Sport

Legyőzte Kanadát a női vízilabda-válogatott

rtl.hurtl.hu

2024. július 29. 22:20

12-7-re, hozták a kötelezőt.

Megszerezte első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott az olimpián, mivel 12-7-re nyert Kanada ellen a csoportkör második fordulójában, hétfőn.

A találkozót Garda Krisztina vezetésével a negyedik negyedben döntötte el végleg a magyar együttes, amelynek legeredményesebb játékosa Keszthelyi Rita és Gurisatti Gréta volt három-három góllal.

A két csapat éppen egymással, Magyarországon kezdte meg az olimpiai felkészülést, amelynek részeként Gödöllőn játszottak egy mérkőzést. Mihók Attila és Cseh Sándor szövetségi kapitányok együttese akkor 14-7-re nyert, majd a görögországi Tetisz Kupán 11-6-ra győzött.

Főként védekezésben kezdett kiválóan a magyar csapat, a kanadaiak vagy lövésig sem jutottak, vagy csak olyan próbálkozásra volt erejük, amit Magyari Alda könnyedén hárított. Elöl a center, Parkes Rebecca két remek egyéni megmozdulás végén talált a kapuba, majd a csapatkapitány Keszthelyi Rita egy leheletfinom mozdulattal, lágyan emelte a kapufa és a keresztléc találkozása közé a labdát. Az emberelőnyökkel ugyanakkor gondban volt a magyar csapat, létszámfölényben az első három lövés a blokkban halt el. A negyed végén Parkes ötméterest harcolt ki, amit Keszthelyi értékesített (4-1).

Kanadai góllal indult a második negyed, de bő három perc elteltével visszaállt a különbség, amikor az ötödik fórjukat végre értékesítették a magyarok. Gurisatti Gréta fejezte be a figurát, majd az ő ejtésével növelte előnyét a válogatott. Az észak-amerikaiak Emma Wright szép kapáslövésével szépítettek, Vályi Vanda azonban lefordulásból szinte azonnal betalált. Hátrányban Garda Krisztina blokkolt kiválóan, elöl viszont ezúttal is kimaradt a fór. A kanadaiak egyetlen másodperccel a dudaszó előtt találtak a kapuba.

A nagyszünet után támadásban mindkét gárda elakadt, rengeteg volt a rossz passz, a gyenge lövés, hibásan megjátszott fór. Közel hét perc telt gól nélkül a negyedből, amikor a rivális ötmétereshez jutott, amit Axelle Crevier értékesített. A magyar gólcsendet Garda és Keszthelyi összejátéka törte meg, előbbi finoman feltett labdáját utóbbi finom mozdulattal paskolta a hálóba (8-5).

A záró nyolc percet Garda óriási gólja vezette fel, majd ő szolgálta ki Vályit, aki a szélről vette be a kaput. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt az összecsapás (10-5), hiszen már csak hat perc volt hátra. A kanadaiaknak nem volt esélyük felzárkózni, a vége 12-7 lett.

A magyaroknak most három nap pihenőjük lesz, pénteken Kína ellen folytatják szereplésüket, a csoportból az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

Nyitókép: Leimeter Dóra az A csoportban játszott Magyarország - Kanada mérkőzésen a Párizs melletti Saint-Denis-ben lévő Vizes Központban 2024. július 29-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

#Sport#olimpia#párizs 2024#vízilabda#nők#válogatott