Öt játékos is 125 millió euró fölött – a nyár top 10-es átigazolási listája

rtl.hu

2026. szeptember 3. 12:46

Enzo Fernández lett az első futballista, akiért pályafutása során kétszer is 100 millió fontnál többet fizettek. Morgan Rogers brit rekordot döntött, a 19 éves Yan Diomandéért 125 millió eurót adott a Real Madrid, a Manchester City pedig három középpályásra összesen 375 millió eurót költött.

Öt játékosért is legalább 125 millió eurót fizettek – a nyár tíz legdrágább igazolása

Soha nem látott összegek mozogtak a 2026-os nyári átigazolási piacon, és ebből mindenekelőtt a Premier League vette ki a részét. Az angol élvonal klubjai közel 4 milliárd eurót, vagyis mintegy 1470 milliárd forintot költöttek, a tíz legdrágább üzletből pedig kilenc esetében angol klub volt a vásárló. A kivételt a Real Madrid jelenti, amely egy 19 éves szélsőért is 125 millió eurót fizetett. A Transfermarkt adatai alapján öt játékos ára is elérte vagy meghaladta a 125 millió eurót. A listát ráadásul olyan futballista vezeti, aki pályafutása során már másodszor váltott klubot csillagászati összegért.

10. Sávio – Manchester City → Tottenham, 87,5 millió euró (kb. 32 milliárd forint)

A Tottenham 87,5 millió euróért szerezte meg a Manchester City brazil szélsőjét, és a bónuszokkal az üzlet értéke még tovább emelkedhet. A 22 éves játékos új klubjánál ráadásul visszatért eredeti nevéhez: a Cityben használt Savinho helyett ismét Sávióként szerepel. Roberto De Zerbi fontos szerepet szán neki az alaposan átalakított Spursben, a brazil pedig rögtön góllal mutatkozott be új csapatában a Ligakupában.

9. Bruno Guimarães – Newcastle → Arsenal, 87,7 millió euró (kb. 32 milliárd forint)

A címvédő Arsenal egy már bizonyított Premier League-középpályásért fizetett közel 88 millió eurót. A brazil éveken át a Newcastle egyik vezére, majd csapatkapitánya volt, miközben labdaszerzésben, párharcokban és a támadások építésében is kulcsszerepet játszott. Eddie Howe még július végén is arról beszélt, mennyire szeretné megtartani, de a Newcastle Tonali után végül újabb alapemberét veszítette el.

8. Ayyoub Bouaddi – Lille → Manchester City, 95 millió euró (kb. 35 milliárd forint)

Még mindig csak 18 éves, a Manchester City mégis 95 millió eurót fizetett érte. Bouaddi három nappal a 16. születésnapja után debütált a Lille felnőttcsapatában, távozásáig pedig már 96 tétmérkőzésen lépett pályára. A francia utánpótlás-válogatottakat követően Marokkót választotta, és a nyári világbajnokságon is tovább növelte az ázsióját. A City öt évre szerződtette.

7. Mateus Fernandes – West Ham → Tottenham, 99 millió euró (kb. 36 milliárd forint)

A Tottenham 99 millió eurót fizetett a 22 éves portugál középpályásért, aki mindössze egy idényt töltött a West Hamnél. Értéke elképesztő gyorsasággal nőtt: a londoniak egy évvel korábban ennek kevesebb mint feléért szerezték meg a Southamptontól. Fernandes azonban még csak az egyik eleme volt a Tottenham több mint 300 millió fontos nyári keretátalakításának, amelyben Roberto De Zerbi gyakorlatilag új középpályát kapott.

6. Sandro Tonali – Newcastle → Tottenham, 108 millió euró (kb. 40 milliárd forint)

Néhány nappal Fernandes után a Tottenham még nagyobbat húzott: 108 millió eurót fizetett Sandro Tonaliért. Az olasz válogatott középpályás alapembere volt a Newcastle-nek, amellyel Ligakupát nyert és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéig jutott. Tonali később elárulta, hogy más klubok is érdeklődtek iránta, de a De Zerbivel folytatott hosszú beszélgetés után számára a Tottenham lett az első számú választás.

