Sport

0-3-ról állt talpra, de végül kikapott a magyar női vízilabda-válogatott

rtl.hurtl.hu

2024. július 27. 16:00

A 2023-ban világ-, az idén pedig Európa-bajnoki címet nyerő Hollandia ellen kezdett női vízilabda-válogatottunk a párizsi olimpián. Ez a (csoport)meccs még nem bírt különösebb téttel, de azért a folytatást illetően egyáltalán nem volt mindegy, mi lesz a vége. Szoros, izgalmas meccsen 10-8 lett, nem ide.

Ritkán kérnek időt egy vízilabda-mérkőzés első negyedében, de most muszáj volt. Hollandia ugyanis négy perc elteltével 3-0-ra vezetett. 

Leimeter Dóra találatával sikerült ellépni a 0-ról, és aztán egy remekül kijátszott támadás végén Szilágyi Dorottya is eredményes volt. Az első negyedben a rossz kezdés után már kiegyenlített volt a játék (4-2).

A második negyedben pedig Magyari Alda remekül védett, a hollandok képtelenek voltak gólt lőni, nem úgy Faragó Kamilla (4-3), sőt, Gurisatti Grétának is volt egy jó lövőhelyzete, csak éppen blokkba püfölte a labdát. Ez a negyed 1-0-s magyar részsikerrel zárult.

A harmadik játékrészben Vályi Vanda gólja után már 4-4 állt az eredményjelzőn. Hollandia kapufát lőtt, majd hosszú idő után ismét gólt. Van de Kraats találatára viszont Gurisatti Gréta felelt (5-5). Ekkor már teljesen kiegyenlített volt a játék, az ellenfél egyáltalán nem tudott lefordulni, és egyébként is tanácstalannak tűnt, köszönhetően a kiváló magyar védekezésnek, amely mögött Magyari jól mutatott a kapuban. 1:51-gyel a játékrész vége előtt Rogge nagy gólt lőtt (6-5), erre meg Vályi felelt, meglehetősen éles szögből, emberelőnyben (6-6).

Aztán jött az utolsó negyed, amikor a hollandok egy emberelőnyt használtak ki villámgyorsan, Keuning révén (7-6). Szilágyi kapufát lőtt, Parkes kipontozódott, ez után pedig akciógólt kaptunk centerből: Rybanskáról csavart gólt a holland Sevenich (8-6). A magyar küzdőszellemet mutatta, hogy megint gyorsan jött a válasz, Vályi 3. gólja révén (8-7). Később Szilágyi ki is egyenlített (8-8).

0-3-ról állt talpra a magyar női vízilabda-válogatott
Szilágyi Dorottya. Fotó: Reuters/Leah Millis


8-8-nál, 2:54-gyel a vége előtt Mihók Attila időt kért, hátha sikerül gólt lőni, és ezzel megtörni az ellenfelet.

Nem sikerült, sőt, az egyelőre gól nélküli klasszisunkat, Keszthelyit kiállította a játékvezető; ekkor az ellenfél kért időt. Magyari Alda nagy védést mutatott be, megúszták a mieink az emberhátrányt.

Alig több mint egy perccel a vége előtt jöttek előre a mieink, ám Keszthelyi bejátszását sikerült elcsípniük a hollandoknak, majd edzőjük kikérte a második idejét is.

Ebből sajnos 40 másodperccel a vége előtt a hollandok gólt lőttek, Moolhuijzen révén (9-8).

Magyari Alda kapusként előreúszott, ahogy más sportágakban, elsősorban futballban megszoktuk. Keszthelyi 11 másodperccel a vége előtt a jobb kapufát találta el, és ezzel Hollandia megnyerte a meccset. 

Méghozzá 10-8-ra, mert az utolsó másodpercekben sikerült az üres kapuba találniuk.

A nyitóképen a magyar kapus, Megyeri Alda. Fotó: Reuters/Leah Millis

#Sport#olimpia#párizs#párizsi olimpia#párizs 2024#vízilabda