„Én ebben egy rossz példa vagyok” – Szoboszlai elárulta, miben ne kövesse senki

rtl.hurtl.hu

2026. február 24. 18:20

Szoboszlai Dominik pályafutása évek óta töretlenül ível felfelé. Legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy szerinte a magyar labdarúgás egyik legnagyobb problémája az önbizalomhiány: sok játékos nem hisz eléggé saját magában. Ő ezzel szemben soha nem kételkedett a képességeiben, és elhivatottságát ma is példaértékűnek tartja. Ugyanakkor bevallotta, egy dologban senkinek sem ajánlja, hogy az ő példáját kövesse.

Szobolszai egy tegnap megjelent videóban bevallotta, mindössze 14 éves volt, amikor élete első tetoválását magára varratta. 

Én ebben egy rossz példa vagyok, én 14 évesen varrattam az első tetkómat

– vallotta be a focista. Választott idézete Steven Gerrard nevéhez köthető, akihez egyre többször hasonlítják a magyar focistát. Az idézet így szól:

A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.

Szoboszlai elmondta, ekkor még nem az volt számára fontos, hogy kitől származik az idézet. A sorokat azért választotta, mert szerinte ez tökéletesen kifejezi azt, ki is ő valójában. 

A sors érdekes fintora, hogy Steven Gerrard is a Liverpool játékosa volt, és ő is a 8-as mezszámot viselte, akárcsak Szoboszlai.

Szoboszlai azóta már több tetoválást is magára varratott

2024-ben Szoboszlai egy egész mellkasát beborító tetoválást választott, amit Törőcsik Dani, az Éjjel-Nappal Budapest egykori sztárja készített. 

Dani már korábban ismerte Szoboszlait, ezért nem is gondolta volna, hogy ekkora sztori kerekedik abból, hogy ő csinálta a Liverpool csodacsatárának tetoválását. Dani a Fókusznak elárulta, a tetoválás balról jobbra haladva meséli el Dominik történetét és eddig bejárt útját, a középpontban a futballal.

Tehetség önmagában nem elég

A Liverpool középpályása az interjúban azt is kifejtette, hogy rengeteg tehetséges fiatal van a futballban és más sportágakban is, a sikerhez azonban brutális akarat, komoly lemondás, kitartás és rengeteg munka kell. A legrosszabb pedig, hogy még így sem garantált a siker.

Még akkor sem biztos, mert azért, nem egyszerű. De így, hogy 50-50, hogy megcsinálod, de még akkor se biztos, hogy feláldozzam az életemet egy... egy talánért, azért nem fognak belemenni

– fogalmazott a focista.

Hozzátette, bár őt már 3 éves kora óta erre nevelte az édesapja, ehhez az kellett, hogy mindketten igazán akarják. Épp ezért tudja, hogy nagyon ritka az, ami neki megadatott. 

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

Kövesd a Bajnokok Ligája mérkőzéseit az RTL+ Premiumon!