Moskovics Judit

7:25
Házon kívül35 ezerről 14 ezerre csökkent a havi fizetése
2017. június 7. 23:00

35 ezerről 14 ezerre csökkent a havi fizetése

Krisztina napi 4 órában dolgozik, szőnyeget sző, immár 25 éve. Eddig is nagyon keveset keresett, minden hónapban 35 ezer forintot. De áprilistól ez a kevés még sokkal kevesebb lett: 14 ezer forint. Igen, 14 ezer forint egy havi munkáért: mindez egy törvénymódosítás miatt. Krisztina amúgy középsúlyos értelmi fogyatékos, és nem is igazán zavarja a kevesebb pénz. Édesanyja viszont felháborodott, mert szerinte pont azokkal szúr ki az állam, akik amúgy sem tudnak kiállni magukért. Erről írt facebook-posztja rengetg reakciót szült, Moskovics Judit találkozott Krisztinával és az édesanyjával.
7:41
Házon kívülFontos pozíciót kaphat a sikkasztásért elítélt képviselő
2017. május 25. 0:10

Fontos pozíciót kaphat a sikkasztásért elítélt képviselő

Fodor Ibolya attól még nem feltétlenül lenne országosan ismert politikus, hogy sikkasztás miatt felfüggesztett börtönt kapott, most pedig költségvetési csalás miatt folyik ellen eljárás. A nagyobb ismertséget inkább a stílusa hozta el neki. Majmozni például nagyon szeret: híradós kollégánkat tehetségtelen majomnak nevezte, az oktatás helyzete miatt tiltakozó tanárokat pedig bazári majomnak. A pécsi Fidesz már kiléptette a soraiból, de önkormányzati képviselő maradt, és most egy újabb fontos posztot kaphat a városban. Moskovics Judit riportja.
10:25
Házon kívülÜgyes gimnazisták, akik lefőzték a teljes magyar sajtót
2017. május 4. 0:00

Ügyes gimnazisták, akik lefőzték a teljes magyar sajtót

Néhány gimnazistának sikerült az, amire valószínűleg a magyar újságírók egy jó része vágyott, vagy legalábbis azok, akik még szeretnek kérdéseket feltenni a politikusoknak: faggathatták Áder Jánost arról, hogy mit gondol a CEU-ügyről, miért írta alá a törvénymódosítást, és miért nem küldte azt tovább az Alkotmánybíróságra. A budapesti Trefort gimnázium diákjai éltek a lehetőséggel, hogy ha már náluk jár az államfő, pontos és okos kérdéseket kapjon, ők pedig válaszokat arra, amire ők és a politika iránt érdeklődő emberek is kíváncsiak. A rendhagyó kérdezz-felelek résztvevőivel Moskovics Judit találkozott.
7:24
Házon kívülMegtiltotta a padon üldögélést a kakucsi önkormányzat
2017. április 27. 0:50

Megtiltotta a padon üldögélést a kakucsi önkormányzat

Kakucson nemrég elfogadtak egy fura rendeletet. A buszmegálló közelében levő padokon egy óránál többet nem lehet ülni, mert az már szabálysértés, amiért bírság jár. Hogy, miért? Csak. Es miért pont ott? Mert. És miért pont egy órát? Ki tudja? De a Pest megyei településen nemcsak ezt a fura szabályt hoztak, hanem jópár másikat is, amiknek az okát szintén nehéz megérteni. Moskovics Judit es a Házon kívül stábja most megmutatja Önöknek, hogyan kell rendesen viselkedni Kakucson.
25:22
Házon kívülMiért lett a CEU közellenség Orbán Viktorék szemében?
2017. április 20. 0:45

Miért lett a CEU közellenség Orbán Viktorék szemében?

A CEU hiába világhírű egyetem, Magyarországon minden bizonnyal jóval kevésbé volt ismert, mint mondjuk az ELTE vagy a Corvinus. De a politika valamiért úgy akarta, hogy egyik pillanatról a másikra mégis célkeresztbe kerüljön. A CEU ügyében a kormány mostanra már a fél világgal szembekerült: megszólalt az Egyesült Államok, az Unió, világhírű tudósok és egyetemek... A kormányzat pusztán adminisztratív okokkal magyarázza, hogy miért változtatna a működésén, de a jelek szerint ezt a magyarázatot sokan nem találják kielégítőnek. Sem a tiltakozók, sem a tüntetők, akik már hetek óta utcán vannak. De miről is szól ez az ügy?
16:06
Házon kívülItthon is átmossák az agyat az álhírek és hazugságok
2017. április 13. 0:50

