Fehér István Fehér István

Gyerekként riportereset játszottam – és ezt azóta sem unom. Iskolarádió és gimis beszélgetések után kommunikáció szakra mentem, majd az RTL Klub indulásától a Fókusz csapatának tagja voltam. 2008 óta újra itt dolgozom, emellett a Híradóban a kultúra és színház területével is foglalkozom. Közel húsz werkfilmet készítettem az RTL csatornáin. Nagy büszkeségem a Cserháti Zsuzsáról szóló félórás film, illetve hogy magyar sikereket mutathattam be New Yorkban és Edinburgh-ben is. Szerencsésnek érzem magam: szenvedélyem és munkám ugyanott találkozik.

5:13
FókuszMint a Válótársakban: Stohl András elköltözött párjától
2016. december 8. 19:10

Mint a Válótársakban: Stohl András elköltözött párjától

Az élet különös játéka, hogy miközben a Stohl András által alakított karakter a Válótársakban épp a zátonyra futott házasságának megmentéséért küzd, közben a mai Story magazin arról ír, hogy a színész elköltözött a párjától, Ancsikától, két kisgyermeke édesanyjától. Megkerestük Andrást is, hogy mi igaz a megjelent cikkből, de bővebben nem akart nyilatkozni, telefonon annyit mondott, hogy nem egy új kapcsolat miatt alakult ki ez a helyzet. Egy éve a sorozat indulásakor arról beszélt, hogy a saját bőrén is érezte azokat a problémákat, amelyekkel a történet foglalkozik.
1:48
HíradóMy Fair Lady – 50 év után új bemutató
2016. október 1. 18:42

My Fair Lady – 50 év után új bemutató

Hatalmas sikerrel mutatták be péntek este a Centrál Színházban, a My Fair Lady című musicalt, Tompos Kátya és Alföldi Róbert főszereplésével. A musicaltörténelem egyik legnagyobb sikerét, 50 évvel ezelőtt mutatták be először Magyarországon, a pénteki premieren ott volt Lehoczky Zsuzsa is, aki az egykori legendás előadás főszereplője volt. Alföldi Róbert kilenc éve nem játszott zenés előadásban, azt mondta, minden este retteg, amikor énekelnie és táncolnia kell, de ez a nézőknek ez péntek este nem tűnt fel.
4:50
Barátok köztKulisszatitkok: így forgatták a robbantásos jelenetet a Barátok köztben
2016. szeptember 23. 19:26

Kulisszatitkok: így forgatták a robbantásos jelenetet a Barátok köztben

Hatalmas robbanás rázta meg a jól ismert Mátyás király téri házat a Barátok köztben, utána sokáig mentették a sebesülteket. A stáb másfél napig forgatta ezeket a képsorokat. A Fókusz stábja különleges engedéllyel betekinthetett a látványos forgatás előkészületeibe, a fóti filmgyár pirotechnikai műhelyébe, ahol Pintér László és Orosz Norbert részletesen elmagyarázta stábunknak a látványos jelenet kulisszatitkait.
4:50
FókuszKulisszatitkok: így forgatták a robbantásos jelenetet a Barátok köztben
2016. szeptember 23. 17:25

Kulisszatitkok: így forgatták a robbantásos jelenetet a Barátok köztben

Hatalmas robbanás rázta meg a jól ismert Mátyás király téri házat a Barátok köztben, utána sokáig mentették a sebesülteket. A stáb másfél napig forgatta ezeket a képsorokat. A Fókusz stábja különleges engedéllyel betekinthetett a látványos forgatás előkészületeibe, a fóti filmgyár pirotechnikai műhelyébe, ahol Pintér László és Orosz Norbert részletesen elmagyarázta stábunknak a látványos jelenet kulisszatitkait.
1:54
HíradóFelállva ünnepelték Lehoczky Zsuzsát
2016. szeptember 13. 18:50

Felállva ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

Este többször is felállva ünnepelte a közönség az Operettszínházban a 80 éves Lehoczky Zsuzsát. A Kossuth-díjas színésznőnek igaz még nyáron volt a születésnapja, de a színházi szünet miatt most rendeztek a tiszteletére egy rendhagyó Mágnás Miska előadást. Nemcsak a közönség, de a színházi szakma is felköszöntötte, Hegedűs D. Géza, a Színművészeti Egyetem rektorhelyettese egy diplomával lepte meg Lehoczkyt, aki úgy lett sikeres színésznő, hogy azt sosem tanulta.
0:27
FókuszKórházba került Somló Tamás
2016. május 9. 17:50

Kórházba került Somló Tamás

Az LGT tagjáért mindenki aggódik, a Blikk szerint a kórházban meglátogatták barátai, Charlie és Demjén Ferenc is. Somló a Fókusznak telefonon megerősítette a hírt, azt mondta, napokig csuklott, egyszerűen nem tudta abbahagyni, egy percet sem tudott pihenni. Néhány vizsgálatot elvégeztek rajta, de bővebben nem akart nyilatkozni az egészségi állapotáról. A zenészt hétfőn már hazaengedték, mi jobbulást kívánunk Neki.
5:43
FókuszKétszer kérte meg szerelme kezét Lovasi
2016. március 17. 19:10

Kétszer kérte meg szerelme kezét Lovasi

Titokban házasodtak össze, az egyik legszexibb fiatal magyar színésznő, és az egyik legsármosabb zenész, Földes Eszter és Lovasi András két éve elválaszthatatlan egymástól. És ahogy minden mozdulatukon látszik fülig szerelmesek egymásba. Eddig kerülték a nyilvánosságot, a Fókusszal kivételt tettek és tabukat nem ismerve két összekacsintás és nevetés között őszintén meséltek kapcsolatuk kalandokkal teli elmúlt két évéről.
2:44
FókuszKulisszatitok: Balogh Nóra a sorozatban vált meg hosszú hajától
2016. március 7. 19:15

Kulisszatitok: Balogh Nóra a sorozatban vált meg hosszú hajától

Bár boldogan készült az esküvőjére, ami tragédiával végződött, később kiderült az is, hogy szándékos emberölés történt. A Barátok közt ügyvédnőjének élete a sorozatban, az utóbbi időben teljesen felborult. De, hogyan viselte a Nórát alakító Varga Izabella, hogy a haját is le kell vágnia, hiszen szerepe szerint ez is egy korszak lezárását és egy új kezdetét jelenti?