2004 volt a futball legőrültebb éve, amely minden elképzelést felülmúlt

Angol bajnokság

„A legyőzhetetlenek” – azóta is ezen a néven emlegetik azt az Arsenalt, amely a 2003/2004-es Premier League idényt veretlenül vitte végig. Az angol bajnokságban ez előttük és utánuk sem sikerült még senkinek. A csapat 38 meccsen tudott veretlen maradni, 26 győzelemmel és 12 döntetlennel zárták az idényt. Ráadásul mindez egy olyan időszakban történt, amikor a legnagyobb riválist a Sir Alex Ferguson vezette Manchester United jelentette. 1995 és 2003 között hatszor a Manchester, kétszer az Arsenal lett a bajnok – más csapat szóhoz sem jutott.

A 2003/2004-es szezonban azonban Arséne Wenger és az Arsenal megsemmisítő győzelmet aratott. Az ágyúsok 90 ponttal lettek bajnokok, míg a Manchester Unitedet a Chelsea is megelőzte, és harmadik helyen zárt a Premier League-ben. Wengernek ez volt a nyolcadik idénye és a harmadik bajnoki címe a londoni kispadon. 

De, milyen csapattal érte el az Arsenal ezt az óriási sikert? A csapat kapuját a teljes szezon alatt Jens Lehman védte. A védelmet Ashley Cole, Lauren, Sol Campbell és Kolo Toure alkotta legtöbbször. A középpályát Edu és Gilberto mellett a csapatkapitány, Patrick Viera fémjelezte, elől pedig két szupersztár rohamozta az ellenfelek kapuját, Dennis Bergkamp és Thierry Henry. Henry a csapat 73 góljából 30 találattal vette ki a részét a veretlen szezonban, és ezzel ő lett a Premier League gólkirálya.

A játékosok nem voltak tudatában, mit értek el. Én edzőként jól tudtam, mit jelent veretlenül megnyerni egy idényt. Ez volt az álmom, és a játékosokkal együtt elértük. Ma már szerintem ők is tudják értékelni ezt az egészen különleges eredményt. A bajnoki érem pedig örökké emlékeztet minket életünk egyik legszebb időszakára

– idézik az Arsenal hivatalos oldalán Arséne Wengert, aki már 2002-ben kijelentette, hogy a csapat képes lehet akár veretlenül bajnokságot nyerni. Persze akkor mindenki kinevette.

Az Arsenal összességében 2003 májusa és 2005 októbere között 49 meccsen nem kapott ki. Európában rajtuk kívül eddig csak négy csapat volt képes arra, hogy egy bajnoki idényt veretlenül zárjon: az AC Milan (1991/1992), a Juventus (2011/2012), a Celtic (2016/2017) és legutóbb a Bayer Leverkusen (2023/2024).

Az ágyúsok a történelmi idény óta nem tudtak bajnoki címet nyerni. A tavalyi, 2023/2024-es idényben álltak legközelebb ahhoz, hogy 20 év után ismét az élen zárjanak, de 3 ponttal megelőzte őket a Manchester City.

Német bajnokság

2003 nyarán senki sem mert még álmodni sem arról, hogy létezhet csapat, amely megelőzheti a címvédő Bayern Münchent a Bundesligában, főleg nem az előző idény hatodik helyezettje. Pedig így lett, ugyanis a 2003/2004-es szezonban a Werder Bremen lett a német bajnok.

A csapat magja a Micoud–Klasnic–Aílton támadótrió volt. A hármast a középpálya két szélén Fabian Ernst és Lisztes Krisztián támogatta. A magyar tehetség élete szezonját produkálta és tevékeny részese volt csapata menetelésének, ám áprilisban, a Bochum elleni bajnokin keresztszalag-szakadást szenvedett. Így a bajnoki cím ünneplésekor is csak mankóval tudott ott lenni a társaival.

A Werder egy 27 mérkőzéses veretlenségi szériával húzta be a Bundesligát. A pontot az i-re a 32. fordulóban tette fel az együttes, amikor a Bayernt idegenben legyőzve matematikailag is biztossá tette bajnoki címét. A tabellán 6 ponttal végeztek a Bayern München előtt, Aílton pedig 28 góljával a klub történetének legeredményesebb játékosa lett egy szezonon belül. A csapatnak még a duplázás is összejött, ugyanis a Német Kupa berlini fináléját is sikerült megnyerniük az Aachen ellen. 

