Sport

A franciák ezúttal is egy öngóllal, de győztek, Belgium kiesett

rtl.hurtl.hu

2024. július 1. 21:03

Akárcsak első csoportmeccsüket, a Belgium elleni nyolcaddöntőt is egy öngóllal nyerték meg a franciák. A csereként beálló Kolo Muani volt a nyerőember. Franciaország úgy jutott a nyolc közé, hogy az eddigi meccseiken egyetlen gólt lőttek, azt is büntetőből, illetve ez ellenfelek két öngóllal járultak hozzá a sikereikhez.

Az első félidőben jobbára Franciaország birtokolta a labdát, Belgium viszont stabilan védekezett. Ebből nem sült ki különösebben magával ragadó játék.

A 14. percben Mbappé lövését Onana blokkolta; a játékvezető hallgatott az asszisztensre, tévesen szögletet ítélt. Tchouameni reklamált, ezért sárga lapot kapott. Egy perccel később Carrasco terült el a büntetőterületen belül, a játék azonban mehetett tovább.

A 24. percben De Bruyne szabadrúgásába senki sem ért bele, Maignannak ki kellett várnia az utolsó másodpercig, és végül lábbal hárított.

A 27. percben Opendának sikerült Upamecano mögé kerülnie, beadása nyomán Carrasco lőtt, majd kezezést reklamált a blokkoló Rabiot-nál, de nem volt igaza.

Az első félidőből hátralévő időben láttunk Thuram-fejest (fölément) és két Tchouameni-lövést, egyik sem talált kaput.

A 49. percben viszont már egy sokkal jobb Tchouameni-próbálkozást könyvelhettünk el, ami ráadásul picit meg is pattant a blokkolni próbáló Faes lábán, úgyhogy Casteelsnek igencsak kellett nyújtózkodnia, hogy védeni tudjon.

Utána két percen belül kétszer villant Mbappé: előbb két ember mellett ment el, és lőtt fölé a 16-osról, aztán Koundé centerezése után „eltörte” a labdát.

Majd a 61. percben váratlanul nagy lehetőség adódott Belgium előtt. De Bruyne labdájával Carrasco lépett ki, Lucas Hernández egy fantasztikus becsúszással tudott tisztázni. Tíz perccel később végre tényleg egy komoly lövést kellett védenie Maignannak: Lukaku próbálkozott éles szögből. Tchouameni blokkoló lábán még picit meg is pattant a labda.

A 74. percben Saliba egy szép testcsel után lőhetett a 16-oson belülről, de nem találta el a rövid sarkot.

Aztán eljött a 83. perc és egy belga meccslabda. De Bruyne ugrott ki a bal oldalon, Dokutól kapott remek átadást, a 16-os vonala előtt lövésre szánta el magát, Maignan azonban nagyot védett, így maradt a 0-0. 

Talán ez kellett ahhoz, hogy tényleg észbe kapjon Franciaország. A 85. percben Saliba szerelte Lukakut, majd Deschamps csapata valósággal eldugta a labdát. Végül Kantétól a csereember, Kolo Muani kapta, az ő lövése nem lett volna jó, viszont Vertonghen lábán megpattant, így Casteelsnek nem volt esélye (1-0).

A hátralévő játékidőben hiába próbálkoztak a belgák, már nem jutottak el lövésig sem.

Franciaország tehát ott van a legjobb nyolc között. Két öngóllal és egy büntetőgóllal.  

Nyolcaddöntő:
Franciaország–Belgium 1-0 (0-0)
Düsseldorf, 47 000 néző. Vezette: Nyberg (svéd)
Franciaország: Maignan – Koundé, Upamecano, Saliba, L. Hernández – Kanté, Tchouameni, Rabiot – Griezmann – Thuram (Kolo Muani, 62.), Mbappé
Belgium: Casteels – Castagne (De Ketelaere, 88.), Faes, Vertonghen, Theate – De Bruyne, Onana, Carrasco (Lukebakio, 88.) – Openda (Mangala, 63.), Lukaku, Doku
Gólszerző: Vertonghen (85., öngól)
Sárga lap: Tchouameni (14.), Griezmann (23.), Rabiot (24.), illetve Vertonghen (76.), Tedesco (78., a kispadról), Mangala (93.)

Nyitókép: a franciák gólja. Fotó: Reuters/Leon Kuegeler

#Sport#labdarúgás#futball#foci-eb#belgium#franciaország