Itthon is átmossák az agyat az álhírek és hazugságok

Migránsok raboltak el és erőszakoltak meg egy orosz kislányt Berlinben. Az unió és a NATO meggyengült, nem tudják garantálni a polgárok biztonságát. De hogy ne menjünk messzire: egy fura szervezet rendszeresen beszámol arról, hogy egy télen hányan szenvednek fagyhalált Magyarországon. Ezek a hírek sok médiumban megjelennek, pedig nem igazak. Vagy nem pont így. A gyökerük viszont vélelmezhetően ugyanaz. Oroszország az utóbbi időben úgynevezett hibrid háborút folytat, ahol az információ is fontos fegyver.
4:28
Házon kívülA drog társadalmi probléma  - mit tesz az állam?
2017. április 6. 0:45

A drog társadalmi probléma - mit tesz az állam?

A drog társadalmi probléma, amivel az államnak – normális esetben – dolga van. Mivel Éva és Oszi (a Házon kívülben bemutatott drogos pár) nagy valószínűséggel maguk nem tudnak lejönni a drogról, ha akarnának, nyilván segítségre szorulnának. Ebben az állam és civil szervezetek is adhatnak támogatást. Az utóbbiak teszik is, amit tehetnek, az állam viszont – fogalmazzunk így – nagyon leegyszerűsítve áll a kérdéshez.
12:01
Házon kívülSzerelmespár a dizájnerdrogok fogságában
2017. április 6. 0:45

Szerelmespár a dizájnerdrogok fogságában

Éva és Oszkár öt éve találkoztak, azóta sülve-főve együtt vannak. Szeretik egymást, és osztoznak jóban és rosszban. A szenvedélyük is közös: egykor heroinisták voltak, de ma már dizájnerdrogokat használnak. Mert azok sokkal olcsóbbak, és könnyen hozzáférhetőek. Éva és Oszkár néhány napra beengedtek minket az életükbe: meséltek a függőségükről, a nehézségeikről, megmutatták a mindennapjaik fontos színtereit, elmondták, miből élnek, és mennyit költenek drogra.
11:26
Házon kívülJó útra tért az egykori nehézfiú, de most állandó elutasításba ütközik
2017. március 22. 23:15

Jó útra tért az egykori nehézfiú, de most állandó elutasításba ütközik

Sipos Mihályt a 8. kerületben mindenki a Hentes néven ismerte. Igazi nehézfiú volt, mindenki tartott tőle, mert sosem ő maradt a földön. Védelmi pénzeket szedett, keményen drogozott, egészen addig, amíg hason nem lőtte egy másik bűnöző. A Hentes a csodával határos módon életben maradt, és azóta, mondjuk így, jó útra tért. Már 11 éve edzéseket tart a kerület nehéz sorsú gyerekeinek, akik könnyen arra az útra tévedhetnének, mint amin ő is járt. Moskovics Juditnak azt mesélte, hogy régebben könnyebb dolga volt, egyszerűen elvette, ami kellett neki. Most viszont, amikor segítene a gyerekeken, ezért a hivatalos utakat járja, állandó elutasításba ütközik a 8. kerületben.
9:26
Házon kívülA rapper, a lelkésznő és az egykori tesitanár harca
2017. március 8. 23:20

A rapper, a lelkésznő és az egykori tesitanár harca

Dopeman országosan ismert rapper, a 8. kerületben nőtt föl. Bolba Márta lelkész, a 8. kerületben él és ott alapított gyülekezetet. Sántha Péterné a 8. kerületben dolgozik, KDNP-s alpolgármester, régen tornatanár volt.  Nagyon különbözőek, de most versenytársak, mert mindannyian indulnak egy képviselői helyért. A Magdolna-negyed, itt lesz majd választás, sokáig kimondottan rossz hírű része volt Budapestnek. A gettó még mindig megvan, a szegénység, a drog és a balhék, de közben a negyed másik része épül-szépül. A jelöltekkel jártuk végig a nyóckert.
8:45
Házon kívülEgy cég gazdaggá tette a falut, a kormány elveszi a pénzüket
2017. március 1. 23:15