A kiemelkedő szezon után a brémaiak a következő években is sikeresek voltak, de bajnoki címet azóta sem szereztek. 2021-ben kiestek a másodosztályba, ám egy évvel később visszaverekedték magukat az élmezőnybe. A legutóbbi szezonban a kilencedik helyen zártak.

Spanyol bajnokság

A 2003/2004-es idényben a La Liga bajnoka meglepő módon nem a Real Madrid és nem a Barcelona, de még csak nem is az Atlético Madrid lett, hanem az előző szezon ötödik helyezettje, a Valencia. 2003 nyarán a klub összesen 8 millió euróért igazolt: Mohamed Sissoko és Jorge López érkezett a középpályára, valamint szerződtettek egy brazil gólvágót Ricardo Oliveira személyében. A miheztartás végett ez volt az a nyár, amikor a Real Madrid David Beckhamért 35 milliót, a Barcelona pedig a Ronaldinho–Ricardo Quaresma–Rafa Márquez hármasért 48,5 millió eurót csengetett ki.

A Valencia számára a bajnoki rajt nem sikerült túl jól, de ősz közepére már minden riválisnak egyértelműen jelezték, hogy komolyak a szándékaik. Nyertek az Atlético Madrid ellen, legyőzték a „galaktikus” Real Madridot és a Barcelonát is. A titok sokak szerint a Rafa Benítez által megálmodott 4–2–3–1-es hadrendben rejlett. A pályán ez úgy nézett ki, hogy a két szélső védő folyamatosan részt vett a támadásokban, a két szűrő közül pedig csak az egyik volt kimondottan védekező felfogású, a másik inkább a szervezésben, a támadások indításában volt erős. 

A La Ligát tavaszig a Real Madrid dominálta, de márciusra a blancók olyan hullámvölgybe kerültek, hogy a Valencia szemmel is jól látható előnyre tudott szert tenni. Az együttes végül úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy még az is belefért, hogy az utolsó két meccsüket elveszítsék. A 2003/2004-es idényben hatodik és máig utolsó bajnoki címét ünnepelhette a Valencia. Ráadásul nem ez volt az egyetlen győzelmük ebben az évben…

UEFA-Kupa

A Valencia duplázott a 2003/2004-es idényben, ugyanis a spanyol bajnokság mellett az UEFA-Kupát is elhódították. A csapat az első négy fordulót könnyen vette, majd a negyeddöntőben a ma már a másodosztályban sínylődő Bordeaux került útjukba, akiket kettős győzelemmel búcsúztattak.

Az elődöntőben tartományi rangadót rendeztek, hiszen a Villarreal FC-vel sorsolták őket össze, de ebből is a Valencia jött ki győztesen. Az együttes így bejutott a göteborgi döntőbe, ahol a Didier Drogba góljaival szárnyaló Olympique Marseille várt rá. Bár kezdetben a franciák dominálták a meccset, az első félidő végén Vicente tizenegyesével a spanyolok kerültek előnybe. A fordulás után Mista is betalált, így a bajnokság mellé egy európai trófeát is begyűjtött a Valencia. A nagy duplázás óta a klub nem jutott nemzetközi kupasiker közelébe.

Bajnokok Ligája

Folytatva a valószínűtlen győztesek sorát, a 2004-es BL-döntőt az FC Porto nyerte. Ebben a sikerben nagy szerepe volt a klub élére 2002-ben kinevezett, akkor még mindössze 39 éves José Mouruinhónak. A portugál trénert ekkoriban még leginkább onnan ismerte a közvélemény, hogy a legendás Sir Bobby Robson tolmácsa volt. Mourinho óriási ambíciókkal vette át a csapatot, és közölte a játékosokkal, hogy bajnokot farag belőlük. Új szabályokat vezetett be az edzéseken, sokkal jobban hagyatkozott a tudomány vívmányaira, mint az akkoriban megszokott volt, minden adatot figyelt és statisztikai mutatót számon tartott.

A 2002/2003-as idényben Mourinho állta a szavát: csapata ellentmondást nem tűrő játékkal lett bajnok. A Porto 34 bajnokiból 27-et megnyert, és mindössze kettőt veszített el. Ezzel a sikerrel pedig a következő szezonban a Bajnokok Ligájában indulhatott a csapat.

