Rakétariadó miatt késett Cristiano Ronaldo meccse, majd kijelentette: „Én vagyok minden idők legjobbja”
2026. október 13. 11:30
Rakétariadó zavarta meg Cristiano Ronaldo hétfő esti mérkőzését Rijádban: a szaúdi légvédelem egy, a főváros felé tartó rakétát semmisített meg, ezért egy órával elhalasztották a kezdést. A portugál világsztár végül góllal és különleges gesztussal hívta fel magára a figyelmet. Közben egy interjúja is nagy visszhangot váltott ki, amelyben kijelentette: ő minden idők legjobb futballistája.
Rakétariadó miatt egy órát késett a mérkőzés
Nem mindennapi körülmények között lépett pályára Cristiano Ronaldo hétfő este az ázsiai Bajnokok Ligájában. Az Al-Nasszr az üzbég Neftcsi Ferganát fogadta Rijádban, amikor a kezdés előtt nem sokkal légvédelmi riadót rendeltek el a szaúdi fővárosban. A lakosság telefonos figyelmeztetést kapott, amelyben arra kérték az embereket, hogy maradjanak biztonságos helyen, távol az ajtóktól és az ablakoktól. A városban robbanásokat is hallottak, a szaúdi vezetésű katonai koalíció pedig bejelentette, hogy megsemmisített egy, a jemeni húszi lázadók által Rijád felé indított ballisztikus rakétát.
A stadionban már helyet foglaló szurkolókat arra kérték, hogy maradjanak a lelátón, a mérkőzés kezdését pedig egy órával elhalasztották.
Miután a hatóságok közölték, hogy elmúlt a veszély, a csapatok végül pályára léphettek.
Ronaldo góllal és különleges gesztussal üzent
A rendkívüli körülmények nem zavarták meg a 41 éves portugál támadót. Az Al-Nasszr a 33. percben Angelo Gabriel góljával szerzett vezetést, majd kilenc perccel később Ronaldo is betalált. Ez volt a portugál világsztár pályafutásának 981. gólja. A vendégek a második félidőben szépítettek, de az Al-Nasszr végül 3–1-re győzött.
Ronaldo azonban nemcsak a góljával került a figyelem középpontjába. A mérkőzés előtt megcsókolta mezén a szaúdi címert, a lefújás után pedig a szaúdi zászlót lengetve fejezte ki támogatását az országnak.
A portugál klasszis gesztusa a Szaúd-Arábiát az elmúlt napokban ért rakétatámadások miatt kapott különös jelentőséget. A hétvégén a rijádi nemzetközi repülőteret is támadás érte, amelynek halálos áldozatai és több száz sérültje volt.
„Én vagyok minden idők legjobbja. Pont.”
Miközben Ronaldo a pályán is tovább gyarapítja góljai számát, egy interjújával ismét vitát váltott ki arról, ki minden idők legjobb futballistája. A CNN Portugalnak tulajdonított, hétfőn több nemzetközi lapban is idézett nyilatkozatában arról beszélt, hogy szerinte az emberek nem értékelik eléggé a teljesítményét, és sokkal inkább azzal foglalkoznak, hány gól hiányzik még neki az ezres álomhatárhoz.
„Ha 920, 925 vagy 930 gólt szerzek, akkor is én vagyok minden idők legjobbja. Pont. A számok magukért beszélnek”
– jelentette ki Ronaldo. A portugál támadó szerint az ezer gól elérése fantasztikus eredmény lenne, de nem akar túlságosan előre tekinteni. A visszavonulásáról sem kívánt konkrét időpontot mondani.
„Nem tudom, mi történik holnap. Lehet, hogy egyszer úgy ébredek fel, hogy elveszítettem a motivációmat, és már nem akarok futballozni”
– fogalmazott. Ronaldo a hétfői találatával már 981 gólnál jár, vagyis mindössze 19 választja el az ezres határtól.
Nyitókép: Abdullah Ahmed/Getty Images