Egy cég gazdaggá tette a falut, a kormány elveszi a pénzüket

Az alig 200 lakosú Drávaszerdahely nemrég megfogta az isten lábát. Mintha megnyerték volna a lottóötöst, mondják a faluban. Egy cég gazdaggá tette a települést, de annyira, hogy az ott élők például ingyen tűzifát kapnak, a gyerekek ingyen ehetnek, támogatják, ha a családok utazni akarnak, jár ingyen strandbelépő is, meg ingyenes konditerem. De a jó időknek vége szakad. Egy törvény ugyanis Drávaszerdahelytől és jó pár más településtől is elveszi a bevételeik egy részét. A helyiek nyilván kiakadtak, mert vége a pár bő esztendőnek. Moskovics Judit riportja.
9:48
Házon kívülAz alpolgármester viszonya 13 éves tanítványával
2017. február 22. 23:10

Az alpolgármester viszonya 13 éves tanítványával

Egy tanár és egy diák közti szerelmi viszony erkölcsileg mindenképp, de akár jogilag is megkérdőjelezhető. A 2 éve tartó kapcsolat szereplői egy most 15 éves lány és egy jócskán 50 fölötti férfi. Ráadásul a tanár nem akárki: ő a kisváros alpolgármestere is. Körmenden először csak helyben beszéltek az emberek a kapcsolatról, de aztán országos ügy lett belőle. A KDNP-s Szabó Ferenc és tanítványa viszonya miatt a kislány szülei hiába próbáltak már korábban is lépni, falakba ütköztek. Az iskola, a KLIK és a polgármester is csak akkor reagált, amikor az ügy nyilvánosságra került.
8:31
Házon kívülHiába dolgoznak, dönteniük kell, hogy fáznak vagy éheznek
2017. február 15. 23:15

Hiába dolgoznak, dönteniük kell, hogy fáznak vagy éheznek

A miniszterelnök évértékelő beszédében örömmel számolt be, hogyan fejlődik az ország. Orbán Viktor szerint jó, hogy egyre többen dolgoznak, nőnek a bérek, pénz a munkáért jár, és nem segélyt osztanak, és a bérrel együtt jár az elismerés és a tisztelet. Abban a faluban, ahol a múlt héten jártunk, kint vannak a kormány plakátjai, amik azt állítják, Magyarország erősödik. De vajon így látják-e azok is, akik Mánfán élnek? És megpróbálnak kijönni abból a pénzből, amit a közmunkáért kapnak? És mi lenne a mánfaiak egy részével, ha nem lenne egy agilis, tettre kész polgármesterük? Vajon az ő életük is erősödik-e? Moskovics Judit riportja.
7:18
Házon kívülLeégett a házuk az ingyen nyaraltatóknak
2017. február 1. 23:05

Leégett a házuk az ingyen nyaraltatóknak

Margit és Attila külföldön dolgoztak, aztán néhány éve vettek egy kis faházat Sümegcsehiben, és a közelben egy kis kempinget. 2 éve úgy döntöttek, hogy ezekben ne csak az nyaralhasson, aki fizet érte, hanem pont azok, akiknek nincs pénzük, és máshogy nem jutnának el sehová pihenni. Mozgalmukhoz sokan csatlakoztak az országban, így két év alatt majdnem 1000 szegény család nyaralhatott. A házaspár azonban két hete bajba került. A faházuk 20 perc alatt porrá égett. A nyaraltatást azonban mindenképpen folytatnák, bár most még fogalmuk sincs, hogyan tovább.
8:58
Házon kívülPiti ügyön bukott el, aki 14 éve megölte Tompa Esztert
2017. január 25. 23:05

Piti ügyön bukott el, aki 14 éve megölte Tompa Esztert

Tompa Eszter 2003-ban 22 éves volt, egy céltudatos, fiatal lány, aki előtt ott áll az egész élet. Rejtélyes halála megdöbbentett mindenkit, és sokan 14 éven át spekuláltak, hogy valójában mi is történhetett. Most már tudni. 14 évébe került a rendőröknek, hogy kiderítsék az igazságot. Ami történt, mondhatni, filmbe illő: egy kisebb bűnöket elkövető férfi egy pillanatra nem figyelt oda, miközben vezetett, aztán hozott egy rossz döntést, majd 14 éven át együtt élt a titkával, végül egy piti bűncselekményen bukott el. Moskovics Judit beszélgetett az ügy ismerőivel.  
8:09
Házon kívülSoha meg nem érkezett csomagok, őrjöngő ügyfelek
2017. január 18. 23:05

