Szörnyű játékkal hullott ki Brazília a Copa Américán
2024. július 7. 9:56
Nem jutott elődöntőbe a brazil válogatott az Egyesült Államokban zajló Copa Américán, miután 0-0-s döntetlent követően elbukta az Uruguay elleni negyeddöntőt.
Akár kezdhették volna a szétlövéssel is a mérkőzést, hiszen meglehetősen gyenge volt a meccs. Ebben feltehetően annak is volt szerepe, amire a brazilok végig panaszkodtak: a megszokottnál kisebbek a pályák a Copán. Ez pedig inkább a játék szakadozottságához vezet.
Brazília az előző hat Copa Américából csak egyet (a 2019-eset) tudta megnyerni, és lement öt világbajnokság, úgy, hogy abból egyen sem tudott diadalmaskodni. Úgyhogy az elemzések szerint feltehetően ez is hozzájárult, hogy megremegtek a brazil lábak. Nem volt bölcs döntés így utólag a csapat első számú játékosát, Vinícius Júniort az utolsó csoportmeccsen pályára küldeni. Akkor már gyakorlatilag megvolt a negyeddöntő, és tudták, egy sárga lap begyűjtése esetén Vinícius nem játszhat a nyolc között. Szinte törvényszerűen bekövetkezett az, amitől féltek.
Így aztán hiába játszott emberhátrányban a 73. perctől Uruguay (Nahitan Nández kiállítása miatt), nem született gól, a tizenegyespárbajban pedig az uruktól csak Giménez, a braziloktól viszont Militao és Douglas Luiz is rontott.
Uruguay az elődöntőben majd Kolumbiával mérkőzik, amely 5-0-ra kiütötte Panamát. James Rodríguez történelmet írt: ő lett az első játékos, aki egy Copa América-mérkőzés első félidejében három gólban is tevékeny részt vállalt. James ezen a tornán egy gólnál és öt gólpassznál jár.
Nyitókép: Lucas Peltier-USA TODAY Sports