Hubai Antal Hubai Antal

2006 óta dolgozom a Fókuszban szerkesztő-riporterként. Több mint 60 országban jártam, köztük a Mount Everest alaptáborában és az Antarktiszon is. Szakterületem széleskörű: sport, vallás, szociális témák és a tehetségkutató műsorok egyaránt hozzám tartoznak. Korábban 8 éven át rallyversenyekkel is foglalkoztam – több mint 130 adást szerkesztettem és tudósítottam a világ szinte összes sivatagából, három Dakar rallyval bezárólag. Jelenleg a Fókusz mellett az RTL luxusmagazinjának, a Highlife-nak is szerkesztője vagyok.

3:14
FókuszAz Óbudai Egyetemen már egy hónapja egy különleges lélegeztetőgépen dolgoznak
2020. április 7. 19:45

Az Óbudai Egyetemen már egy hónapja egy különleges lélegeztetőgépen dolgoznak

Az védőfelszerelések és a fertőtlenítők mellett a világ országai egymással versengenek hetek óta, hogy ki tud több lélegeztetőgépet beszerezni. Jelenleg egy géppel egy beteget lehet lélegeztetni, ez azonban nemsokára talán megváltozik egy magyar találmány hatására. Az Óbudai Egyetemen már egy hónapja dolgoznak egy olyan különleges gépen, amelyre egyszerre akár 10 és 50 közötti beteget is ráköthetnek.
7:10
FókuszMiért nem maradnak otthon az idősek?
2020. március 26. 19:30

Miért nem maradnak otthon az idősek?

A humorista Kiss Ádám, az író Grecsó Krisztián és Koncz Zsuzsa is videóüzenetet küldött a Fókusznak. Kiss Ádám paródiáját 1 nap alatt 1 millióan nézték meg arról, hogy miért nem maradnak otthon az idősek. Grecsó országos karantén kenyérsütő bajnoksággal, Koncz Zsuzsa egyik slágerével bíztat mindenkit. Megnéztük, hogy most hány idős embert találunk az utcán, és sajnos sokan vannak, a legtöbbjük arra panaszkodik, hogy nem kapnak elég segítséget.
6:02
FókuszAz emberiség történetében először elhalasztják az Olimpiát békeidőben
2020. március 24. 19:55

Az emberiség történetében először elhalasztják az Olimpiát békeidőben

Az Olimpiai játékok újkori történetében háromszor maradt el olimpia. 1916-ban az első világháború, 1940-ben és 44-ben a 2. világháború miatt. Egy sportoló teljes karriere törhet meg, válhat értelmetlenné, amikor élete legfontosabb versenyére nem utazhat el. A Tokiói Olimpia elhalasztását az utóbbi hetekben egyre többen javasolták. Békeidőben még soha nem volt hasonlóra példa.
6:33
FókuszMegkérdeztük néhány magyar hírességet, hogyan készülnek a járványra?
2020. március 12. 19:27

Megkérdeztük néhány magyar hírességet, hogyan készülnek a járványra?

Magyarországon eddig 16 embert fertőződött meg a koronavírussal, a Belügyminisztérium operatív törzse a számtalan intézkedés mellett néhány napja felszólította a 60 év felettieket, hogy ha lehet, minél kevesebbet mozduljanak ki otthonról és kerüljék a nagy tömeget. A koronavírus elsősorban ezt a korosztályt veszélyezteti, így mi most megkérdeztük néhány magyar hírességet, ők hogyan készülnek a magyarországi járványra és tartanak-e a vírustól.
14:07
FókuszVilágsztár sportolók váltják egymást a magyar edzőnél
2020. március 9. 19:15

Világsztár sportolók váltják egymást a magyar edzőnél

Antigravitációs futógép, 9000 méter magasságot szimuláló szobák és állítható mélységű medence vízalatti futógéppel. Teljesen természetes, hogy mindez a legjobb sportolók rendelkezésére áll. És teljesen természetes, hogy az egykori profi magyar kézilabdázó Kiss Gergely is őket segíti erőnléti edzőként a világ leggazdagabb országában. A sors furcsa fintora, hogy Gergely egy sérülése után nem játszhatott tovább Magyarországon. Katarban viszont még nyolc évig sztárként ünnepelték, és ma is különlegesen megbecsült szakemberként számítanak rá.
5:39
FókuszEddig Kínából tudósított, most hazatért és szájmaszkokat gyűjt a kínaiaknak
2020. február 19. 19:35

