Czakó József Czakó József

20 éves korom óta foglalkozom újságírással – megjártam a rádiót, végül a televíziózásnál kötöttem ki. A Fókusz első adását egy egri lakótelepen néztem, és akkor döntöttem el, hogy ott fogok dolgozni. Hónapokon belül külsősként kezdtem riportokat készíteni, majd 2006-ban csatlakoztam a szerkesztőséghez. A valódi történetek felkavarnak, az emberi drámák mögött rejlő tanulságokból igyekszem megérteni a világot. Tinédzserként fotóriporter szerettem volna lenni – a kamera ma is közel áll hozzám, bár többnyire kérdezek és tanulok.

6:23
FókuszÍrta, rendezte és a címszerepet játssza: Pintér Tibor Tenya
2018. február 2. 19:35

Írta, rendezte és a címszerepet játssza: Pintér Tibor Tenya

Elkészült, összeállt, és arra vár, hogy a közönség befogadja. Ez a Jimmy-musical, ami már akkor vihart kavart, amikor még el sem kezdték a próbákat. Írta, rendezte és a címszerepet játssza: Pintér Tibor Tenya. Nem tartja magát olyan kiváló színpadi szerzőnek, de ő ismeri a legjobban a társulatot, akikre írta a darabot. Tenyával készült beszélgetést hosszabban ide kattintva nézhet.
4:15
FókuszFegyvertartási szigorítást hozhat a Vegas-i mészárlás
2017. október 4. 17:40

Fegyvertartási szigorítást hozhat a Vegas-i mészárlás

Miközben Amerika gyászban a Las Vegas-i ámokfutóról egyre több minden derül ki. A 64 éves férfi megszállott szerencsejátékos volt, 1 millió dollár értékben voltak ingatlanjai 3 államban. A mészárlást mérnöki precizitással tervezte meg. Bekamerázta a hotel folyosóját, és a szobát. 23 fegyver volt nála, amelyeket ő maga alakított át sorozatlövőre. A teljes adást ITT nézheti meg!
4:16
FókuszNincs bizonyíték arra, hogy a homeopátia használ
2017. szeptember 20. 17:45

Nincs bizonyíték arra, hogy a homeopátia használ

A hasonló szenvedés tana. Ez a homeopátia szó szerinti jelentése. Alapalve a hasonlóság elve. A beteg összes tünetére – legyen az testi, lelki vagy szellemi – olyan gyógyszert választanak, ami egészséges emberekben ugyanezeket a tüneteket okozta. Vagyis a hasonló a hasonlót gyógyítja. Sokan nem hisznek ebben, sőt azt mondják a homeopátia hatástalan. A teljes adást ITT nézheti meg!
4:46
FókuszA Hős utcában úgy tűnik, semmi sem változik
2017. szeptember 7. 17:40

A Hős utcában úgy tűnik, semmi sem változik

Tovább tart a razzia a Hős utcában, Kőbánya hírhedt környékén több embert is előállítottak, most áramlopás miatt. A Fókuszban évtizede követjük Budapest neuralgikus pontjának életét, úgy tűnik, semmi sem változik. A szeméthegy közepén virágzik a drogkereskedelem, az utóbbi napokban az állandó járőrözésbe 23 körözött személy futott bele. Miközben a környéket egyszerű földi halandó inkább nagy ívben elkerüli. A teljes adást ITT nézheti meg!
4:08
FókuszAz ex-villalakó, Cristofel keményen kigyúrta magát
2017. augusztus 9. 19:05

Az ex-villalakó, Cristofel keményen kigyúrta magát

Arnold Schwarzenegger nyomdokaiba léphet a botrányhős ex-villalakó? Cristofel két éve kezdte kigyúrni magát, túl van élet első testépítő versenyén, ahol új barátnője volt legszenvedélyesebb drukkere. A kubai macsó mellett számos hölgyet ismerhettünk meg, viharos kapcsolatok állnak mögötte. Nikivel azonban minden eddiginél szorosabb a kötelék, bizonyíték erre a tetoválás is, egymás nevét varratták magukra egy oroszlánfej kíséretében. A teljes adást itt nézheti meg!
4:02
FókuszTöbb magyar pilótának lézerrel nehezítik a landolását
2017. július 20. 18:15

Több magyar pilótának lézerrel nehezítik a landolását

Mi van akkor, ha egy pilóta szemében landolás közben váratlanul bevilágítanak? Hasonló élményt élhetett át annak az utasszállítónak a kapitánya, aki néhány nappal ezelőtt landoláshoz készült, és Buda felett 1000-1500 méter magasban a pilótafülkébe világítottak be ismeretlenek. 180-200 ember lehetett a fedélzeten, az irányítást pedig a másodpilótának kellett átvennie. A Fókusz riportere egy olyan pilótával találkozott, aki átélt már hasonlót. A teljes adást ITT nézheti meg!
4:41
FókuszRTL Gold: az RTL összes sikerműsora egy csatornán
2017. június 29. 18:53

RTL Gold: az RTL összes sikerműsora egy csatornán

Mindenre elszánt hölgyek tüntetnek egy budafoki utcán! Bár a jelenet képzeletbeli, egy nagyon is valós igény áll mögötte. Mert lássuk csak, mit követelnek vissza? Több Balázst, Dr Tóth-ot, Mónikát, a Legyen Ön is Milliomost, a Széfet... és még lehetne sorolni. Hát most megkapják. Kolosi Péter az RTL programigazgatója nem szeretett volna ellenállni a közakaratnak, és ezt a számtalan sikerműsort most egyetlen csatornán láthatják a nézők Az RTL Goldon! A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
4:56
FókuszBalázs a Balaton partján mutatta meg spirituális oldalát
2017. június 26. 19:10

Balázs a Balaton partján mutatta meg spirituális oldalát

Sebestyén Balázs kevéssé ismert oldaláról mutatta meg magát egy balatoni fesztiválon, ugyanis a hallgatóságnak a lelki spiritualitásról beszélt, amit ő maga is folyamatosan próbál építeni. A műsorvezető azt mondja, a munkájában és a magánéletében sem lehetne ilyen sikeres, ha nem foglalkozna eleget spirituális oldalával. Használja is, ahogy a nyilvánosságot is kihasználja arra, hogy felkeltse az emberek kíváncsiságát ilyen dolgok iránt. A teljes adást megnézheti az RTL Moston!