Magyar Éva Magyar Éva

2:18
HíradóJakab Ferenc: jó eséllyel nem omlik össze az egészségügy
2020. március 30. 18:00

Jakab Ferenc: jó eséllyel nem omlik össze az egészségügy

Az elmúlt 24 órában két újabb beteg halt meg koronavírus-járvány miatt Magyarországon. Közben az igazoltan fertőzöttek száma 447-re emelkedett. A Koronavírus Kutató Akciócsoport vezetője szerint sikerült ellaposítani a járványgörbét, azaz nem egyszerre zuhannak rá a betegek az egészségügyi ellátórendszerre. Jakab Ferenc professzor arról is beszélt, hogy azok, akik átesnek a betegségen, valószínűleg évekig tartó védettséget szereznek.
2:17
HíradóÁtcsoportosítják az óvónőket
2020. március 24. 18:15

Átcsoportosítják az óvónőket

Bevásárolnak, gyógyszert váltanak ki, plakátolnak, maszkot varrnak – ilyen feladatokat kapnak hamarosan Budapest 9. kerületében azok az óvónők, akik nem szeretnének szabadságra menni, de eredeti munkájukat nem tudják végzeni, mert bezárt az óvódájuk. Nem kötelező, de aki vállalja, megkapja a teljes fizetését. A ferencvárosi önkormányzatnál már több mint kétszáz önkéntes is segíti az idősek ellátását.
2:29
HíradóTöbb patikában is hiány van lázcsillapítókból, vitaminokból
2020. március 19. 18:10

Több patikában is hiány van lázcsillapítókból, vitaminokból

Vitaminok, immunerősítők, vérnyomásgyógyszerek, lázcsillapítók – ezeknek a hiányáról számol be több patika. Van, ahol Híradónknak azt mondták, hogy napokkal ezelőtt kaptak utoljára árut. A Gyógyszerészi Kamara szerint a hirtelen sokszorosára növekedett igényeket egyszerűen nem bírják szállítási kapacitással a nagykereskedők. Gulyás Gergely miniszter azt mondja, bizonyos készítményeknél indokolt lenne korlátozni, hogy egy ember mennyi gyógyszert vásárolhat.
1:56
HíradóÚjabb korlátozások a Lánchídon?
2020. február 24. 18:35

Újabb korlátozások a Lánchídon?

Lezárni egyelőre nem kell a Lánchidat, de további korlátozások bevezetésén el lehet gondolkodni - ezt mondta a BKK új vezérigazgatója a HVG-nek. Varga Ivett szerint a Budapesti Közlekedési Központ legsürgősebb projektje lenne a Lánchíd felújítása. Csakhogy a fővárosnak nincs rá elég pénze, a kormány pedig nem ad többet a már korábban megígért 6 milliárd forintnál. Gyalogoshíd valószínűleg nem lesz Budapest egyik fontos jelképéből, arra ugyanis alkalmatlan.
2:06
HíradóOrvostanhallgatók elől szerezte meg a bérlakást a volt polgármester
2020. február 12. 18:35

Orvostanhallgatók elől szerezte meg a bérlakást a volt polgármester

Egy orvostanhallgató pár elől nyerte el önkormányzati lakása bérleti jogát a Budavári Önkormányzat volt polgármestere - ezt a hvg.hu derítette ki. Nagy Gábor Tamás minimális összeggel ígért magasabb bérleti díjat, mint a fiatalok, és erre hivatkozva nyerte el a bérleti díjat. A pályázatát egyébként napokkal később adta be, mint az orvostanhallgatók. A polgármester azt írta az RTL Híradónak: nem tudta, mi szerepel a másik pályázó anyagában és a lakásbérlését méltányosnak tartja.
2:03
HíradóNem árulják el, mennyiért vették a Mátrai Erőművet
2020. február 10. 18:31

