Révai Hajdu Viktória Révai Hajdu Viktória

1:51
HíradóGírosz-szeletelővel vágta fejbe
2018. július 18. 18:06

Gírosz-szeletelővel vágta fejbe

Gyros-szeletelő késsel okozott súlyos sérülést egy vendégnek az egyik alkalmazott egy budapesti vendéglátóhelyen. Egy borsodi falu, Tornanádaska polgármestere és társasága tányért akart kérni a gyroshoz, de az eladó - a társaság szerint - ezt megtagadta. A csoport egyik tagja kérte a panaszkönyvet, amit nem kapott meg. Összeszólalkoztak, végül a vendéglátós a polgármester szerint hússzeletelő késsel fejen vágta az egyik vendéget, aki súlyosan megsérült.
2:42
HíradóBorzalmas gyilkosság Borsod megyében
2018. február 8. 18:03

Borzalmas gyilkosság Borsod megyében

Megrázó tudósítás következik. Borzalmas gyilkosság a Borsod megyei Dövényben. Karddal és tucatnyi késszúrással végeztek egy fiatalemberrel. Négy embert, köztük két nőt gyanúsít a rendőrség. Kocsmai vita után kocsiba ültették áldozatukat, és annak párját. A nőnek végig kellett néznie, ahogy útközben kivégezték barátját, majd a holttestét elrejtették. Híradónknak elmesélte, min ment keresztül.  
2:14
HíradóSegítettek, hazavihette babáját
2017. november 19. 18:15

Segítettek, hazavihette babáját

Két hónap után, egy egyesület segítségével kerülhetett családjához egy miskolci kisbaba. A gyámhivatal nem engedte, hogy az anyja szülés után a kórházból hazavigye, szerintük nem voltak megfelelőek a körülmények a gyerek neveléséhez. A család 6 gyereket nevel, nagyon nehéz körülmények között. Az egyesület segítségével viszont új szobát építettek a meglévők mellé, bútorokhoz, ruhákhoz jutottak.
1:52
HíradóNegyven háznak lesz újra teteje a jégkár sújtotta Megyaszón
2017. szeptember 25. 18:18

Negyven háznak lesz újra teteje a jégkár sújtotta Megyaszón

A Magyar Vöröskereszt 13 millió forint értékben több mint hétezer négyzetméternyi tetőborítást oszt szét a károsultak között. Az adomány ma érkezett a településre. Megyaszón júniusban okozott komoly károkat a vihar és a jégeső, a házak kétharmada megsérült. Az még kérdéses, hogyan kerülnek fel a tetőkre a borítólemezek, mert a településen nincsenek szakemberek.
2:28
HíradóLánya gyilkosát is sajnálja
2017. szeptember 13. 18:05

Lánya gyilkosát is sajnálja

Lánya feltételezett gyilkosát is sajnálja - megrázó interjút adott a 17 éves borsodnádasdi lány édesanyja a HírTV Riasztás című műsorának. A gyanú szerint egy 20 éves fiú gyilkolta meg másfél hete egy buli után a lányt, holtteste egy vízaknából került elő. Édesanyja elmesélte, hogy amikor a nyomozás elkezdődött, és a fiút kihallgatták, ő bocsánatot kért tőle, hogy meghurcolják. Akkor ugyanis még nem tudta, hogy ő lehet a támadó. 
2:07
HíradóDrogozott a gyilkosság előtt
2017. szeptember 7. 18:05

Drogozott a gyilkosság előtt

Nagy mennyiségű alkoholt és szintetikus drogot fogyasztott a gyilkosság napján az a fiatal, akit a borsodnádasdi lány megölésével gyanúsítanak. Ezt az ügyészség mondta Híradónknak. A fiút ma letartóztatták. A 17 éves lány eltűnését vasárnap jelentette be az édesanyja, miután a lánya nem érkezett haza az előző esti szalonnasütésből. Meztelen holttestét egy vizesaknában találták meg. A rendőrség szerint még élt, amikor a gyanú szerint a fiú a vízzel teli aknába tuszkolta.
1:30
HíradóFelgyújtotta az ismerősét
2017. augusztus 16. 18:15

Felgyújtotta az ismerősét

Lelocsolta benzinnel, majd felgyújtotta ismerősét egy férfi Mezőcsáton szombat este. Az áldozat súlyosan megsérült. A gyújtogató pár nappal korábban befogadta a házába a férfit, nem tudni, min veszhettek össze. Amikor észrevette, hogy lángol a ruhája, a férfi belefeküdt a kerti medencébe, így tudta eloltani a tüzet. A vendéglátó azonban nem hagyta ennyiben. A menekülő vendéget az utcán elkapta, szíjjal fojtogatta, és verte. A támadó előzetes letartóztatásban van.
1:41
HíradóAz ötödikről zuhant ki a kisfiú
2017. augusztus 14. 18:00

