Sport

Szigorítják a kínai úszók doppingellenőrzését a párizsi olimpia előtt

rtl.hurtl.hu

2024. július 16. 18:02

A Nemzetközi Úszószövetség bejelentette, hogy növelni fogja a párizsi olimpián induló kínai úszókon elvégzett doppingellenőrzések számát.

A Nemzetközi Tesztügynökség (ITA) általában négyszer teszteli a sportolókat 2024. január 1. és a 2024-es párizsi olimpia megnyitója között, de bizonyos csapatokat és sportolókat, köztük a kínai atlétákat nyolcszor fogja tesztelni ugyanebben az időszakban, jelentette be az ügynökség – írja az AFP-re hivatkozva a Telex.

Huszonhárom kínai úszóról tudni, aki úgy indult a 2021-ben rendezett tokiói olimpián, hogy azt megelőzően pozitív doppingmintát adott. 

A kínai doppingellenes szervezet arra hivatkozva nem tiltotta el őket, hogy a mintájuk szennyeződésre utalt, nem doppingolásra. 

Mindenkinek mintájában ugyanazt a tiltott szert mutatták ki: az elsősorban a szívgyógyszerek hatóanyagaként használt trimetazidint. A kínaiak azért nem tiltották el az úszóikat, mert azok tudtukon kívül doppingoltak, és a tiltott szer nagyon kis mennyiségben, csak nyomokban volt jelen a szervezetükben. 

A Kínai Doppingellenes Ügynökség (Chinada) kivizsgálta az ügyet, aminek jegyzőkönyvei a New York Timesnál landoltak.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elfogadta a kínai hatóságok érvelését, és nem szankcionálta az úszókat, akik közül 11-et választottak be a párizsi olimpiára.

„Az ITA minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a kínai sportolók minden ilyen vizsgálatát a Chinadán kívüli mintagyűjtő hatóság végezze el, és hogy a mintákat Kínán kívüli laboratóriumokban elemezze” – nyilatkozta az ITA.

Nyitókép: Reuters/Gonzalo Fuentes

#Sport#úszás#olimpia#kína#dopping