Nem árulják el, mennyiért vették a Mátrai Erőművet

Hétfőtől hivatalosan is állami tulajdonba került a Mátrai Erőmű, miután Mészáros Lőrinc egyik cége eladta többségi tulajdonát a Magyar Villamos Műveknek – írja a 24.hu. Azt, hogy mennyi pénzt kapott az egykori felcsúti polgármester az egyébként veszteséges létesítményéért, nem árulják el. A Demokratikus Koalíciónál viszont azt mondják, az adófizetőknek joguk van tudni, hogy mire költik a pénzüket.
2:14
HíradóDemeter Szilárd a Térey-ösztöndíj körül kialakult botrányról
2020. február 4. 17:00

Demeter Szilárd a Térey-ösztöndíj körül kialakult botrányról

Hiszterizált a közhangulat, ezért lett botrány a Petőfi Irodalmi Múzeum Térey-ösztöndíjából. Ezt mondja a magát “megveszekedett orbánistának” tartó főigazgató, aki szerint  “benne volt a pakliban”, hogy lesznek olyan írók, akik politikai okokra hivatkozva visszautasítják a havonta 320 ezer forintos ösztöndíjat. 45-en végül átveszik. Közülük többen nyilatkozatban állnak ki a szólásszabadság mellett.
2:11
HíradóMár csak egy napjuk maradt azoknak  a szülőknek, akik szeretnék, hogy gyerekük óvodás maradhasson
2020. január 30. 18:21

Már csak egy napjuk maradt azoknak a szülőknek, akik szeretnék, hogy gyerekük óvodás maradhasson

Már csak egy napjuk van a szülőknek, ha kérvényezni akarják, hogy plusz egy évet maradhasson óvodában gyermekük. A levelet az Oktatási Hivatalnak kell elküldeni, mert a törvény értelmében ott döntenek arról, hogy iskolaérett vagy sem. A Szülői Hang nevű szervezet szerint így több ezer olyan gyerek ülhet majd iskolapadba, akinek még nem kellene. A kormánynál azt mondják, a rendszer jól működik, de ha mégsem, készek változtatni.
1:47
HíradóHitelből épít iskolákat a magyar állam
2020. január 25. 18:33

Hitelből épít iskolákat a magyar állam

Hitelből épít fel 8 iskolát, tizenhatot pedig felújít, illetve kibővít a magyar állam. Emellett 60 sportlétesítmény is épül a fiataloknak – erről írt alá 50 milliárd forint értékű hitelszerződést Varga Mihály pénzügyminiszter az Európai Beruházási Bankkal. A pedagógus szakszervezetnél azt mondják: minden oktatásra fordított forintnak örülnek, de ez a súlyos tanárhiányon semmit sem segít.
2:05
HíradóA fejlesztési pénzeket féltik
2020. január 10. 18:27

A fejlesztési pénzeket féltik

Egyelőre nem tudni, hogy hány kórházat érinthet a várótermek, kórtermek és szociális helyiségek felújítása és azt sem, hogy emiatt elmaradhat-e különböző eszközök, például CT-k beszerzése. A miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a kormány átcsoportosítja a fejlesztési pénzeket, és addig nem költenek másra, amíg nem újítják fel a kórházakat. Az Orvosi Kamaránál a már korábban bejelentett, más jellegű fejlesztések miatt aggódnak.
8:57
Házon kívülZaklatási botrány és a függetlenségüket féltő színészek
2019. december 17. 23:50

Zaklatási botrány és a függetlenségüket féltő színészek

Nagy Ervin nagyon dühösen nyilatkozott a Házon kívülnek, talán még sose láttuk ilyennek. A színészt tényleg kihozta a sodrából az új színházi törvény, de nem csak őt, hanem sokakat, akik a múlt héten kimentek tüntetni a Madách térre, az Örkény Színház elé. Művészek és támogatók a színházak önállóságát féltik  a kormányzattól, a kormányzat meg persze azt mondja, hogy nincs miért aggódniuk. Mindezt pedig megelőzte a Katona József Színházban kirobbant, súlyos következményekkel járó zaklatási ügy. Magyar Éva riportja.  
2:08
Zöld HírekA megengedett szervesanyag-tartalom többszörösét mérték a Mátrai Erőmű környékén lévő patakokban
2019. november 28. 18:29

