Fehér István Fehér István

Gyerekként riportereset játszottam – és ezt azóta sem unom. Iskolarádió és gimis beszélgetések után kommunikáció szakra mentem, majd az RTL Klub indulásától a Fókusz csapatának tagja voltam. 2008 óta újra itt dolgozom, emellett a Híradóban a kultúra és színház területével is foglalkozom. Közel húsz werkfilmet készítettem az RTL csatornáin. Nagy büszkeségem a Cserháti Zsuzsáról szóló félórás film, illetve hogy magyar sikereket mutathattam be New Yorkban és Edinburgh-ben is. Szerencsésnek érzem magam: szenvedélyem és munkám ugyanott találkozik.

9:32
FókuszDöbbenetes felvételek a magyar orvosok missziójáról
2018. január 13. 19:10

Döbbenetes felvételek a magyar orvosok missziójáról

Öt magyar orvos három héten át gyógyított, operált abban az országban, ahol egy kórházi ágyra ötezer beteg jut. A magyar idegsebész csapat megváltóként érkezett Malawiba, ahol a tizennyolc milliós ország idegsebészeti ellátását egyetlen egy szakorvos végzi. A magyar orvosok szabad idejükben, ingyen, saját pénzükből és a missziójukat fontosnak tartó támogatók segítségével gyógyíthattak Afrikában.    
5:37
FókuszÉlménybeszámoló: ezeken a helyeken nyaraltak a Barátok közt színészei
2017. augusztus 15. 18:05

Élménybeszámoló: ezeken a helyeken nyaraltak a Barátok közt színészei

Nagy Alexa, Balin a naplementében lovagolt, Józan László delfinnel úszott, Hajnal János a Maldív szigetek fehér homokos partján szelfizett – ilyen maradandó élményekkel tértek vissza a Barátok közt sztárjai a vakációjukról. Nyári Dia olaszországi romantikázásról mesélt, Kiss Péter Balázs pedig arról, hogy miért húzott skót szoknyát. A teljes adást ITT nézheti meg!
8:07
FókuszSoha ennyi nézője nem volt még magyar színházi előadásnak külföldön
2017. augusztus 9. 19:10

Soha ennyi nézője nem volt még magyar színházi előadásnak külföldön

Elképesztő magyar sikerszéria tanúi lehettünk. Drezdában is állva ünnepelték a Budapesti Operettszínház csapatát. A 7 éve tartó európai turné 500. előadására a Fókuszt is meghívták. Pedig minden úgy kezdődött, hogy a német producerek hallani sem akartak róla, hogy a magyarok játsszák a szerepeket. Polyák Lilla és Homonnay Zsolt házassága időközben szétesett, most azt is láttuk hogyan lépnek együtt színpadra kisebbik fiúkkal úgy, hogy Lilla új párja szinte soha nem engedi el szerelme kezét. A teljes adást itt nézheti meg!
0:57
FókuszRTLII: Jönnek az Oltári csajok!
2017. június 21. 19:05

RTLII: Jönnek az Oltári csajok!

Oltári Csajok címmel vadonatúj, saját gyártású sorozatot láthatnak ősztől az RTLII csatornáján. A telenovella stábját Kalamár Tamás vezeti, aki tizenhét évig a Barátok közt producere volt, amit az ország legnézettebb műsorává tett. A forgatások már elkezdődtek, több helyszínen is. A naponta jelentkező romantikus sorozat Budapesten játszódik. Három fiatal lány keresi benne a boldogságot, a sikert és a szerelmet. Az RTL Magyarország életében azért is nagy dolog az új produkció, mert régóta nem készült olyan sorozat, amelynek az egész koncepciója saját fejlesztés lett volna.
3:23
FókuszFehér Tibor kevés dologtól jön zavarba!
2017. június 20. 19:10

Fehér Tibor kevés dologtól jön zavarba!

Ugrás több méter magasból, repülés a színpad felett, levegőben pörgés egy kötélen, vagy buzogánydobálás (ha kattint megnézheti mennyire jól megy ez a színésznek!). A 29 éves színész, ha egy szerepről van szó, semmire sem mond nemet. Hét éve a Nemzeti Színház társulatának tagja, keddtől pedig új szerepben ismerheti meg az ország: ő váltja Peller Annát és Lukács Mikit az ébresztő műsor házigazda szerepében. A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
5:24
FókuszZimány Linda nem csak külsőleg változott meg az elmúlt években
2017. január 4. 19:05

Zimány Linda nem csak külsőleg változott meg az elmúlt években

Zimány Linda exkluzív fotózásának eredménye, minden bizonnyal nagyon népszerű lesz. A csinos lány, egy éve már ügyvédjelöltként dolgozik és csak alkalmanként vállal modell munkákat. Lindát 2000-ben ismerte meg az ország tiniként, volt műsorvezető, majd nemzetközileg is elismert modell. Tavaly múlt harminc éves, rátalált a nagy szerelem és a jogi egyetem elvégzésével megvalósult egy régi álma.