Soha meg nem érkezett csomagok, őrjöngő ügyfelek

Sok ügyfélnek inoghatott meg a hite karácsony környékén a Magyar Postában. Volt, aki heteket, volt, aki hónapokat várt a csomagjára, aminek karácsonyra meg kellett érkeznie. De volt, aki még most, január közepén is őrjöng, mert a küldeménynek se híre, se hamva. A postának persze mindenre van magyarázata, de ez aligha vigasztalja azt, aki későn kapta meg az ajándékát, vagy az étel, amit küldtek neki, megrohadva érkezett meg. Dühös ügyfelekkel és a Posta szóvivőjével Moskovics Judit beszélgetett.
9:13
Házon kívülLogikai feladványok pénztárosoknak és pincéreknek
2017. január 11. 23:00

Logikai feladványok pénztárosoknak és pincéreknek

Nézzünk két találós kérdést. Az első: ha egy étteremben a vendég elvitelre kér egy csülkös bablevest, amiben 20 tömegszázaléknál kevesebb a hús, akkor ennek mennyi az ÁFÁ-ja? A második: ha igazi tej kerül egy koktélba, amiben van alkohol is, akkor annak mennyi az ÁFÁ-ja? És ha nincs benne alkohol? Na? Ezek nem a valóságtól elrugaszkodott kérdések, és nem is egy házon belüli vetélkedő feladványai a NAV-nál, hanem a valóság január elsejétől. Jó kis feladatokat kaptak a pincérek és a pénztárosok, amióta változott az ÁFA-törvény.
7:32
Házon kívülDrága kenyér azoknak, akik sose esznek igazán jót
2017. január 4. 22:45

Drága kenyér azoknak, akik sose esznek igazán jót

Moskovics Judit nemrég egy olyan családnál járt Ózdon, ahol a jövedelmük majdnem harmada kenyérre megy el. A család napi 2 kilót eszik meg, a legolcsóbból: ez laktató, és más ételekhez képest tulajdonképpen nem is kerül olyan sokba. Ők és sok más ózdi család karácsony előtt meglepő ajándékot kaptak: összefogtak a mostanság menőnek számító budapesti kézműves pékségek, kisütöttek rengeteg drága és nagyon jó minőségű kenyeret, és levitték Ózdra. Új és furcsa étel volt ez a rászoruló családoknak. Moskovics Judit riportja.  
7:00
Házon kívülKi akar törni onnan ahol született, hogy ugyanott segíthessen
2016. december 21. 23:10

Ki akar törni onnan ahol született, hogy ugyanott segíthessen

Több, mint 200 halmozottan hátrányos helyzetű, nagy szegénységben élő gyerek jár a prügyi iskolába. Az egyik dolgozó rátalált egy internetes oldalra, az adjkirály.hu-ra. Ott kért segítséget a gyerekeknek. És kaptak, nagyon sokat. Élelmiszert, játékot. De talán a legjobban a szépen kimosott, szinte új ruháknak örültek. Moskovics Judit járt a borsodi településen, ahol találkozott Zsolttal, az egykori iskolagondnokkal is. Aki most főiskolára jár, és tanár lesz. Mert ki akar törni onnan ahol született, hogy ugyanott segíthessen.
16:43
Házon kívülHogy élnek meg magyarok Európában a minimálbérből?
2016. november 30. 23:15

Hogy élnek meg magyarok Európában a minimálbérből?

Vince Budapesten él, minimálbéres, 74 ezer forintot kap havonta. Éváék Luxemburgban élnek minimálbérből, ami ott átszámítva 560 ezer forint. Ildikó Angliában minimálbéres, ő havonta 360 ezer forintot kap. Erzsébet pedig Szlovákiában minden hónapban 100 ezer forintnyi eurót kap, ott annyi a minimálbér. Nálunk ugyan jövőre emelkedik 10 ezer forinttal a minimálbér, de ezzel még mindig hátul vagyunk a sorban Európában. Körülnéztünk négy országban, hogy megmutassuk, hogyan élnek meg ott magyarok a minimálbérből. Moskovics Judit és Serdült Szilvia riportja.  
6:27
Házon kívülA hölgyek, akiket lekurvázott a szolnoki polgármester
2016. november 23. 23:15

