Sport

Így értékelte Milák Kristóf teljesítményét Sós Csaba és Léon Marchand

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 1. 12:40

A lehető legjobban építette fel az úszását 200 pillangón Milák Kristóf a magyar úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba szerint. Milák szerdán másodikként végzett a franciák immár háromszoros párizsi bajnoka, Léon Marchand mögött, aki szerint a magyar úszú alapvetően sokkal gyorsabb nála.

„Olimpián nem nagyon gondolkozom időeredményben, pláne, hogy ez egy valóban lassú medence. Az viszont várható volt, hogy két gigász ütközetét látjuk majd, még a melegítő medencéből is kijöttek a versenyzők, hogy lássák ennek a két klasszisnak a csatáját. Nagy mérkőzés volt, sajnos nem jól jöttünk ki belőle” – mondta az az MTI-nek a kapitány, aki szerint Milák jól építette fel a számot az előfutamtól a döntőig.  

A három úszását vizsgálva mindegyik egy másodperccel jobb volt, ez rendkívül tudatos dolog, másképp nem is lett volna esélye, szerintem ő benne ennyi volt most.

A 200 méteres pillangóúszás döntőjében Milák Kristófot 15 méterrel a cél előtt érte utol a hazaiak 22 éves csodaúszója, aki ebben a számban minden idők legerősebb utolsó 50 méterét produkálta, a világon elsőként 29 másodperc alatti részidővel (28.97). Milák ezüstérmes ideje (1:51.75) a valaha volt nyolcadik legjobb, ebből a nyolcból hat a magyar úszóé, ezen a listán rajta kívül Michael Phelps és immár Léon Marchand neve szerepel, mindketten egy-egy eredménnyel.

Hogy Milák Kristóf mit gondol az ezüstérmes úszásáról, azt nem tudjuk, hiszen továbbra sem nyilatkozik, noha például az M4 Sportnak ígért interjút a döntő után. Az eredményhirdetés előtt és után tudott mosolyogni, és láthatóan őszintén gratulált az őt legyőző franciának – amikor Marchand-t szólították a dobogóra, ő is ütemesen tapsolt a közönséggel.

Válaszolt ugyanakkor a magyar újságírók kérdéseire is az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón Léon Marchand. Az egyelőre háromszoros, de a pénteki 200 vegyest követően valószínűleg már négyszeres párizsi aranyérmes rendkívül sportszerűen beszélt magyar riválisáról: „Nagyon sok versenyét láttam már, és sokkal gyorsabbnak is gondolom Milák Kristófot magamnál, úgyhogy próbáltam minél közelebb lenni hozzá 150 méternél, utána pedig beleadni mindent a célig. Jól tudtam tapadni rá, mert messze volt a világcsúcsától, és a víz alatti úszásommal is sok időt tudtam rajta hozni, nagyon élveztem ezt az úszást, ráadásul az egyéni csúcsomat is alaposan sikerült megjavítanom.”

Léon Marchand párizsi szereplése nekünk, magyaroknak is reményt ad, mégpedig Kós Hubert miatt, aki ma este 200 háton döntőzik, és aki csapattársa a franciának a University of Texas műhelyében. Mindkettőjüket az a Bob Bowman edzi, aki annak idején Michael Phelpset juttatta a csúcsra, és tette őt minden idők legeredményesebb úszójává. Ha Marchand ilyen formában van, Kós Hubert is képes lehet egy igazán dobásra fő számában.

A szerda esti programban nagyon közel volt egy másik érem is, Németh Nándor az úszás „királyszámában”, 100 gyorson egy századmásodperccel maradt le a bronzról, de a második helytől is csupán két század választotta el. Sós Csaba róla annyit mondott: “nagyon megérdemelte volna az érmet, nagyon sajnálom őt, talán hat centin múlott a dobogó”.

A győztes kínai Pan Csan-le félelmetes, 46.40-es világcsúcsával kapcsolatban a kapitány nem rejette véka alá kétségeit: „Amit ő csinált, az nagyon durva, nem nagyon hajlok arra, hogy itt minden rendben van... Elnézést kérek, ebben a medencében egyetlen egy világcsúcs sem volt eddig, most meg négy tizedet javít száz gyorson.”

A nyitóképen: Milák Kristóf gratulál az aranyérmes Léon Marchand-nak. Fotó: Reuters/Clodagh Kilcoyne

#Sport#úszás#olimpia#párizs 2024#milák kristóf#Léon Marchand

Címlapról ajánljuk