Sport

Megszólalt Varga Barnabás édesapja, nehéz perceket élt át a család

rtl.hurtl.hu

2024. június 24. 16:51

Varga Barnabás a skótok elleni mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést, ami után egyből kórházba szállították.

Futballszurkolók ezreinek retinájába égett bele a kép, ahogy a vasárnap esti Magyarország-Skócia találkozó 71. percében Szoboszlai Dominik szabadrúgása után többen is ütköztek, Varga Barnabás pedig lenn maradt a földön. A magyar válogatott csatára nem kelt fel, a társai pedig egyből mutatták, hogy ápolásra van szükség – ezalatt a magyar válogatott játékosai eltakarták a támadót, akit később hordágyon vittek le a pályáról.

Megszólalt Varga Barnabás édesapja, nehéz perceket élt át a család
Fotó: Reuters


Az eset óta Dr. Pánics Gergely, a Ferencváros csapatorvosa is megszólalt a Fradi.hu-nak és megerősítette, hogy Varga Barnabás agyrázkódást szenvedett, elvesztette az eszméletét, a mentőben azonban már tudatánál volt. „Ezt követően bevitték a stuttgarti klinikára, ahol a kivizsgálás után felállították a terápiás tervet, eszerint meg fogják műteni. Csatárunk többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett, több kisebb és nagyobb csont is eltört az arcában, volt, amelyik el is mozdult” - nyilatkozta Dr. Pánics Gergely, a hírt az MLSZ is megerősítette.


Az emlegetett műtéten időközben át is esett a 29 éves támadó, amit a játékos édesapja, Varga András erősített meg a Nemzeti Sport-nak. 

Feleségemmel együtt idehaza várjuk a híreket. A műtéttel kapcsolatban Barni kedvese ha kell, percenként ad tájékoztatást. Egyelőre nem tudható, mikor engedik ki a stuttgarti kórházból, s az sem, hogy mennyi kihagyás vár rá. Nem titok, nehéz perceket élt át a család a televízió képernyője előtt, ám mára már nyugodtabbak lehetünk.


– mesélte Varga Barnabás édesapja.

Megszólalt Varga Barnabás édesapja, nehéz perceket élt át a család
Fotó: Reuters


Dr. Pánics Gergely beszélt a várható felépülésről is és elmondta, hogy Varga Barnabást leghamarabb szerdán engedhetik ki a kórházból. Emellett a Fradi csapatorvosa arról is biztosított mindenkit, hogy Barna jó kezekben van.

Nyitókép: Reuters

#Sport#foci#foci-eb#magyar fociválogatott#skócia#varga barnabás