A hölgyek, akiket lekurvázott a szolnoki polgármester

Két nyugdíjas tanárnő és egy nyugdíjas szakácsnő nem is olyan régen gondoltak egyet: élni szerettek volna polgári jogaikkal, ezért elmentek Szolnokon a képviselőtestületi ülésre. Zavarta őket ugyanis, hogy a házuk mellett az ott élők megkérdezése nélkül szeretne az önkormányzat parkolót építeni. A polgármester vén kurvának nevezte őket. Aztán pedig egy fura magyarázattal áll elő…
7:27
Házon kívülAmikor az állam belegyalogol egy család életébe
2016. november 16. 23:10

Amikor az állam belegyalogol egy család életébe

Itt ez a hatalmas falfestmény, egy 56-os pesti srácról. A kép mellé azt írták, hogy ő Dózsa László, aki 1942-ben született. Pedig nem. Mert a képen szereplő pesti srác Pruck Pál, aki már nem él, a családja viszont igen. És a rokonok most csak kapkodják a fejüket: megalázva érzik magukat, mert egyszer csak jött az állam, és belegyalogolt a család történelmébe, sőt meghamisította azt.
9:46
Házon kívülKáosz lehet Budapesten, ha leállítják a 3-as metrót
2016. november 10. 0:20

Káosz lehet Budapesten, ha leállítják a 3-as metrót

Tarlós István és Lázár János folyamatosan vitázik a ramaty állapotú 3-as metró felújításáról. Aki akar, szórakozhat vagy bosszankodhat a csörtéiken, de a lényeg inkább az, hogy emberek százezreinek a napi rutinjáról, idejéről és kényelméről van szó. Arról ugyanis kevés szó esik, hogy mi lesz az utasokkal, ha leállítják a metrót. Nézzük, mi várhat a közlekedőkre!
8:53
Házon kívülMennyibe kerül a parkolás a kórházaknál?
2016. november 3. 0:30

Mennyibe kerül a parkolás a kórházaknál?

Talán Önökkel is előfordult, hogy egy beteg családtagot vagy ismerőst vittek kocsival kórházba. A legtöbb intézményben azzal szembesülhet az ember, hogy gondot jelent a parkolás. Vagy túl messze lehet megállni, mert egyáltalán nincs hely a közelben, és még ott is fizetni kell, vagy be lehet hajtani a kórházba, de ott aztán néha vagyonokba kerül a parkolás. Egy nézőnk írt nekünk felháborodott levelet, hogy már a gatyája is rámegy a parkolásra Debrecenben. Moskovics Judit elment vele a Kenézy kórházba, aztán végigjárt több budapesti intézményt is. Íme!
13:25
Házon kívülBicskei molesztálás: újabb áldozatok jelentkeztek
2016. október 20. 0:25

Bicskei molesztálás: újabb áldozatok jelentkeztek

Alaposan felkavarodott azoknak a fiataloknak az élete, akik két hete leültek a kameránk elé, és részletesen meséltek a bicskei nevelőotthon igazgatójának szörnyű tetteiről. Julián és Levente örülnek, hogy az ügynek – úgy tűnik – már most komoly következményei vannak. Nem is hitték volna, hogy ilyen gyorsan lépnek a hatóságok. Heninek viszont felkavarodott az élete. Közben pedig a riport szereplőinél újabb és újabb áldozatok jelentkeznek, hogy elmeséljék saját történetüket.  
2:15
HíradóÉveken át molesztálhatta a rábízott fiúkat
2016. október 5. 18:00

Éveken át molesztálhatta a rábízott fiúkat

Éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket a bicskei gyermekotthon igazgatója. Ezt állítja az intézet egyik volt lakója, egy 22 éves fiú a Házon kívül című műsorban. A fiatal fiú feljelentést is tett szexuális zaklatás miatt. Azt állítja, hogy neki 4 éven keresztül volt intim viszonya az igazgatóval. De nemcsak ő, hanem egy másik fiú is nyilatkozik a műsorban. Ő azt mesélte, hogy 12 éves korától kezdve 8 éven át volt szexuális kapcsolatban az igazgatóval, és nemcsak ők ketten áldozatok. A rendőrség az RTL-nek megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben.  
7:36
Házon kívülBörtönszínház: amikor a csaló és a tolvaj együtt lép színpadra
2016. szeptember 22. 0:25