A megengedett szervesanyag-tartalom többszörösét mérték a Mátrai Erőmű környékén lévő patakokban

A megengedett szervesanyag-tartalom többszörösét mérte a Greenpeace a Mátrai Erőmű környékén lévő patakokban. A környezetvédők szerint gyakorlatilag szennyvíz folyt ki a mintavétel idején abból a víztározóból, amelyiket a Mátrai Erőmű és a szomszédjában lévő gabonafeldolgozó is használ. Mindkettő Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik. Gulyás Gergely miniszter szerint a környék biztonságos, a Jobbik feljelentést tett.
1:52
HíradóA rendőrség a tüntetőket okolta a közlekedési káoszért Erdogan látogatása napján
2019. november 10. 18:40

A rendőrség a tüntetőket okolta a közlekedési káoszért Erdogan látogatása napján

A rendőrség szerint a török elnök látogatása elleni tüntetések miatt lett a vártnál nagyobb a közlekedési káosz csütörtökön Budapesten és környékén. Ezt több mint egy nap után közölte az ORFK az RTL Híradó kérdésére. Arra nem kaptunk választ, hogy mennyibe került a biztosítás, és mi okozta az eddig nem látott készültséget. Ahogy arra sem, hogy milyen következtetésekre jutottak a csütörtöki káoszból.
2:07
HíradóFeltétellel, de támogatná Karácsony Gergely a stadionépítést
2019. október 31. 18:21

Feltétellel, de támogatná Karácsony Gergely a stadionépítést

A főpolgármester szerint nincs rá szükség, de megépülhet, ha más, szerinte fontosabb – például egészségügyi – fejlesztések is megvalósulnak Budapesten. Ezt mondta Karácsony Gergely a Csepel-szigetre tervezett Nemzeti Atlétikai Központról. A stadion a 2023-as, budapesti atlétikai világbajnokság központi helyszíne lenne. Ha nem készül el, akkor a kormány szerint a VB-t sem tudja megrendezni Magyarország.
2:18
HíradóÁtadás-átvétel zökkenőkkel
2019. október 26. 18:37

Átadás-átvétel zökkenőkkel

Nehézkes az átadás-átvétel több településen, ahol ellenzéki polgármester váltja a kormánypárti vezetőt. Budapest 4. kerületében egyszerre negyven önkormányzati dolgozó mondott fel, többségük osztályvezető. Dunaújvárosban adathordozók tűntek el, emiatt rendőrségi feljelentést tett az új polgármester. Pomázon pedig átmenetileg nem működik az okmányiroda, de ez valószínűleg nem függ össze a választás eredményével.
2:11
HíradóSok gyerek megsérült egy frissen átadott játszótéren
2019. október 13. 18:41

Sok gyerek megsérült egy frissen átadott játszótéren

Sok gyerek megsérült, ezért háromból két csúszdát lezártak egy frissen átadott játszótéren Budapest 16. kerületében. Többen szinte kirepültek a fémcsövekből. A jórészt kormánytámogatásból épült csúszdaparkot pénteken adták át, ezen Gulyás Gergely miniszter is ott volt. Másnap azonban az önkormányzat úgy döntött, a balesetek miatt megtiltja a játékot a park egy részén.
1:51
HíradóEljárás indult a zebrafestés miatt
2019. szeptember 15. 18:35

