Németország–Dánia: az egycentis les, az igazságtalan 11-es és a jó csapat szerencséje

Nem lehet nem sajnálni Joachim Andersent. Ő az a dán védő, akinek a gólját szombat este egy egészen minimális leshelyzet miatt elvették Németország ellen, majd aki ellen nem sokkal később büntetőt fújtak (és a 2-0-ra nyerő németek végül is ebből szereztek vezetést) egy olyan kezezésre hivatkozva, ami után sokan mondták: igazságtalan a kezezésről szóló szabály!

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor ez a néhány perces őrület jött, akkor már nagyon sok német lehetőségen túl voltunk. Vagyis ha Andersen gólját nem vonja vissza a VAR, akkor azt a közhelyet vehettük volna elő, hogy

ha egy focicsapat az összes helyzetét kihagyja, akkor előbb-utóbb megbünteti a másik.

De a VAR visszavonta a gólt, így ezt nem kellett elővenni. Elővette viszont a mobiltelefonját Kasper Hjulmand dán szövetségi kapitány a meccset követő sajtótájékoztatón, és mutogatta ezt a képet, hozzátéve, hogy egy egycentis lest nem lehet lesnek nevezni.

Kétségtelen: nem veszi ki jól magát a dolog. Főleg mert korábban (még a VAR előtti időkben) volt egy olyan közhely is, hogyha a játékvezető asszisztense nem tudja eldönteni, hogy lesállásról beszélhetünk-e, akkor tovább kell engednie a játékot, mert 

a támadófocit kell támogatni.

Itt meg egy lábujjnyi les miatt nem került előnybe Dánia.

Hogy aztán pillanatokon belül a (les)gólszerző Andersen kezéhez érjen saját 16-osán belül a labda, és jöjjön a német büntető, abból pedig a hazai vezetés.

Ez is problémás a maga módján, de ahogy az X-en a két angol szakértő, Alan Shearer és Gary Lineker (közös erővel) megállapította: valójában a kezezés szabálya rossz.

Mert a nem természetes helyzetben lévő kéz labdával találkozását kell büntetni, csak éppen ott van (örök) vita (volt) labdarúgók és játékvezetők között, hogy mi a természetes, illetve a természetellenes testhelyzet. Hiszen ha például valaki felugrik, a lendületvétel azzal jár, hogy automatikusan megemelkedik a karja.

Mondjuk itt a földön állt Andersen, úgyhogy alighanem senkit sem lepett meg túlzottan, hogy büntetőt ítélt a játékvezető.

A szabályokat tehát lehet okolni, de tényleg fontos leszögezni, hogy például a német–magyar csoportmeccs helyzetek (és érzet) szempontjából sokkal „ikszesebb” volt, amikor jött az a Gündogan-labdaszerzés és Musiala-gól.

Erre rímelt Julian Nagelsmann német szövetségi kapitány nyilatkozata: 

Beszéljünk az első húsz percről. Azzal nagyon, nagyon elégedett voltam.

Ha pedig a meccs végére ugrunk, és megnézzük az ún. XG (elvárható gól)-mutatót, abban akármelyik forrást nézzük, mindenképpen Németország jön ki győztesnek. Szóval VAR-os szituációk ide vagy oda: a házigazda megérdemelte a továbbjutást.

Kai Havertz például bemutatott egy egészen parádés szólót, amiből a végén nem is lett gól.

Julian Nagelsmann pedig bátrakat mert húzni! Kihagyni az előző Bundesliga-idény sztárját, Julian Wirtzet…

De elmondta, hogy egész egyszerűen az a pici hiányzott taktikailag Svájc ellen (ez volt a záró csoportmeccs, az egyetlen, amit az első körben nem tudtak megnyerni a németek), amennyivel Leroy Sané többet/mást tudhat, mint Wirtz. Wirtz ugyanis Nagelsmann megfogalmazása szerint a lábára szereti kérni a labdát, míg Sané fut üresbe, és a gyorsaságával elérheti, hogy akár mások előtt is üres folyosó támadjon.

Na meg ahhoz is kell némi önuralom, hogy továbbra se tegye be a kezdőcsapatba Niclas Füllkrugot, aki csereként beállva döntetlenre mentette a Svájc-meccset. Ez egyértelműen bejött. A statisztikák szerint Kai Havertz annyi gólnál+gólpassznál jár, mint ahány meccset játszott klasszikus értelemben vett csatárként. Hiszen ő alapértelmezetten nem csúcsék, mégis immár sokadjára volt a legelső ember.

De persze ezzel most kevesebbet foglalkoznak. Most egy ideig még a szabályokon és a VAR-on fognak vitázni. Ami egyébként egyáltalán nem baj. 

A labdarúgás egyik szépsége, hogy nagyon sok beszédtémát szolgáltat.

Nyitókép: Manuel Neuer. Fotó: Reuters/Kai Pfaffenbach