Börtönszínház: amikor a csaló és a tolvaj együtt lép színpadra

Amatőr színészeket nem szoktunk bemutatni a Házon kívülben, a következő riport ebből a szempontból mindenképp különleges lesz. A színészek élettörténete nagyon eltérő, de egy közös mindenképp van bennük: most épp a pálhalmai börtönben ülnek. A daraboknak és Moskovics Judit riportjának egyik szereplője egy többgyerekes családanya, aki egy nagy cég vezető beosztású munkatársa volt. A másik pedig egy programozó, aki gazdasági bűncselekmények miatt került börtönbe.
9:38
Házon kívülDrága mulatságok, amik reményt adhatnak
2016. szeptember 15. 0:10

Drága mulatságok, amik reményt adhatnak

Méregtelenítés. Lúgosítás. Drága mulatságok, amelyek reményt adhatnak azoknak, akiknek valami bajuk van. De aki beteg, és elhiszi az interneten keringő, tudományosnak tűnő információkat, olcsóbban is kúrálhatja magát. Mondjuk citrommal, amit egyesek még a kemoterápinál is hasznosabbnak tartanak. Mint például Schobert Norbert, a híres fitneszguru és életmódszakértő, akinek egy-egy posztja százezreket érhet el, és sokakat befolyásolhat. Például egy nemrégi megosztása, pont a citrom áldásos hatásáról.  
24:13
XXI. századSport és politika: milyen kiváltságok jártak a sportolóknak?
2016. szeptember 14. 0:05

Sport és politika: milyen kiváltságok jártak a sportolóknak?

Medencében, vagy tornateremben kezdték a napjukat, gyerekkoruk nagy részét edzéseken élték meg. Ők az élsportolók. A mérhetetlen kitartásért cserébe viszont van diadal, dobogó, érmek, ismertség, és a tudat, hogy valami olyat tudnak, amit kevesen a világon. És van nyomás, és használat. Nincs olyan politikai rendszer, amelyik ne akarná felhasználni élsportolóit saját céljaira. Hogy cserébe milyen kiváltságok jártak, erről szól ez a film.
2:14
HíradóHomofóbia miatt mondatnák le Kocsis Mátét
2016. július 9. 18:37

Homofóbia miatt mondatnák le Kocsis Mátét

A DK szerint homofób kijelentései miatt minden közéleti posztjáról le kellene mondania Kocsis Máténak a Fidesz kommunikációs igazgatójának, a VIII. kerület polgármesterének. A politikus a Facebookon tegnap melegnek nevezte azt az ügyvédet, aki Ungár Klárát képviselte egy perben, amit elvesztett az egykori SZDSZ-es képviselő ellen. Pártja szerint Kocsis megsértett családapaként, mint magánember nyilvánított véleményt, akit ha Ungár Klára nem sértett volna meg annak idején, akkor sosem indult volna el a vita.
8:42
Házon kívülAz orvos nem tájékoztat, a beteg nem mer kérdezni
2016. június 8. 23:00

Az orvos nem tájékoztat, a beteg nem mer kérdezni

Aki beteg, vagy aki egy beteg hozzátartozója, alapvetően kiszolgáltatott helyzetben van. Nyilván Önökkel is előfordult, hogy azt érezték, az orvos magától nem nagyon mond semmit, és ha kérdezünk, akkor is számunkra érthetetlen módon fogalmaz. Tisztelet persze a számos kivételnek! De persze sok minden a betegen is múlik, aki számára az orvos fontos ember, akitől nem mer kérdezni. Mitől csúszik el a kommunikáció? És mit és hogyan kérdezzünk, ha betegként vagy hozzátartozóként nem kapunk információt?
15:27
Házon kívülOrvosellenes szülők, akik a gyerekeik életét veszélyeztetik
2016. június 1. 23:00

Orvosellenes szülők, akik a gyerekeik életét veszélyeztetik

Egy jómódban élő agárdi család kisbabája egyre csak fogyott és fogyott, és amikor már tényleg nagy volt a baj, nem orvost hívtak, hanem bioenergetikust. A másfél éves kisfiú gyakorlatilag éhen halt. Egy apa, aki nem akarta engedni, hogy kórházban kezeljék a csecsemőjét: az ő gyermeke sem maradt életben. Ebben a két családban egy közös biztos van: elutasítják az orvosokat és az orvostudományt. Helyette másban hisznek: lúgositásban, parlagfűevésben, szellemsebészben, és még sorolhatnám. Ha egy felnőtt dönt arról, hogy így szeretné élni az életét, lelke rajta. De a gyerekeik nem dönthetnek. Pedig veszélybe kerülhet az egészségük, sőt az életük is. Moskovics Judit és Serdült Szilvia riportja.
6:57
Házon kívülMiért ne zárathatnák be a gödöllői retrócukit?
2016. május 26. 0:05

Miért ne zárathatnák be a gödöllői retrócukit?