Eddig Kínából tudósított, most hazatért és szájmaszkokat gyűjt a kínaiaknak

Pálfi Jenővel már többször találkozhattak az elmúlt hetekben a fókuszban, a Híradóban és a Házon kívül című műsorban. Szinte azt is mondhatjuk, hogy ő lett az RTL Klub kínai tudósítója, aki mindössze 770 kilométerre Vuhantól, Vuhsi városából jelentkezett be rendszeresen illetve készített videókat a mindennapi életről a koronavírus időszakában. Most már személyesen meséli el, hogy élte meg az elmúlt heteket a lezárt Kínában.
5:26
FókuszAz Álarcos énekes versenyzői hogyan tudják eltitkolni, hogy részt vesznek a produkcióban?
2020. február 11. 19:57

Az Álarcos énekes versenyzői hogyan tudják eltitkolni, hogy részt vesznek a produkcióban?

6 méteres óriás fejek, több mint 2000 méter beépített ledcsík, különleges tükrök és anyagok. 2020 eddig legnézettebb televíziós szuperprodukciója, az Álarcos énekes gigantikus díszletéről újabb kulisszatitkokat leplezünk le, miközben a Panda, azaz Csepregi Éva beavat minket, hogyan élte meg az elmúlt heteket, úgy hogyan állandóan titkolóznia kellett mindenki előtt.
4:55
FókuszFélelmetes videók a Ciara ciklon tombolásáról
2020. február 10. 19:25

Félelmetes videók a Ciara ciklon tombolásáról

Halálos áldozatai is vannak az Európán végigsöprő ciklonnak. Ahogy azt az Országos Meteorológiai Szolgálat előre jelezte, megbillent a Balaton vízszintje is. 1 óra alatt Keszthelynél 73 centiről 64-re csökkent le a víz szintje, Balatonfűzfőnél viszont emelkedett és ki is lépett a víz a medréből. 81 centiméter volt a különbség a két part között. Napközben rengeteg kárról, kidőlt fákról, megsérült épületekről érkezett jelentés.
7:54
FókuszRakonczay Gábor elindult minden eddiginél hajmeresztőbb expedíciójára
2020. január 27. 19:40

Rakonczay Gábor elindult minden eddiginél hajmeresztőbb expedíciójára

Nem szereti az orosz rulettet, mostani vállalkozása csak a külső szem számára életveszélyes. Rakonczay Gábor elindult újabb expedíciójára. Az extrém sportoló korábban már átevezte és át is vitorlázta egyedül az Atlanti-óceánt. Aztán ultratávfutóként már arra edzett, hogy átgyalogolja Grönlandot. Aztán az Antarktisz széléről elindult a Déli-sark felé. Első magyarként érte el így a Dél-sarkpontot. A Mont Blanc-t sem úgy mászta meg, mint mindenki más. Ott voltunk vele akkor is, ahogy mostani rajtjánál is, a Kanári szigeteken.
5:33
FókuszIlyen volt a 2020-as Dakar-rali, mutatjuk a legérdekesebb pillanatokat!
2020. január 17. 19:25

Ilyen volt a 2020-as Dakar-rali, mutatjuk a legérdekesebb pillanatokat!

Voltak, akik hatalmasat buktak és törésekkel kerültek kórházba. Mások a több 100 millió forintot érő autójukat nézték a sivatagban, ahogy szó szerint porrá ég. Mások annak örültek, hogy 400-500 kilométer száguldás után mindössze 9-10 másodperccel, de ők lettek egy-egy nap végén az elsők. A tévénézők pedig ámuldozhattak, hogy milyen csodás vidékeken jár a 2020-as Dakar-rali.
16:16
Fókusz8 év után megszólalt a Costa Concordia magyar túlélője
2020. január 13. 19:40

8 év után megszólalt a Costa Concordia magyar túlélője

A Costa Concordia tragédiája után az utasok mentésében segítő magyar hegedűst hősként emlegették Olaszországban és Magyarországon is. Fehér Sándorral nem csak találkozott a szállodahajón a baleset magyar túlélője, de abban a dalban is énekel róla, amit arról a szerencsétlen január tizenharmadikáról írt. Daczi Barnabással riporterünk öt éve tartja a kapcsolatot, a férfi most érezte úgy, hogy képes tisztelettel szóban és dalban is felidézni a szörnyű balesetet.
8:44
FókuszHihetetlen autós kaland Szingapúrtól Angliáig egy 64 éves Land Roverrel!
2019. december 4. 19:00

Hihetetlen autós kaland Szingapúrtól Angliáig egy 64 éves Land Roverrel!