A 2003/2004-es BL-ben a Porto csoportellenfelei a Real Madrid, az Olympique Marseille és a Partizan Beograd voltak. A portugálok a második helyen zártak, és továbbjutottak. A legjobb tizenhat között a bombaerős Manchester Uniteddel csaptak össze, akiket 3-2-es összesítéssel búcsúztattak. Ez a mérkőzés nagyban megváltoztatta az FC Porto és Mourinho megítélését, és már senki sem merte lebecsülni őket, nagyon helyesen. A legjobb nyolc között szembejövő Olympique Lyont is kiejtették, majd az elődöntőben a Deportivo La Coruña sem tudta megállítani őket. Így a portugálok készülhettek a BL-döntőre, ahol két olyan csapat játszott, akikről ma már nehéz elképzelni, hogy egy BL-finálé közelébe érhetnek.

A gelsenkircheni döntőben az FC Porto és az AS Monaco csapott össze. A francia csapatot egy másik fiatal, szépreményű edző, Didier Deschamps vezette, aki azóta már vb-címet nyert a francia válogatottal. A mérkőzést Carlos Alberto, Deco és Anyincsev góljaival 3-0-ra nyerte a Porto, így 17 évvel BEK-sikere után Bajnokok Ligáját nyert.

A portugál klub a 2010/2011-es idényben Európa-ligát nyert, de a BL-ben azóta rendszerint a csoportkör vagy a nyolcaddöntő jelenti számukra a végállomást.

Európa-bajnokság

A csodák éve a válogatott labdarúgást is elérte, a 2004-es Európa-bajnokságot ugyanis Görögország nyerte. Ekkora meglepetést utoljára 1992-ben látott a világ, amikor a „strandról jött” Dánia nyerte a kontinensviadalt.

A görög válogatottat Otto Rehhagel vezette ki az Eb-re. A német tréner a robusztus, atletikus játékosokat kedvelte. Nagyon komoly hangsúlyt fektetett a pontrúgásokra, a fő fókusz a hátsó csapatrészben és a középpályán is a védekezésen volt, a támadások terén inkább a kontrajátékra épített. Rehhagel tudta, hogy a görög válogatott csak úgy lehet sikeres, ha csapatként jól működnek. A görögöknél azonban óriási a rivalizálás az Olimpiakosz, a Panathinaikosz és az AEK játékosai és szurkolói között, így nem volt egyszerű feladat egy zászló alatt egyesíteni mindenkit.

Az első dolog, amit megtanított nekünk, az volt, hogy a válogatott mindennél fontosabb. Azt mondta, minden más csak a válogatott után következik. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Nem volt 55 jó játékosunk, mindig nagyjából ugyanaz a húsz ember volt a keretben, de bármit megtettünk volna a másikért

– nyilatkozta később az ESPN-nek Otto Rehhagelről Tákisz Físzasz, az Eb-győztes csapat tagja.

A görögök úgy érkeztek a 2004-es Európa-bajnokságra, hogy a válogatottjuk korábban egyetlen Eb-meccset sem nyert. A csoportjukból ezúttal másodikként továbbjutottak, főként annak köszönhetően, hogy a házigazda Portugáliát első meccsükön megverték. A siker kulcsa az volt, hogy Rehhagel csapata mindig az ellenfél támadóihoz alkalmazkodott, zömében védekezett, és kihasználta azt a kevéske lehetőségét, ami adódott a gólszerzésre. Akik a foci taktikai részét szeretik, azoknak igazi csemege volt ez a csapat, az más kérdés, hogy a nézők szemében a görögök gyilkolták a focit.

A negyeddöntőben a címvédő Franciaország volt az ellenfelük, olyan nevekkel, mint Lilian Thuram, Zinédine Zidan és Thierry Henry. A francia sztárok azonban nem tudták feltörni a görög falat, következhetett a Csehország elleni elődöntő. Itt is bevált a szokásos recept, Görögország a hosszabbításban 1-0-ra nyert, és már csak egy meccsre volt attól, hogy az Eb-k egyik legnagyobb meglepetését okozza. 

A fináléban az első meccshez hasonlóan Portugália volt az ellenfél. A görögök a döntőben sem kaptak gólt, de megrúgták a szokásos egyet, Harisztéasz volt a hős. A mérkőzés után egész Portugália zokogásban tört ki, Görögország pedig a világ királyának érezhette magát egy olyan évben, amikor olimpiát is rendezett.

Négy évvel később a görögök már az Eb-csoportkörben elvéreztek, 2012-ben a negyeddöntőig jutottak. Az ideit is beleértve az utóbbi három Európa-bajnokságra nem tudták kvalifikálni magukat, de a foci legőrültebb évében szerzett Eb-címet már senki sem veheti el tőlük.

Nyitókép: A 2004-es Európa-bajnok görög válogatott, Fotó: UEFA.com