Az ötödikről zuhant ki a kisfiú

Életveszélyes állapotban van az a hatéves kisfiú, aki kizuhant egy panelház ötödik emeleti erkélyéről kora délután Miskolcon. Egyelőre nem tudni, hogyan történhetett a baleset. A lakók szerint a gyerek az édesanyjával volt otthon, más úgy tudja, a nagyszülők is a lakásban voltak. A gyereket a mentők a helyszínen ellátták, majd a miskolci megyei kórházba vitték. Nem sokkal ezután ért haza az édesapa, akit az édesanyával együtt kórházba kellett vinni, mert sokkot kaptak.
2:27
HíradóNem volt baj az elhunyt focibíró egészségével
2017. augusztus 6. 18:10

Nem volt baj az elhunyt focibíró egészségével

Nem volt baj az egészségével, ezt mondta az RTL Híradónak a pénteken meghalt focibíró lánya. A férfi fizikai felmérés közben vesztette életét Miskolcon. A szerencsi család szerint a szervezőknek nem lett volna szabad a hőségriadó idején, a déli órákban futófelmérést végezni. A HírTv-nek nyilatkozott egy már nem aktív bíró, aki azt mondta, csak idő kérdése volt, hogy mikor történik tragédia. Az MLSZ vizsgálatot indított.
2:01
HíradóAlig folyik a víz a közkútból
2017. augusztus 2. 18:10

Alig folyik a víz a közkútból

Csökkentett víznyomással működnek a közkutak a rekkenő hőségben a Borsod megyei Onga legszegényebbek által lakott részén. Az ott élők mindent megpróbálnak, hogy vízhez jussanak: fadarabbal ékelik ki a kutat, hogy egyáltalán jöjjön belőle a víz. Van, aki szemeteskukában húzza haza több utcányi távolságról az ivóvizet. A helyiek szerint a korlátozást két hónapja vezették be tartozások miatt. A polgármestert ma nem sikerült elérnünk.
2:09
HíradóRészeg volt a mezőcsáti gyújtogató
2017. július 18. 18:00

Részeg volt a mezőcsáti gyújtogató

Azt akarta, hogy költözzenek ki a házából, ezért gyújthatta rokonaira az épületet egy férfi tegnap hajnalban Mezőcsáton. A apa és másfél éves kislánya bennégett. A gyújtogató beismerte tettét, és azt mondta információink szerint a rendőröknek, hogy részeg volt. Két gyerek még ki tudott menekülni az égő házból, ők most rokonoknál laknak, mert édesanyjuk is meghalt évekkel ezelőtt. Az egyik nagymama Híradónknak azt mondta, képtelen megbocsátani a gyújtogatónak.
2:04
HíradóEgy pillanatig nem figyeltek rá, elmerült a medencében a kisfiú
2017. július 6. 18:00

Egy pillanatig nem figyeltek rá, elmerült a medencében a kisfiú

Újra kellett éleszteni egy kisgyereket, aki elmerült a vízben az egri strandon tegnap délután. Úgy tudjuk, a kisfiú édesanyja egy pillanatra nem figyelt rá, a gyerek akkor ment a mély vízbe. Eszméletlen volt, amikor az úszómester a felszínre hozta, azonnal elkezdte az újraélesztést. Mire a mentők megérkeztek, már magánál volt, és beszélni is lehetett vele. Az úszómester megrendülten mesélte el, hogyan mentette meg a kisfiú életét.
1:47
HíradóSaját 9 éves lányát lőtte agyon
2017. június 13. 18:00

Saját 9 éves lányát lőtte agyon

Agyonlőtte kilencéves kislányát egy férfi Miskolcon. A rendőröknek azt mondta, baleset történt, véletlenül sült el a fegyvere. A kislány súlyos fejsérülést szenvedett, a mentők hiába vitték kórházba, meghalt. Egyelőre nem világos, hogy kié volt a fegyver - a család állítólag a szomszédtól kapott egy csomagot megőrzésre. A szatyorban lévő holmikat válogatták, amikor rátaláltak a pisztolyra, ami aztán elsült.
2:04
HíradóTombolt a vihar Borsodban
2017. június 1. 18:01

Tombolt a vihar Borsodban

Ítéletidő Borsodban: 28 ember maradt átmenetileg fedél nélkül, miután három faluban négy ház vált lakhatatlanná a tegnapi vihar után. Tizenhat településen tombolt a vihar, fákat, villanyoszlopokat döntött ki, cserepeket sodort le a házakról. Rengeteg épület beázott, Csobádon szinte mindenkinek van valamilyen kára. A katasztrófavédelem összesen negyven helyszínen dolgozott a károk elhárításán, de a munkák még napokon át tartanak.