Eljárás indult a zebrafestés miatt

Rendőrségi eljárás indult Budakeszin, miután az ellenzék egyik képviselőjelöltje saját költségére 3D-s zebrát festett az új iskolához. Közlekedésbiztonság veszélyeztetése miatt nyomoznak. A zebrát festő jelölt azt mondja, nem kampányolt, hanem aggódott a gyerekek biztonságáért, mert zebra nélkül veszélyes volt az átkelés. Két nappal később az önkormányzat is lépett, és hagyományos zebrát festettek a 3D-s helyére.
2:06
HíradóDalmáciában nyaral a magyar miniszterelnök
2019. szeptember 2. 18:39

Dalmáciában nyaral a magyar miniszterelnök

Hivatala nem árulta el, hogy hol pihen az idén, de egy horvát lap megírta, hogy Dalmáciában nyaral a magyar miniszterelnök. Orbán Viktorról fotók is megjelentek, ahogy borostásan, mezítláb üldögél egy apró horvátországi sziget kávézójában. A Momentum szerint ezzel nincs is semmi baj, inkább a kormány gazdaságpolitikája aggályos, amelynek az egyik következménye, hogy a forint gyengül és a horvátországi nyaralás egyre drágább.
2:02
HíradóAdományozók segítettek, így méltó búcsút vehettek családtagjuktól
2019. augusztus 30. 18:10

Adományozók segítettek, így méltó búcsút vehettek családtagjuktól

Hálásak az adományozóknak, akik lehetővé tették, hogy méltó búcsút vehessenek a családtagjuktól. Ezt mondta az RTL Híradónak az a fiatalember, akinek bátyja a múlt héten fulladt vízbe Gran Canarián. A harmincéves férfi a barátaival nyaralt a Kanári-szigeteken. Biztosítása nem volt, a családja pedig nem tudta volna kifizetni sem a külföldi hamvasztás, sem a hazaszállítás költségeit.
2:21
HíradóLepusztult, sokkoló, borzasztó – így jellemezték a körülményeket a Club Aligán
2019. augusztus 14. 18:31

Lepusztult, sokkoló, borzasztó – így jellemezték a körülményeket a Club Aligán

Lepusztult, sokkoló, borzasztó. Így jellemezte Híradónknak a szállásukat több nagycsalád is, akik az állami Erzsébet Programban kaptak üdülési lehetőséget a balatonvilágosi Club Aligában. Volt, aki elmenekült a körülmények láttán, pedig három éjszakát maradhattak volna, amiért a szállást üzemeltető Hunguest Hotels Zrt. 180 ezer forint állami pénzt kapott. A cég Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik. Az Erzsébet-program sajtóirodája azt írta Híradóknak, remélik, hogy az üdülő üzemeltetői kivizsgálják a vendégek panaszait.
2:15
HíradóTeljes ellenzéki összefogás a pomázi civil polgármesterjelölt mögött
2019. július 23. 18:45

Teljes ellenzéki összefogás a pomázi civil polgármesterjelölt mögött

Civil polgármesterjelölt mögött teljes ellenzéki összefogás. A Pest megyei Pomázon egyetlen kihívója lesz a jelenlegi, kormánypárti polgármesternek az őszi önkormányzati választáson. Leidinger István harminc évig volt tűzoltóparancsnok Pomázon, de nevét néhány évvel ezelőtt országszerte megismerték. A tűzoltóságok állami átszervezésének egyik legnagyobb, szakmai kritikusa volt, véleménye miatt többször összetűzésbe került a katasztrófavédelem vezetőivel.
1:55
HíradóA Fidesz támogatásával indul újra a posztért a korábban MSZP-s polgármester
2019. július 17. 18:52

A Fidesz támogatásával indul újra a posztért a korábban MSZP-s polgármester

Négyszer MSZP-s jelöltként nyert, legutóbb ellenzéki összefogással, ősszel viszont a Fidesz támogatásával indul újra a posztért Budapest XX. kerületének polgármestere. A helyi Fidesz kedden jelentette be, hogy Szabados Ákost támogatják, bár ugyanezt néhány hete az ellenzéki összefogás is bejelentette. Az ellenzék már korábban azt közölte, ha a polgármester elfogadja a Fidesz támogatását, akkor ők más jelöltet keresnek.
2:20
HíradóNem volt elég 95 milliárd forint az MTVA-nak
2019. június 18. 18:40