87 évesen szerette volna nyakába venni a világot, hogy folytassa a 20 évesen elkezdett túráját, ugyanazzal az autóval! 63 évvel ezelőtt a fiatalok kitalálták, hogy Londonból Szingapúrig autóznák, át fél a világon. Sikerült nekik és most megtalálták az egyik terepjárót ott a városállam dzsungelében. Az akkor fiatal kalandor most sajnos lebetegedett a túra előtt, ezért az unokája vállalta be helyette a 16 ezer kilométeres utat nagypapája rozoga járgányával.
3:20
FókuszMár hónapok óta tart a románc Dallos Bogi és Puskás Peti között
2019. november 21. 18:49

Már hónapok óta tart a románc Dallos Bogi és Puskás Peti között

Lebuktak, ezért nem titkolja tovább az X-Faktor két mentora, Dallos Bogi és Puskás Peti, hogy egy párt alkotnak. A tehetségkutató ítészeiről először csütörtök reggel a Star magazin közölt olyan lesipuskás fotókat, amelyeken egy étteremben egymáshoz bújva ölelkeznek. A fotók két hete készültek, készítője pedig azt mondta, szerelmemnek nevezték egymást vacsora közben és több csók is elcsattant köztük.
13:42
FókuszExkluzív interjú Michael Jackson egykori hangmérnökével
2019. november 20. 19:45

Exkluzív interjú Michael Jackson egykori hangmérnökével

Gyerekmolesztálási és pedofil botrányok, a pop királya, a neverlandi vidámpark, elképesztő videóklipek, slágerek és a legendás moonwalk tánclépések - valószínűleg elsőre ezek jutnak eszébe mindenkinek Michael Jacksonról. De nem Brad Sundbergnek. Most először járt Magyarországon és csak a Fókusznak mesélt Michael Jackson egykori hangmérnöke, aki biztos, hogy nagyon jól ismerte a világsztárt. Közel 20 évet töltött vele a stúdióban, ahol számos világslágeren dolgoztak együtt, de a magánéletben is sokszor vendégül látta otthonában az énekes.
6:05
FókuszMár most óriási az érdeklődés az X-Faktor iránt, pedig az élő showk még el sem kezdődtek!
2019. november 15. 20:00

Már most óriási az érdeklődés az X-Faktor iránt, pedig az élő showk még el sem kezdődtek!

1 millió 400 ezer emberrel egy este, az X-Faktor 2019 eddig legnézettebb televíziós műsora Magyarországon! De az interneten is óriási az érdeklődés; már 6,6 milliószor nézték még az RTL weboldalán a műsor videóit. Már csak alig több, mint huszonnégy óra és kezdődik az X-Faktor élő show-ja! Óriási az izgalom itt, az RTL székházban,  négy versenyző is új, saját dallal kezd! A Fókusz mindenhol ott van, ahová a nézők nem juthatnak be! És sok érdekességet és kulisszatitkot is megosztunk veletek, azt például tudtátok,, hogy Gáspár Laci 17 éves segédmunkásként találkozott először mentoráltjával, Anti bácsival!
7:15
FókuszAz utolsó X-Faktor válogató előtt két indulóval találkoztunk, akik a mentorok szerint kiragyogtak a sorból
2019. október 25. 19:35

Az utolsó X-Faktor válogató előtt két indulóval találkoztunk, akik a mentorok szerint kiragyogtak a sorból

Az X-Faktor válogatói az elmúlt szombatokon nézettségi rekordokat döntöttek, a holnapi utolsó válogató előtt meglátogattunk két indulót, akik a mentorok szerint kiragyogtak a sorból. Dávidnak Gáspár Laci ígéretet is tett egy új szemüvegre, Szandra pedig korábban már Tóth Vera és Geszti Péter figyelmét is felkeltette a Kicsi Óriásokban!