polgármestere viszont ironikusan létrát adott volna a zászlótolvajoknak. A zászlóról a Miniszterelnökség államtitkára is elmondta véleményét. Szerinte az nem kell. Kérdeztük, miért gondolja így, de nem kaptunk választ.
2:24
HíradóApátiában volt és nem érzékelte szavai súlyát
2020. augusztus 21. 17:44

Apátiában volt és nem érzékelte szavai súlyát

Apátiában volt és nem érzékelte szavai súlyát - ezzel magyarázta Híradónknak a jobbikos Bíró László korábbi antiszemita kijelentéseit. A politikus, aki az ellenzéki pártok közös jelöltjeként indul az októberi időközi parlamenti választáson, azt mondta, mélyen megbánta a Facebookon tett megjegyzéseit. Ezekben például a fővárost Judapestként említette. A Fidesz szerint ezt nem lehet csupán egy botlásnak tekinteni. Az ellenzéki pártok kitartanak a jelölése mellett.
2:20
HíradóTrianon 100: Szövetségesek nélkül maradtunk
2020. július 12. 18:39

Trianon 100: Szövetségesek nélkül maradtunk

Elszigetelve, ellenséges kisállamokkal körülvéve állunk Európa közepén - ilyen kilátástalannak érezhette Magyarország helyzetét az, aki érdeklődött a politika iránt a 20-as években. Pedig szinte nem is volt olyan európai ország, mellyel a magyar vezetők ne akartak volna jó kapcsolatot építeni. Folytatjuk Trianon 100 sorozatunkat, a két világháború közötti, kényszerpályán mozgó magyar külpolitikával. A sorozat többi részéért kattintson ide.
2:17
HíradóÚjabb utazási korlátozás jöhet?
2020. július 9. 18:12

Újabb utazási korlátozás jöhet?

Újra szigoríthatja a határátlépés szabályait Magyarország  - erre utalt Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A miniszter ezt azzal indokolta, hogy sok környező országban folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma. Egyre rosszabb a helyzet Szlovéniában, Horvátországban és például Romániában is. A Pécsi Egyetem virológiai kutatócsoportjának munkatársai közben olyan hatóanyagot azonosítottak, ami hatásos lehet a fertőzés kezelésében.
1:50
HíradóRudolf Péter: Legyen béke és játék
2020. július 1. 18:30

Rudolf Péter: Legyen béke és játék

Legyen béke és játék - ezt mondta Rudolf Péter szerdán a Vígszínházban. A Kossuth-díjas színész mától hivatalosan is az intézmény igazgatója. Eszenyi Enikőt váltja, aki azután vonta vissza igazgatói pályázatát, hogy több művész is bírálta őt agresszív vezetési stílusa és bántó szavai miatt. A társulat tagjai azt mondják, megviselte őket az elmúlt időszak, épp ezért várják a csapatmunkát.
2:34
HíradóIrredentizmus: milyen hatással volt Magyarország mindennapjaira?
2020. június 14. 18:05

Irredentizmus: milyen hatással volt Magyarország mindennapjaira?

Folytatjuk Trianon 100 sorozatunkat. Filmhíradóban, magyar kártyán, de még a kirakatokban is a szétszakított Magyar Királyság képe tűnt föl. Az irredentizmus, vagyis hogy újra egy országon belül éljen minden magyar, meghatározta a 20-as, 30-as évek politikáját. Sorozatunk újabb részében kiderül: milyen hatással volt ez a két világháború közti Magyarország mindennapjaira. A sorozat többi részéért kattintson ide.