Nem volt elég 95 milliárd forint az MTVA-nak

Veszteséges az állami média. Hiába kap szinte minden évben egyre nagyobb összegű támogatást a költségvetésből, az MTVA tavaly több mint kétmilliárd forint veszteséget halmozott fel. Erről a napi.hu írt először. A Híradónk által megkérdezett médiakutató szerint elképesztően sok pénzből alacsony minőségű szolgáltatást nyújtanak. Kérdeztük a kormányt, hogy elégedettek-e az állami média gazdálkodásával, de erre nem válaszoltak.  
2:05
HíradóNem csak a fűtési szezonban okozhat tragédiát a szén-monoxid
2019. június 16. 16:29

Nem csak a fűtési szezonban okozhat tragédiát a szén-monoxid

A legnagyobb kánikulában is tragédiát okozhat a szén-monoxid, nem csak a fűtési szezonban. Az elmúlt 24 órában is több helyre riasztották a tűzoltókat, mert a hőségben valószínűleg úgynevezett „hődugó” alakult ki a kéményekben és a füstgáz visszaáramlott a lakásokba. Budapesten tegnap két család életét is megmentette, hogy a lakásukban volt szén-monoxid érzékelő.
2:05
HíradóSzijjártó irodájában is járt Gruevszki
2019. június 13. 18:45

Szijjártó irodájában is járt Gruevszki

Rendszeresen találkoznak a külügyminisztérium munkatársai Nikola Gruevszkivel, Macedónia korrupció miatt jogerősen elítélt, szökésben lévő miniszterelnökével. Erről Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt ma a Parlamentben, hozzátette, szerinte semmi jelentősége annak, hogy hol. Ő például a minisztériumban, a saját irodájában szokott vele beszélgetni. Ellenzéki képviselők azután kérdezték Gruevszkiról, hogy a Magyarországon menedékjogot kapott egykori miniszterelnök egy hete egy budapesti, Margit körúti lakásban tűnt fel a külügy egyik helyettes államtitkárának a társaságában.
7:11
Házon kívülMi lett a devizahiteleseknek épített ócsai házakkal?
2019. június 4. 23:50

Mi lett a devizahiteleseknek épített ócsai házakkal?

2013-ban, amikor elképesztő mennyiségű devizahiteles volt bajban, a kormány segítségként felépített Ócsára egy lakóparknak is nevezett telepet. Azoknak, akik elvesztették az otthonukat, és nem volt hová menniük. Azóta eltelt 6 év, megnéztük, mi lett az itt élőkkel. Kiderült az is, hogy már nem az eszközkezelő, hanem az ócsai önkormányzat válogat azok között, akik itt szeretnének élni.
2:05
HíradóTörölték a videót a szocialisták
2019. április 30. 18:38

Törölték a videót a szocialisták

Alig egy nap után törölték a szocialisták azt a videót, amelyben patkánykormányzásnak nevezték a jelenlegi hatalmat. Azt mondták, ezzel csak a Fidesz fizetett hirdetésére reagáltak a Facebookon. A „patkányozás” azután jelent meg mindkét párt EP-kampányában, hogy a szocialista Bangóné Borbély Ildikó az ATV műsorában arra a kérdésre, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága, azt válaszolta, hogy sok a patkány Magyarországon.
2:11
HíradóBevándorlás-ellenes program támogatására gyűjtöttek aláírást óvodákban
2019. április 29. 18:35