5. Bradley Barcola – PSG → Liverpool, 125 millió euró (kb. 46 milliárd forint)

A Liverpool az átigazolási időszak hajrájában csapott le Bradley Barcolára, akiért a Transfermarkt 125 millió eurós vételárat tüntet fel. A teljes csomag a különböző bónuszokkal ennél jóval magasabbra is emelkedhet. A 23 éves francia három párizsi szezon alatt 152 mérkőzésen 39 gólt szerzett és 37 gólpasszt adott, miközben két egymást követő Bajnokok Ligáját is megnyert a PSG-vel. Liverpoolban Salah távozása és Hugo Ekitiké súlyos sérülése után különösen nagy szerep várhat rá.

4. Yan Diomande – RB Leipzig → Real Madrid, 125 millió euró (kb. 46 milliárd forint)

A top tíz egyetlen játékosa, akit nem Premier League-klub vásárolt meg. A Real Madrid 125 millió eurót adott az RB Leipzignek a mindössze 19 éves Yan Diomandéért, akivel egészen 2033 nyaráig kötött szerződést. Az elefántcsontparti szélső néhány év alatt jutott el a Leganés második csapatától Lipcsén át a Bernabéuig, ahol egyelőre csereként kap lehetőségeket. Érdekesség, hogy gyerekkori példaképe Cristiano Ronaldo volt: saját elmondása szerint még Ronaldo nevét is ráfestette a mezeire.

3. Elliot Anderson – Nottingham Forest → Manchester City, 135 millió euró (kb. 50 milliárd forint)

A Manchester City 135 millió eurót fizetett Elliot Andersonért, aki az üzlet megkötésekor a valaha volt legdrágább brit labdarúgó lett. A Newcastle saját nevelésű játékosát mindössze két évvel korábban körülbelül 35 millió fontért adta el a Nottingham Forestnek. A 23 éves középpályás intenzív letámadásával, labdaszerzéseivel és labdával történő előretöréseivel hívta fel magára a City figyelmét, miközben a nyári világbajnokságon az angol válogatottal is szerepelt.

2. Morgan Rogers – Aston Villa → Chelsea, 138 millió euró (kb. 51 milliárd forint)

Anderson rekordja alig néhány hétig élt: a Chelsea 138 millió eurót fizetett Morgan Rogersért. A 23 éves angol támadó középpályás az Aston Villánál robbant be igazán, az előző szezonban tíz Premier League-gólt szerzett, majd az Európa-liga megnyeréséből is góllal és gólpasszal vette ki a részét a döntőben. Új klubjában sem kellett sokat várni az első villanásaira: már a bajnoki rajton betalált, a Brighton ellen pedig gólpasszt adott.

1. Enzo Fernández – Chelsea → Manchester City, 145 millió euró (kb. 53 milliárd forint)

Az átigazolási időszak utolsó napján változott meg a lista élmezőnye: a Manchester City 145 millió eurót fizetett Enzo Fernándezért. Az argentin világbajnok ezzel különleges rekordot állított fel: ő lett az első futballista, akiért pályafutása során kétszer is 100 millió fontnál magasabb összeget fizettek, miután 2023-ban a Chelsea szintén rekordösszegért vitte el a Benficától. Fernández az előző szezonban 15 góllal és hét gólpasszal zárt, nyáron pedig az argentin válogatottal világbajnoki döntőt játszott. Manchesterben ráadásul ismét együtt dolgozhat Enzo Marescával, miközben a City Anderson és Bouaddi megszerzésével együtt csak erre a három középpályásra 375 millió eurót, nagyjából 138 milliárd forintot költött.

Nyitókép: Enzo Fernandez még a Chelsea szerelésében (Pedro Porru/MB Media/Getty Images)

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!