Az RTL több riportere is járt abban a múlt héten híressé vagy hírhedtté vált gödöllői cukrászdában, amelyet a tulajdonosa, Illés bácsi 50 év után, egy kormányhivatali ellenőrzés miatt kénytelen bezárni. A történet szívszorító, mert az idős cukrásznak ez volt az élete. De amit a riportereink láttak, az inkább gyomorforgató volt: elképesztő körülmények között készültek a sütik és a fagyi. Mindezek ellenére rengetegen fogtak össze az interneten az idős férfiért. De vajon mit akarnak a támogatók és mit a cukrász? Moskovics Judit riportja.
14:40
Házon kívülUszodai erőszak: verés, lelki terror, hatalmaskodó edzők, megalázott versenyzők
2016. május 19. 0:05

Uszodai erőszak: verés, lelki terror, hatalmaskodó edzők, megalázott versenyzők

A Kiss László-ügy kapcsán sok minden feltárult az uszodák belső világáról. Ahol ott volt a szexuális erőszak, de volt más jellegű kínzás is. Gyerekek elleni erőszak, akár fizikai, akár lelki, amit sokszor a sikerekkel takartak el, vagy igazoltak. Hogy olimpiai arany. Aztán még egy arany. Világcsúcs. És még folytathatnánk. Erről még mindig kevesen mernek beszélni, pedig több sportológeneráció nőtt így fel, és edzők is ezt látták példának. Valami azonban talán változik, és néhányan már mernek beszélni. De vajon hol húzódik a határ a gyerekek motiválása és az erőszak, a kínzás között? Riport az uszodák belső világáról.
8:25
Házon kívülMiért nem család, ahol nincs házasság, vagy nincs gyerek
2016. május 12. 0:05

Miért nem család, ahol nincs házasság, vagy nincs gyerek

Két számot mutatunk a magyar családokról: 1990-ben még a családok 80 százaléka élt házasságban. 2011-ben pedig, és ez a legfrissebb adat, már csak a 65 százalékuk. Ez jelentős változás. Akik nem házasok, nyilván nem kevésbé boldogok, mint akik azok. Nekik valamiért így is jó. Moskovics Judit egy özvegy férfival, egy gyerektelen házaspárral és egy élettársi kapcsolatban élő párral beszélgetett, akik mind-mind családnak tartják magukat. Szemben azzal, amit Orbán Viktor mondott róluk. Hogy ők, a miniszterelnök szerint, nem számítanak családnak.
8:06
Házon kívülA szülők tudni akarják, ki mérgezte meg a fiukat
2016. április 28. 0:05

A szülők tudni akarják, ki mérgezte meg a fiukat

Peti 14 éves fiú, akinek egyik napról a másikra nagyot fordult az élete. Először a haja hullott ki, aztán a szempillája, majd a szemöldöke. A családnak ötlete sem volt, hogy mi történhetett, de lassan nem tudtak másra gondolni, mint hogy a fiukat megmérgezték. Nem nyugodtak, és vizsgálatról vizsgálatra jártak, amíg ki nem derült, hogy mi az oka Peti tüneteinek. Ami Petit megmérgezte, közvetve a családnak is bajt okozhat.
7:53
Házon kívülIgazgatók félemlítettek meg nővéreket és orvosokat
2016. április 21. 0:05

Igazgatók félemlítettek meg nővéreket és orvosokat

Aki fekete ruhás képet posztol magáról a kórházból, másnap már ne jöjjön dolgozni. Aki otthon öltözik feketébe, az se tegyen ki magáról fotót a közösségi oldalakra. Aki Sándor Máriával egy képen szerepel, annak baja eshet. Így fenyegettek kórházi vezetők nővéreket és orvosokat, akik az egészségügy problémái miatt zúgolódnak. Miközben egy évvel ezelőtt alig-alig mert valaki nyilvánosan beszélni a bajokról, most a fenyegetések ellenére is egyre többen állnak ki a véleményük mellett. Moskovics Judit orvosokkal és nővérekkel beszélgetett, akik amúgy ritkán szólalnak meg együtt.