Bevándorlás-ellenes program támogatására gyűjtöttek aláírást óvodákban

Orbán Viktor bevándorlás-ellenes programjának támogatására gyűjtöttek aláírásokat Budapesten, a fideszes vezetésű Józsefváros önkormányzati óvodáiban. Erről a hvg írt először. A lap szerint több óvónő azért írta alá az ívet, mert félt, hogy különben elveszíti az állását. A Társaság a Szabadságjogokért szakértője szerint az aláírásgyűjtés jogellenes volt. Az önkormányzatnál tagadják, hogy utasították volna a dolgozókat, de az alpolgármestertől végleg megvonták az oktatási jogkörét. Tőle jutottak az aláírásgyűjtő ívek a kerület óvodáiba.
8:11
Házon kívülHogy lett a topmenedzserből árufeltöltő a tejosztályon?
2019. április 23. 23:10

Hogy lett a topmenedzserből árufeltöltő a tejosztályon?

Tamás megszokta a sok munkát és a sok pénzt is. Éveken át nagy cégeknél volt topmenedzser, annak minden velejárójával. Nagy felelősség, rengeteg munka és jó fizetés, igaz, sok volt a konfliktusa is, és erre az életformára ráment a magánélete. Tamás nemrég kiszállt, és most árufeltöltő egy szupermarket tejosztályán. Egy év alatt keres annyit, mint korábban egy hónap alatt, de nem bánja. Történetét először az Index mutatta be, és most Magyar Éva is találkozott vele.
8:07
Házon kívülKabulban halt meg a férje, milliókat követel
2019. április 16. 23:10

Kabulban halt meg a férje, milliókat követel

Béla sok évvel ezelőtt nagyon nehéz munkát választott: testőrnek szegődött Afganisztánban. Az utolsó munkájára készült 2014-ben, amikor baleset érte, egy 300 kiló robbanóanyaggal megrakott kisbusz robbant fel a közelében. A terrortámadást túlélte, de nyaktól lefelé lebénult. Hazahozták, és a család rokkantsági ellátást igényelt, majd, miután Béla később meghalt, özvegyi nyugdíjat és a fiuk után árvasági ellátást is. Szerintük kamatokkal együtt összesen majdnem 70 millió forint jár nekik az államtól, de eddig egy fillért sem kaptak.
1:58
HíradóTitkos, hol lesznek a fóti gyermekotthon lakói
2019. március 31. 18:25

Titkos, hol lesznek a fóti gyermekotthon lakói

Titkos, hogy hová költöztetik az állami gondozott gyerekeket a fóti gyermekotthonból. Legalábbis ezt a választ kapta Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, amikor a minisztériumban érdeklődött. A kormány eleinte azt mondta, hogy a fiatalok nevelőszülőkhöz kerülnek. Azóta viszont felmerült egy budapesti és több vidéki gyermekotthon is. A minisztérium most azt válaszolta az RTL Híradónak, hogy a gyerekek konkrét elhelyezéséről még nem döntöttek.
2:15
HíradóMég több focipályát ígérnek a határon túli magyaroknak
2019. március 15. 18:47

Még több focipályát ígérnek a határon túli magyaroknak

Még több focipályát, futballakadémiát és sportcsarnokot ígért a határon túli területekre Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az erdélyi Nyárádszeredán avatott fel tegnap egy vadonatúj focipályát, ami a magyar kormány támogatásával épült. Azt mondta, hogy a sport, és különösen a foci egységbe kovácsolja a nemzetet. A Demokratikus Koalíció szerint inkább a határon belüli egészségügyre kellene költeni. 
2:03
HíradóTavaly egy látogatója sem volt a hatvani kerékpáros kalandparknak
2019. március 1. 18:45

Tavaly egy látogatója sem volt a hatvani kerékpáros kalandparknak

Teljes kudarc: egyetlen látogatója sem volt tavaly Hatvanban az Európai Unió pénzéből épült kerékpáros kalandparknak. 2017-ben pedig mindössze négyen használták – erről a G7 írt először. Híradónknak Hatvan polgármestere is elismerte, hogy a beruházás "nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket". A kerékpáros kalandpark és a hozzá kapcsolódó fejlesztések több mint egymilliárd forintba kerültek.